Rábaköz PRINT

2015.04.03. 12:35

Gyógynövényekből készítik a szappant

Idén is fejlesztették a rábacsécsényi önkormányzati kertészetet. Földet vesznek, új feldolgozóberendezést állítanak munkába és egyedi termékekkel léptek piacra.

Cs. Kovács Attila - Kisalföld napilap



Kézműves, gyógynövényes szappanokkal tört be a piacra a rábacsécsényi önkormányzati gazdaság. Kisebb üzletekbe szállítanak a csécsényiek, illetve helyben is hamar népszerűek lettek termékeik. A kertészetben második éve foglalkoznak gyógynövényekkel.

A gazdaság munkatársa, Gergely Gabriella elmondta: igyekeztek olyan portékára váltani, ami egyedi és ritka. Így kerültek előtérbe a gyógynövények. És ha már megtermelték, próbálták feldolgozni is.

Kovács Teodóra polgármester
Kovács Teodóra polgármester


– Az internetről tanultuk meg a szappangyártást, illetve falubeli idősek mesélték el, hogy annak idején miként készítették. Van levendulás és citromfüves szappanunk, az első tapasztalatok kedvezőek. Hamar kedveltté váltak a termékek. Aprólékos munka, de hamar meg lehet tanulni a technikáját. Az asszonyok élvezik a készítését, hiszen újdonság és örömet okoz, ha megkedvelik a fogyasztók – fogalmazott Gergely Gabriella.

A kertészetben már javában megy a munka. A fóliasátrakat teleültették, értékesítik már a salátát és a retket is. Megkezdték a tavaszi veteményezést, ültettek sárgarépát, petrezselymet és egy kevés korai burgonyát. Április tizedike után kerül földbe a fűszerpaprika és az uborka. Közben a kerteket folyamatosan készítik fel a termelésre.

A rábacsécsényi kertészet egyedi termékei a kézműves-, gyógynövényes szappanok – mutatja Gergely Gabriella, a gazdaság munkatársa.
A rábacsécsényi kertészet egyedi termékei a kézműves-, gyógynövényes szappanok – mutatja Gergely Gabriella, a gazdaság munkatársa.


Kovács Teodóra, Rábacsécsény polgármestere elmondta: sikerült földterületet vásárolniuk, így ismét bővül a művelés alá vont ingatlanok száma. A közmunkaprogram keretében aszaló- és őrlőberendezést vásárolnak, mely a feldolgozásban jelent majd nagy segítséget.

– Továbbra is vallom, hogy a megtermelt árukon kívül az is nagy értéke a programnak, hogy fellendíti a közösség életét – jegyezte meg Kovács Teodóra. – Visszatérhetünk a hagyományokhoz, a háztáji gazdálkodáshoz. Az önkormányzat példát mutat a helyieknek és úgy érzem, hogy nem eredménytelenül. 



 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!