Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

A belvíz volt a téma és az árkok Csornán

A sok csapadék miatt kialakult belvízhelyzet volt a fő témája a hétfői, csornai közmeghallgatásnak.

Miután Turi György polgármester befejezte beszámolóját, a hozzászólók többsége az árkok, vízelvezetők állapotát kifogásolta. Az elhangzott válaszok nem nyugtatták meg a kérdezőket. Az derült ki ugyanis, hogy pénz egyelőre nincs a rendszer felújítására.

Kránitz József a Kodály Zoltán utca és környékének hibáit sorolta fel. Petényi Béla arra emlékeztetett, hogy annak idején az ingatlantulajdonosoknak kötelességük volt évente kétszer kitakarítani a ház előtti árkot. Ma viszont betemetik, térkövezik és nem biztosítják a csapadék elfolyását.

Horváth János Zoltánné, a csornai közterületeket gondozó vállalkozó, MSZP-s önkormányzati képviselőjelölt vállalkozásuk, illetve többéves munkájuk mellett emelt szót. Mint mondta, nem a település érdekét szolgálta, amikor a képviselő-testület szerinte mondvacsinált okokkal kényszerítette ki a szerződésük módosítását. Bejelentette: nehezen válik meg a várostól, de Csornán soha többé nem pályázik parkgondozásra.
Nagyné Horváth Kitti több mint tízéves problémáját tárta ismét a képviselő-testület elé. Gondja az, hogy közel ezer négyzetméteres telkét nem tudja megosztatni és egyik felét értékesíteni a helyi építési szabályzat miatt. Ígéretet kapott már korábban az előírások feloldására, de intézkedés nem történt.

Selyem Tibor szintén a vizesárkok miatt szólalt fel. Kis-csornai lakosként a Damjanich utcai árokrendszer hibáira kért megoldást. Dr. Tóth Tibor arra hívta fel a figyelmet, hogy a kerékpáros közlekedés nem megoldott Csornán. Nagy-Liszkai Zsuzsanna, a Jobbik helyi polgármesterjelöltje az elmaradt termálfejlesztést kérte számon.

Horváth Gyuláné a belvízhelyzettel kapcsolatban elmondta, a környezetében élők vállalnák, hogy anyagilag támogatnák egy mobil gát felépítését. Biky Ottó a Jázmin utcai új és régi vízelvezető rendszer hibáira figyelmeztetett és kért intézkedést. Tóth Antalné is a vízzel kapcsolatban állt mikrofon elé. Mint fogalmazott, belvizes időszakban a rokonoknál kénytelenek tisztálkodni, mosni, mert olyankor a szennyvízcsatorna sem képes ellátni feladatát.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szerencsésen alakult kutyasors

Szerencsésen alakult a múlt héten közösségi oldalakon és a Kisalföldben is keresett münsterlandi… Tovább olvasom