Kisalföld logö

2017. 01. 18. szerda - Piroska -7°C | 0°C

A csövekben lehet a fertőzés

Tegnap az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat győri munkatársai vettek mintát a csornai fürdő vizéből. A vizsgálatok eredménye péntekre várható. A szakemberek szerint valószínűleg a csőrendszerből indult ki a fertőzés.

Újabb mintavétel: Minden medencében jelen volt a baktérium.
Vízmintákat vettek

A tisztiorvosi szolgálat munkatársai kedden reggel több vízmintát vettek a csornai strand medencéiből és a kútról bejövő csőrendszerből. A medencékből három-négy mintát is, ezek adják a teljes vízminőség átlagát.

Déri István, a Pannon-Víz rt. csornai üzemmérnökségének vezetője, a fürdő üzemeltetője elmondta: a június 12-i nyitás előtt a szükséges munkákat, így a tisztításokat is elvégezték. Azóta a vízminőséget folyamatosan ellenőrzik. A tisztiorvosi szolgálat is kötelezi erre őket, emellett saját kontrollvizsgálatokat is végeznek.

Romlás a múlt héten

A múlt heti eredményekben már bizonyos fokú romlást észleltek a nyitáskorihoz képest, így csütörtökön teljesen leürítették és fertőtlenítették a medencéket. Ezután újra megvizsgálták a vizet, s vasárnapra meglett az eredmény is. Mivel a strand kétoldali betáplálású, a hideg víz a városi rendszerről, a meleg a szomszédos szövetkezet kútjából jön, a minták alapján kiszűrhető volt, hogy a gond a termálvizes hálózattal van. E csövekben és a termálvizes medencékben a baktériumszám meghaladta a határértéket. Ezután határoztak a bezárásról. A leállítás alatt minden medencét kitisztítanak, tartósan fertőtlenítenek. Vélhetően péntekre meglesz a keddi mintavételi eredmény is, a strandot pedig addig is a szombati nyitásra készen tartják.

Majdnem fertőző szint

Dr. Márkus Katalin városi tiszti főorvos tájékoztatása szerint a vízből vett mintákon a határérték közelített a fertőző szinthez. Minden medencében jelen volt a kimutatott baktérium, sőt, már a beérkező termálvízben is. Ez pedig még nem fordult elő Csornán. A megbetegedések megelőzéséért kellett bezárni a fürdőt. Véleménye szerint a kútból jövő forró víz nem tartalmazhatja e baktériumot, hiszen azon a hőfokon nem maradna meg.

Valószínűleg a csőrendszer valamelyik szakasza lehet fertőzött. A további vizsgálatok során kiszűrik azt a szakaszt, ahol fellépett a fertőzés. Amúgy a vízforgató és -cserélő csövek, műtárgyak már rossz műszaki állapotúak, ezek cseréjét, javítását a jövő évtől jogszabály írja elő. A főorvos véleménye szerint, amennyiben ez nem történik meg, úgy jövőre nem nyithat ki a csornai fürdő.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bezárják a csornai strandot

Hiába a várva várt kánikula, ma reggel nem nyit ki a csornai termálfürdő, miután az ÁNTSZ vizsgálata… Tovább olvasom