Kisalföld logö

2017. 07. 25. kedd - Kristóf, Jakab 18°C | 25°C Még több cikk.

Burgenland magyar emlékeit keresték

Több mint kétezer fotó, sok-sok megtett kilométer, rengeteg ráfordított idő és végül egy CD. Három csornai középiskolai tanár határon kívüli magyar emlékek nyomába eredt.
A csornai Csukás Zoltán Mezőgazdasági Szakközépiskola három tanára – Horváth Tivadar, Pájer Imre és Perlaki Sándor – elhatározta, hogy felkutatja a Burgenland területén lévő magyar emlékeket.
– Az iskola alapítványa részéről 2002-ben pályázott az Informatikai Minisztériumhoz a határon túli magyar értékek megőrzésére, megörökítésére – mondta el Pájer Imre. – Ötmillió forintot nyertünk erre a célra. Az összeg feléből eszközöket vásároltunk, másik felét a munkára fordíthattuk.

Pájer Imrétől megtudtuk: tavaly év elején levéltári kutatást végeztek, majd nyáron körbejárták a kiszemelt területeket, volt ahová háromszor-négyszer is visszatértek. Fotóztak, ősszel pedig megírták a szöveget, elkészítették az anyagot és „Burgenland várvidék" címmel készítettek egy CD-t, amely nemrég jelent meg.

A tanárok több mint kétezer képet készítettek, ebből nyolcszáz a CD-n is látható, leírásokkal együtt. Minden magyar emléket igyekeztek felderíteni, rengeteg templomot, Szent István- és Szent László-szobrot vehettek szemügyre, örökíthettek meg. Az emlékek zöme az első világháború előtti időkből származik, ez a magyar nyelvű feliratok alapján egyértelmű. De azért találtak magyar írást az 1970 körüli évekből, sőt, a ’90-es évtizedből is az Írottkő alatt az osztrák oldalon.

A csornai tanárok eljutottak Fülesre (Nikitsch) is. A községben született 1895. április 21-én vitéz Somogyváry Gyula magyar író, közismertebben „Gyula diák". Az 1995-ben felállított emléktáblája három nyelven hívja fel a falu látogatóinak a figyelmét erre a tényre. Somogyváry Gyula a két háború közötti időszak irodalmi és közéletének volt ismert, jeles, szeretett alakja. Tíz regénye, öt verseskötete jelent meg életében, két színművét mutatta be a Nemzeti Színház. Ezenkívül négy filmnek írta a forgatókönyvét 1938 és 1944 között. Emellett rádiós működése is jelentős, hisz ő volt a Magyar Rádió első vezetője. Csornát és a Rábaközt két cikluson keresztül is képviselte az Országgyűlésben.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Aki kimarad, lemarad

A kapuvári statisztikai kistérségben is megkezdték a többcélú társulás megalakítását. A részletekről… Tovább olvasom