Rábaköz PRINT

2015.04.27. 16:42

A kastély lenne a rábasebesiek jövője

A kastélyban, illetve új gazdájában bíznak a rábasebesiek. Abban, hogy a szállodaként működtetett kúria a jövőt jelentheti falujuknak. Egyelőre azonban üres az épület.

Cs. Kovács Attila


Rábasebes a Rábaköz egyik legkisebb települése. Száznál kevesebben, többnyire idősek lakják. A tavaly októberi választáson mindössze négyen nem voltak jogosultak a választásra, azaz ennyien tizennyolc év alattiak. A helyiek mégis bíznak abban, hogy évtizedek múlva is lesz állandó lakosa falujuknak.

A kisközségben a legfontosabb feladat, hogy működjön a falugondnoki szolgálat és a házi segítségnyújtás. Ezeken felül fejlesztésre nem nagyon marad forrása az önkormányzatnak. Mizser Edit polgármester korábban elmondta: némi járdafelújítás és útkarbantartás jöhet még szóba.
Pető István nyugdíjasként úgy látja, amire a helyieknek szükségük van, az elérhető Rábasebesen is. Még munkahely is van a környéken.

– Aki dolgozik, Szanyba jár át, az ottani üzemekben keresi a kenyeret. A többiek idősek, a ház körül tevékenykednek elsősorban. Hogy mi lehet a jövőnk? Bízom benne, hogy fennmarad a falu. Ilyen környezetet, nyugalmas falut nem nagyon találni másikat. Éppen emiatt lehet vonzó és nem véletlenül építkeztek ide annak idején a Széchenyi grófok sem. A kastélyon egyébként nagyon sok múlik. Tavaly ismét bizakodhattunk, hiszen új gazdája lett az épületnek és azt ígérték, szállodaként működtetik. Azóta azonban nem történt semmi, egy gondnok dolgozik a területen. Ha sikerülne a tulajdonosnak megvalósítania elképzeléseit, az nekünk, sebesieknek is a jövőt jelentené – fejtette ki véleményét lakóhe- lyéről Pető István.

Molnár Ferenc közmunkásként dolgozik. Azt mondja, hatvanon túl nincs esélye az elhelyezkedésre.

Molnár Ferenc közmunkásként dolgozik. Azt mondja, hatvanon túl nincs esélye az elhelyezkedésre.

Molnár Ferenc közmunkásként dolgozik az önkormányzatnál. Feladata nem kicsi: az egész faluban ő tartja rendben a zöldterületeket.
– Aki elmúlt ötvenéves, nehezen talál munkahelyet. Én meg már a hatvanegyet is betöltöttem, esélyem sincs. Muszáj ezt csinálnom, mert kezdeni kell valamit, otthon nem ülhetek – fogalmazott a Kisalföld érdeklődésére. – Sok az idős ember, sok az üres telek és ház. A mi feladatunk, hogy rend legyen, így segítünk a falubelieknek. Jó pár napig eltart, mire végzek minden utcában. Aztán kezdhetem elölről.

A Kisalföld megkereste a Széchenyi-kastély új tulajdonosait, hogy érdeklődjön a további célok felől. Azt a választ kaptuk, hogy hamarosan reagálnak a kérdésekre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!