Kisalföld logö

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -4°C | 2°C

1956-os emlékművet szeretnének

Rendkívüli ülésén 1956-os emlékmű felállításának támogatásáról döntött a csornai képviselő-testület.
Az emlékmű a város központjában, a Győr felől eső körforgalom mellett, a Mária-szobor egykori helyén állna. Árpási Tamás a testületi ülésen mutatta be a monumentális alkotás terveit. Mint mondta, az egykori budapesti barikádokra vasúti sínek és utcakövek emlékeztetnének, középpontjában egy aranygömböt képzeltek el, megvilágítva. A tervezők szerint 11 millió forintból megvalósítható lenne az emlékmű.


Papp József javaslatára a képviselő-testület úgy döntött, hogy biztosítja a helyszínt az 1956-os alkotásnak, aminek elkészítését az idei költségvetésből 2 millió forinttal támogatja is az önkormányzat. A szervező egyesület a Képző- és Iparművészeti Lektorátus által köztéri képzőművészeti alkotások támogatására kiírt pályázaton is szeretne forrást nyerni. A pályázat benyújtásának határideje március 30., döntés áprilisban várható.

Dr. Gulyás Zoltán képviselő (Fidesz) arra hívta fel a figyelmet, hogy a megyei önkormányzat költségvetésében szintén különítettek el 26 millió forintot hasonló célra. Az alapból a csornai emlékműre is lehetne pályázni.

Neuberger Imre, a Korona-egyesület elnöke az ülésen megjegyezte: szervezetük vállalja a szükséges anyagi források előteremtését.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az önkormányzatok tartják fenn az egyesületeket

A hivatásos tűzoltók szerint önkéntes segítőikre nagy szükség van. Főleg mostanában, amikor egyre több műszaki mentéshez, tűzesethez kell vonulniuk. Az „ötések” nemcsak a helyszíni munkákból veszik ki a részüket, de szükség esetén a parancsnokságokon is ügyeletet tartanak. A Kisalföld annak járt utána, hogy a kistelepülések önkéntesei milyen feltételek mellett látják el feladataikat. Tovább olvasom