Kisalföld logö

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 0°C | 13°C Még több cikk.

A véradókat köszöntötték

Fehér asztal mellett idézték fel élményeiket azok a véradók, akiket a hétvégén köszöntöttek Csornán.
Csornán pénteken este tartották az immár hagyományos véradóünnepséget. Koloszár Saroltának, a területi szervezet titkárának köszöntőjét követően dr. Gelencsér Gyula, a szervezet alelnöke mondott beszédet, méltatva a véradók példás önzetlenségét. „Büszkén ünnepelhetünk" – jelentette ki az alelnök, utalva arra, hogy a területi szervezet véradói mindig készek a segítségnyújtásra. Ezután elismerések átadása következett: húsz-, huszonöt-, harminc-, negyven-, ötven-, hetven-, hetvenöt- és nyolcvanszoros véradók vehették át a megérdemelt emléklapot és tárgyjutalmat Koloszár Saroltától és dr. Gelencsér Gyulától. Na meg az „éllovasok", így Samu Istvánné, Szabó András és Kertai Ferenc, akik közel másfél száz alkalommal adtak vért. A szilsárkányi Süle Károlynét pedig abból az alkalomból köszöntötték, hogy harminc éve áll önkéntesként a Vöröskereszt szolgálatában és tölti be falujában a titkári posztot. Az összejövetel további részében fehér asztal mellett idézték fel véradóélményeiket az egybegyűltek.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vállalkozók tisztítják a belterületi utakat

Az alpolgármester szerint a vállalkozó a szerződésben rögzített egységdíjak szerint, a ténylegesen elvégzett munka mennyisége alapján számlázhat. Például a kistraktoros hótolás egységára óránként 4300 forint. IFA (vagy azzal egyenértékű) tehergépjármű hótolóval óránként 5500 forint, a síkosságmentesítés homokos sóval tonnánként 14.900 forint. Tovább olvasom