Kisalföld logö

2018. 07. 22. vasárnap - Magdolna 19°C | 27°C Még több cikk.

Győr-Moson-Sopron megyei programok

Kőszegi Várszínház

Kőszeg

Kőszeg, Kőszeg

Időpont:  2018. 06. 16. – 2018. 08. 01.

A Kőszegi Várszínház idén ünnepli megalakulásának 36. évfordulóját, ezért június 1. és augusztus 1. között új, sokszínű előadásokkal várják a nézőket.

Az 1982. július 17-i első előadás, mely az 1532. évi ostrom 450. évfordulójára készült, sikeres sorozatot indított el. Az eltelt évek változatos programokat, és szép sikereket hoztak.

Idén is szeretnénk megmutatni a magyar szabadtéri színjátszás sokszínűségét, műfaji sokoldalúságát. Repertoárunkból kiemelkednek az új előadások, melyek itt és most születnek. Művészeti programunkban idén 4 bemutató kap kiemelt hangsúlyt.

Családoknak szól Peer Krisztián:
Estimese című darabja, melyet a Mesebolt Bábszínházzal közösen állítunk színre.
Gergye Krisztián újra hazatér, idén Kortárs tánc estet hozunk létre Társulatának közreműködésével.
Önálló nagyszínházi bemutatónkat Göttinger Pál rendezi.
A Hajmeresztőt-t összesen nyolc alkalommal láthatják nézőink.
Paul Portner zenés bűnügyi vígjátéka végkifejletét a közönség befolyásolja. Első alkalommal lesz erre lehetőség, reméljük örömmel működnek közre a nyomozásban látogatóink.
Vinnai András: Vojáger című kortárs abszurdját a DEKK és a Füge együttműködésében hozzuk létre.

Ossza meg ismerőseivel!