Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Mosollyal a mosolyért ETO Park Gyerekarc fotópályázat

Nincs is szebb annál mikor gyermekünk ránk mosolyog, minden apró mosolyuknak szüleik egy emberként örülnek.


Célunk a fotópályázat megrendezésével a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház gyermekosztályának támogatása volt, hogy a beteg kis lurkók is nagy mosollyal örvendeztessék meg szüleiket. A nevezési díjakból befolyt összeget a felajánlottuk a Lurkó Alapítvány számára.

A pályázat lezárását követően a gyermekek fényképeit az ETO Park Élményközpontjában állítottuk ki. Sok szavazat érkezett mosolygós kis jelöltjeinkre, akiknek fényképei egy hónapon keresztül színesítették Élményközpontunk közösségi terét és csaltak mosolyt a látogatók arcára.

A pályázatra két kategóriában érkeztek be fotók, így a 0-3 éves és a 4-6 éves korosztály első három helyezettje vehette át ajándékcsomagját, melyekben Vackor Gyerekbolt játékok, Alexandra Könyvesbolt könyvek és Játszóházi bérletek “bújtak" meg.

A fotópályázat végeredményét a gyerekek és szüleik is egyaránt izgatottan várták, melyet egy ünnepélyes díjátadó keretei között hirdettünk ki a Játszóház előterében.

0-3 éves korosztály nyertesei:

1. helyezett Heitz Leila

Heitz Leila
Heitz Leila


2. helyezett Józsa Dominik Dávid

Józsa Dominik Dávid
Józsa Dominik Dávid


3. helyezett Gregus Máté

Gregus Máté
Gregus Máté


4-6 éves korosztálynyertesei:

1. helyezett Rendes Liza

Rendes Liza
Rendes Liza


2. helyezett Virág Liza

Virág Liza
Virág Liza


3. helyezett Kerner Laura

Kerner Laura
Kerner Laura



A díjátadót a gyerekek türelmetlenül ülték végig, mert tudták, hogy további kalandok várnak rájuk a Játszóházban. Míg a gyerekek játszottak, a nyertes családok büszkén beszélgettek egymással, mindenki örült, hogy segíthetett jelentkezésével a kórháznak.

Az ETO Park Élményközpont programsorozatában továbbra is számíthatnak olyan eseményekre, amelyek a családokról és gyerekről szólnak, mint például ősszel megrendezendő Családi Napunk, ahol sok izgalmas programmal és nyereménnyel várjuk a vállalkozó szellemű családokat.

Nyertes kis gyerkőceinknek ezúton is gratulálunk, játszanak sokat, látogassák a Játszóházat és az Élményközpontot ezután is!


Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Frei Tamás Győrbe is elhozza a világ ízeit: Café Frei kávézó és étterem nyílik a városban

A kávézás új élményét tapasztalhatják meg immár a győriek is: Frei Tamás kávézóláncának legújabb… Tovább olvasom