Kisalföld logö

2017. 06. 25. vasárnap - Vilmos 22°C | 32°C Még több cikk.

A Csornahőtől a Csornahőig a kórházon át

Kórházára költi a Csornahő kft. nyereségét a csornai önkormányzat. A távhőszolgáltatást biztosító cég 10,8 millió forintjából a kórházi C épületben még műküdő részlegek elköltöztetésére 906 ezer forintot fordítanak. 9,95 millió azonban "visszamegy" a hőszolgáltatóhoz.
Ennyivel az adósságát törleszti az intézmény a társaságnak. Erről a csornai képviselő-testület hétfői ülésén döntöttek.

Ahogy arról is, hogy emelkednek a temetői szolgáltatások díjtételei. A sírhelymegváltás például 25 éves időtartamra az eddigi 15 ezer forint helyett 18 ezer forintba kerül. A képviselők elfogadták a Szociális és Gyermekjóléti Központ 2008-as munkájáról szóló beszámolót, és a város tavalyi gazdálkodásáról szólót is. Zárszámadási rendeletet is alkottak. Szó volt az ülésen a piaci "rendről" is. Az új szabályozás szerint az használtcikkesek ezentúl a Széchenyi tér családi házas oldalára kerülnek. A piaci napokon eddig lezárt Árpád utcában pedig biztosítják a közlekedést.

Rendeletet alkotott a plénum a város sportjáról és elfogadta a sportkoncepciót is. Jóváhagyták a Csornahő idei üzleti tervét, tudomásul vették a 2008-as pénzügyi-gazdasági ellenőrzések tapasztalatait, és a közterületfelügyelet munkájának értékelését. A csornai búcsú időpontját augusztus 20. és 24. között határozták meg. Elfogadták a Foglalkoztatási Alap pályázati kiírásának feltételeit és zárt ülésen dönöttek ingatlanügyeben.

Olvasóink írták

  • 1. balassaz 2009. április 21. 08:43
    „Szétszóratom a hamvaimat, ne húzzanak hasznot ezek a Gizdák a temetésemből,
    a mutyit meg zárt ülésen osztják el. Nem különböznek az előző hatalom élvezőktől.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

`Szülők´ az iskola ellen?

Rábakecöl - "Szülők" aláírással az Állami Számvevőszék vizsgálatát követeli néhány rábakecöli lakos… Tovább olvasom