Rábaköz PRINT

2015.12.21. 10:40

Új kisbuszt kapott a falugondnoki szolgálat Pásztorin

Kisbuszt cserélt a pásztori önkormányzat. A korábbi, negyedszázados járgány helyett pályázati támogatással vásároltak egy újat a falugondnoki szolgálatnak.

Cs. Kovács Attila - Kisalföld napilap

Régóta készült a falubusz cseréjére a pásztori önkormányzat. Mivel önerőből nem tudták volna finanszírozni a beruházást, figyelték az alkalmas pályázatokat. Két sikertelen után végre kedvezően bírálták el igényüket.

Az új jármű már szolgálatba is állt. Roncs Gábor  polgármester elmondta: korábbi buszuk huszonöt éves volt, így időszerű lett a cseréje.


– Sokat gondolkodtunk, miként tudnánk megoldani a helyzetet, mert az önrész előteremtése is gondot okozott az önkormányzatnak – fogalmazott a polgármester. – Végül úgy döntöttünk, hitelből finanszírozzuk a vásárlás ránk eső részét. Szerencsére aztán a falu idei költségvetése lehetővé tette, hogy egy összegben vissza is fizessük a felvett kölcsönt. Így jelenthetem, hogy letisztáztuk és a miénk a kisbusz.

Nagyon kellett az új kisbusz, mondja Roncs Gábor Pásztori  polgármestere. A korábbi huszonöt éves volt.

Nagyon kellett az új kisbusz, mondja Roncs Gábor Pásztori  polgármestere. A korábbi huszonöt éves volt.

Roncs Gábor hozzátette: falugondnoki szolgálatuk működik, az intézmény nagy segítsége a helyieknek. Az óvodásokat például naponta viszi át a szomszédos Szilsárkányba, majd haza. A községvezető örömmel újságolta, hogy jelenleg tizenöt óvodáskorú kisgyerek él a faluban.


– Nyolc évvel ezelőtt azért kellett bezárnunk óvodánkat, mert tíz alá esett a kicsik létszáma – emlékeztetett. – A szükséges támogatást nem kaptuk meg az államtól, nem tudtuk működtetni az ovit. A mostani tizenöt gyerek nagyon kedvező szám, persze elbizakodottá nem tesz bennünket és tudjuk, hogy nem lesz ez mindig így. Az ovi épülete önkormányzati tulajdonban van, de egyelőre nincs napirenden az újbóli megnyitása.


Roncs Gábor megjegyezte: fontosnak tartják a helyiek is, hogy a hagyományos rendezvényeket megszervezzék az önkormányzat munkatársai. A közelmúltban ilyen volt a gyerekek részére a Mikulás-váró, illetve ilyen a karácsonyi közös ünnepségük is. „Pásztori lélekszáma a szociális otthon lakóit is ideszámítva közel négyszáz. Fontos, hogy érezzük, összetartozunk és számíthatunk egymásra, ha a szükség úgy hozza" – jelentette ki Roncs Gábor.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!