Kisalföld logö

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 13°C | 23°C Még több cikk.

Összefogtak az ittas vezetés ellen

Érdekes kezdeményezést indított a győri MammaMia klub és a Duna Taxi: december 18-án, szombaton kivételesen kedvezményes áron juthatnak haza a szórakozóhelyről a fiatalok.

Szinte nincs olyan hónap, hogy ne hallanánk halálos vagy súlyos sérüléssel járó diszkóbalesetről, fiatalok életét megnyomorító ütközésekről, az útról lesodródott, buliból hazafelé tartó baráti társaságokról.

Amellett, hogy ezekben a balesetekben gyakran sajnos nemcsak a vétkes fél sérül, a téli időben még alkoholt sem kell fogyasztani ahhoz, hogy megtörténjen a baj. Az egész éjszakai bulizás, a rengeteg inger eleve tompítja a reflexeket, rontja a reakcióidőt - nem beszélve az ilyenkor ránk törő fáradtságról -, kocsiba ülni buli után tehát mindenképpen kockázatos.


Fotónk illusztráció.
Fotónk illusztráció.


Ez a gondolat vezérelte a MammaMia vezetőit, amikor kitalálták a Duna Taxival közös akciójukat: december 18-án 30% kedvezménnyel juthat haza Győr területén belül, aki náluk szórakozik!

Így akár 800 forintért gyorsan, kényelmesen - s nem utolsósorban biztonságosan! - hazarepíthet a sofőr, ami nem több, mint egy ital ára egy átlagos éjszakai szórakozóhelyen.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) júliusi adatai szerint a megyei jogú városokban - így Győrben is - százezer lakosra 246 ittas vezetés jut, s Győr sajnos a többi hazai város között is kiemelkedő helyen áll. Évente összesen 1200-1300 halálos áldozata van a közúti baleseteknek, közülük több száz fiatal.

Az Allianz biztosító európai kimutatásai szerint a balesetek negyven százalékát 25 év alatti fiatalok okozzák, s a diszkóbalesetek legszomorúbb jellemzője, hogy átlagosan egy fő felett van a halottak száma.

A MammaMia vezetői abban reménykednek, hogy azok is élnek a lehetőséggel, akik eddig volán mögé ültek akkor is, ha ittak egy-két pohárral, s rákapnak erre a kézenfekvő megoldásra, ahelyett, hogy kockáztatnák maguk és mások testi épségét, a rendőri büntetést, vagy akár csak vállalnák a fuvar megszervezésének kényelmetlenségét.

Ha eddig nem, december 18-án mindenképpen érdemes taxiba ülni az éjszakai buli után, hogy biztosan, épségben tervezhessük a következő bulit!

