Kisalföld logö

2017. 11. 22. szerda - Cecília 4°C | 11°C Még több cikk.

Elutasított díjemelési kérelem

Elutasították a kapuvári képviselők a Ras-Hő Hőszolgáltató Kft. díjemelési kérelmét. A döntés indoka: a cég nem úgy viszonyul az önkormányzathoz, mint ahogy az elvárható lenne. Emelni akarta a Ras-Hő kft. a kapuvári távhőszolgáltatás díját.
Hámori György
A cég a gazdasági és közlekedési miniszter azon rendeletével indokolta a kérést, amely a földgáz árát módosította. A képviselő-testület legutóbbi ülésén azonban úgy határozott, hogy egyelőre nem ad helyt a kérésnek, így a napirendi pontot elhalasztották. Az okokról Hámori György önkormányzati képviselőt kérdeztük.

– Az utóbbi időszakban több gond is előfordult a szolgáltatással kapcsolatban, több lakossági panasz is érkezett az önkormányzathoz – tájékoztatott Hámori György. – Éppen ezért februárban bizottságot alakítottunk, melynek a távhőrendszer felülvizsgálata volt a feladata.

Helyszíni szemlét tartottunk, melyen a kórházban és a Széchenyi-iskola környékén merültek fel problémák. Kértük a Ras-Hőt, hogy egy műszaki felülvizsgálatot végezzen el a rendszeren és erről készítsenek jelentést az önkormányzatnak, márciusi határidővel. Ezt a kérést sajnos eddig nem teljesítette a társaság. Hámori György szerint az sem volt illendő, hogy a kft. minden tárgyalásra más megbízottat küldött.

– A bizottságban kétszer ültünk le egymással, mindkétszer más vezető volt jelen. A legutóbbi testületi ülésre pedig egy újabb munkatársukat küldték el, aki ráadásul nem is ezen a területen dolgozik, vagyis nem volt illetékes a kérdésben. Az új önkormányzat tulajdonképpen most találkozott a kft.-vel először, a cég pedig bizonyíthatta volna, hogy valamilyen szinten együttműködik velünk. Ez nem történt meg, ezért javasoltuk, hogy egyelőre ne döntsünk a díjemelés ügyében, mert eddig mindig az történt, hogy a Ras-Hő rendkívül pontosan, határidőre javasolta az áremelést, az önkormányzat pedig helyt adott a kérésnek. Nekünk egyetlen kérésünk volt, a jelentés elkészítése, ezt sem teljesítették.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Küzdelem és öröm az élet

Sok szép virágot kapott Tóth Józsefné a hétvégén Bogyoszlón. A vendégek századik születésnapján… Tovább olvasom