Rábaköz PRINT

2018.09.18. 17:35

Szemetet hajigáltak a buszmegállóba Maglócán: két hónapon át tartott az ócska játék

Egy Maglócán rendszeresen áthaladó autó utasai majd két hónapon keresztül használták céltáblának a buszmegállót. Már-már azon versengtek, hogy ki talál be esténként a buszmegálló bejáratán menet közben a kidobott zacskónyi szeméttel. Mostanra azonosították őket.

Kustor Réka


Néhány embertársunk számára valahogy nem egyértelmű, hogy a szemét nem a fűbe, az utcára, eldugott zegzugokba, hanem a kukába való. 


Egy autós brigád egy új „játékot" is kifejlesztett, a maglócai buszmegállóba dobálta célba a szemetet. A maglócaiaknak sajnos egy idő után meg kellett szokniuk, hogy reggelente belebotlanak a küldeményekbe. 


– Majd két hónapon keresztül naponta megismétlődött az eset – mondta Drobina Gyula, Maglóca polgármestere. A csomagban legtöbbször az aznap elfogyasztott gyorsételek kiürült dobozai, italosüvegek voltak. 

Majd két hónapon keresztül szinte naponta várta szemét az utasokat a buszmegállóban. A kamera segítségével gyorsan beazonosították a tetteseket. A fotón Drobina Gyula polgármester.

– Az egyik kicsomagolt zacskóban, véletlenül vagy sem, egy telefonfeltöltést igazoló számlát felejtettek. Írtam a számra egy üzenetet, amiben, azonfelül, hogy „megköszöntem" a szemetet, jeleztem, hogy továbbítottam az ügyet a hatóságoknak. Ezután pár nap csend következett – mondta a polgármester. De a nyugalom nem tartott sokáig. 


Időközben kiépült a falut figyelő kamerarendszer is, így a maglócaiak megtudták, hogy rendre este hat és hét óra között érkeznek a szemetelők.  


– A felvételek alapján könnyedén azonosítottuk az illegális szemetelőket. Bejelentést tettünk a rendőrségen. Sőt, kinagyítva a kameraképet, tűélesen leolvastuk a rendszámot is. Az ügy a kormányhivatalhoz került. Azóta nem járnak felénk a célba dobálók – tudtuk meg Drobina Gyulától. 


Hozzátette: a térfigyelő korábban is elkelt volna a faluban. Nemrégiben ugyanis megrongálták az 1956-os emlékmű környezetét.


– A szobor elé ültetett tujákból tizenkilencet elloptak. Nemcsak az ötvenezer forint kár fáj, hanem maga a rongálás, hiszen sok munkánk volt benne – mondta a Kisalföldnek a falu vezetője.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!