Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 4°C

570 millióból idegen nyelvi labor is lett Csornán

Felújították és korszerűsítették Csornán a Széchenyi István Általános Iskolát és a Szent István téri óvodát - mondta Turi György polgármester kedden, a projektzáró sajtótájékoztatón.

A mintegy 574 millió forintos beruházáshoz 486 millió forint támogatást nyert a rábaközi város az Új Magyarország Fejlesztési Terv Nyugat-dunántúli Operatív Programja keretében. A korszerűsítéshez 88 millió forinttal járult hozzá az önkormányzat - mondta Turi György polgármester kedden, a projektzáró sajtótájékoztatón.

A fejlesztés során bővítették az iskola három épületét. A létesítményeket akadálymentessé tették, idegen nyelvi labort alakítottak ki, illetve megújították az informatikai rendszert. A tornatermet is korszerűsítették, az egyik épület tetőterében pedig olvasótermet és orvosi szobát rendeztek be.

Az óvoda egy újabb foglalkoztató helyiséget, továbbá tornaszobát kapott, a játszóudvaron pedig EU-szabványoknak megfelelő játékokat helyeztek el.

Az oktatási épületek a nyár végére elkészültek, s a diákok a most zajló tanév elején birtokba is vették azokat. A projekthez kapcsolódó szabadtéri fejlesztésekkel ősszel végeztek.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Új arcot kap az egykori Járásbíróság Kapuváron

A kapuvári önkormányzat 50 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert az egykori… Tovább olvasom