Olvasóink írták

  • 11. bakke 2010. december 20. 00:44
    „A győri taxi überdrága. Volt hogy az ismerős "engemhívjmerolcsóbblesz" taxis többet kért mint az idegen. Hol a becsület?
    Példálóztam UK beli taxikkal, íme egy új élmény: Belfast Airport-Antrim, kb. 15 perces út városban 2000 forintnyi fontért. 15 perces fuvar Győrben kb. ugyanennyi, ha nem több. Magyar nettó minimálbér kb. 400ft/óra, angol kb. 1600...
    Lehetne sorolni mi minden drágább még magyarhonban. Tömegközlekedés, mobiltelefon percdíjak, adók és járulékok...
    A fogyasztási javak mint műszaki cikkek, autó, benzin, élelmiszerek, rezsiköltség, stb. világpiaci áron forognak, szinte alig van különbség.
    Ok, van ami olcsóbb Magyarországon, de csak az ingatlanok, egészségügy és a szolgáltatás, Ennyi.
    A különbség? 4x magasabb minimálbér az Egyesült királyságban! Nem mindegy mennyiből gazdálkodod ki a kajára vagy épp a taxira valót.”
  • 10. Janohorvath 2010. december 20. 00:26
    „Erdekes, hogy ez a drkotasz mennyire tamadja ezt a helyet. Mondatai mind az uszitas, mind pedig a gyuloletkeltes fogalmat vastagon kimeritik...ha ennyire rossz velemennyel van az ominozus helyrol menjen hat mashova...ezt mocskolodas nelkul is batran megteheti! Karacsony van, terjetek mar eszhez! Miert mindig a rosszat kell latni mindenben?!”
  • 9. drKotász 2010. december 19. 22:37
    „Szánalmasak ezek a taxisok meg ez a nyamvadt hely is.”
  • 8. mecsoka 2010. december 19. 21:13
    „Vicc, ami Győrben folyik. Vasútállomástól Gyirmót horgásztóig 3000.-. Pesten (éjszaka a kihalt utakon) egy 20perces út 1500.-”
  • 7. Imcsi 2010. december 19. 09:31
    „Reklámnak talán jó volt ez a cikk, de kérném, aki a cikk hatására váltott a közlekedési szokásán, az itt jelezze!”
  • 6. senkialadár 2010. december 18. 17:13
    „ugyan már ez hír? van pofájuk berakni hogy 800? úgy felfuttatták az elején a cikknek aszittem ingyen visznek+adnak egy autót ajándékba...
    óváron,jó tudom kisebb város de vannak ott is távolságok 500 ft a taxi ha nincs akció,nem csak 1 napig,nem csak szombaton, mindig,amikor volt akció akkor ennyiér engem és a kocsimat haza vitték”
  • 5. dundi08 2010. december 18. 14:00
    „Nekem is volt egy esetem egy taxissal. Azóta "jó magyar módjára" az összes taxist büdös bunkónak tartom. (És akkor még nem is beszéltem arról hogy közlekednek)”
  • 4. bakke 2010. december 18. 11:36
    „Átruccantam észak Írországba, egy kb. Mosonmagyaróvár méretű városba, ahol minden fuvar a városon belül fix 3 font (1000 ft). Kérdem én, hogy a p..ba kérnek el otthon a becsületes(?) taxisok minimum 2x többet ugyanazért a fuvarért? Győrben egy marcalváros-belváros fuvar kerül minimum 1500ba.
    Sopron viszont az ellenpélda, olcsó és megfizethető a taxi, korrektek az emberekkel”
  • 3. pityesz 2010. december 18. 05:58
    „Ha Igaz lenne ÉN mindig taxi vall járnék szórakozni !!!!! De egy nem 800.hanem (8000 e)”
  • 2. Jani333 2010. december 17. 22:23
    „összefogtak? De, a részeg fiatalokat akik azt se tudják hol vannak, majd nem veszik le pénzzel a mocsok taxisok?? Haha! Az Audival is van szerződésük, hogy belépőkártya felmutatása ellenében kedvezményesen utazhatunk Győrben, munkába menet meg még olcsóbban. De tízből kilenc taxis nem is hallott erről. Ott kell veszekedni velük, meg hívni a diszpécsert, hogy ugyanmáá tartsák be azt amire szerződtek!! Pénzéhes banda. Öreg is jön a mercivel, ami nem is olyan régi, kellemes kis aranykarkötő a jobbján, aztán sír a szája, hogy nem megy a bolt. Siralom!”
  • 1. NyusziFüles 2010. december 17. 17:07
    „Halihó Mindenkinek!
    Ritkán járok errefelé, de a múltkori hozzászólások, megérintettek. Egyrészt magam is csodálkozom azon, hogy szülővárosomban az a legégetőbb probléma, hogy mi történik az ABBA együtteshez köthető klubban (egyáltalán nyitva van már?)
    De, ha a szerkesztők ennyire szívügyüknek tekintik, elmondom a véleményem.
    Maga a kezdeményezés nagyszerű, és dicséretes. Csakhogy, az általam látott fotók alapján ezt a helyet nem a bérből fizetésből élők fogják látogatni. Namármost -a lehetséges vendégek:
    1., vagy saját, nagyon szuper autóval jönnek, amit a 17. szülinapjukra kaptak, mert "megérdemlik", vagy
    2., sofőr jön értük.
    Akárhogy is van, a mezei városlakókat hidegen hagyja. Valószínű nem fognak elmenni egy olyan helyre 800 Ft-ért, ahol ránézésre ( az én tippem, ha tévedek elnézést ) -k.b. egy vodka -narancs ennyibe kerül (ráadásul a kommerszből).
    Amúgy az nem baj, ha a gazdagok is szeretnek szórakozni, de ne akarják elhitetni a szerényebb anyagi körülmények között élőkkel, hogy ezen a helyen ők is jól érezhetik magukat!
    KELLEMES ÜNNEPEKET MINDENKINEK! Ne feledjétek: az otthon az a hely,ahová muszáj beengedniük!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csütörtöktől újra kapható a sikerkönyv!

A Kisalföld-szakácskönyvek Az ünnepek ízei kötetéből alig tíz nap alatt 5000 darab fogyott el. Tovább olvasom