Kisalföld logö

2018. 07. 20. péntek - Illés 17°C | 28°C Még több cikk.

Miért fáj a lábunk? (X)

A láb - mint teherviselő mozgásszerv - működése közben álló és mozgó feladatokat egyaránt teljesít. Mechanikai, statikai szempontból a láb állás és járás közben az egész test súlyát viseli. A test súlya álláskor normális körülmények között a láb három pontján támaszkodik a talajra.

Talpunk a támaszkodási helyeken zsírszövettel jól alápárnázott, ami alkalmassá teszi a test súlyának tartós hordására. Ha az alsó végtag teherbírása és megterhelése közötti egyensúly megbomlik, szerzett statikai deformitások, illetve az azokat követő panaszok és betegségek jönnek létre. Megbetegedhet továbbá fertőző betegség és még számos ok következtében is. A boltozatok a járás során alakulnak ki, körülbelül a gyermek 4-5 éves korára, addig a gyermek telitalpas.

A lábtő és lábközép csontjainak térbeli elrendeződése a lábnak sajátságos, boltozatos szerkezetet biztosít, amelyben az egyes ívek részben a láb hossztengelyében, részben arra közel merőlegesen helyezkednek el.

A boltozatok süllyedésének kezelése mindig a kortól, az elváltozás fokától és súlyosságától függ. A elhanyagolt, fájós láb nagy gondot tud okozni, mégis általában erre a testrészünkre fordítjuk a legkisebb figyelmet. Lábunkat életünk folyamán különbözőképpen terheljük, különösen a nők. A divatos, szűk, magas sarkú cipők hosszan tartó viselése a kor előrehaladtával nagyon sok mozgásszervi betegségnek lehetnek előidézői.

Hasonlítsuk össze a nőknek és a férfiaknak készült cipők kiképzését és anyagát. A férficipők bélése puha, rugalmas, lehetőleg bőrből vagy annak tulajdonságaihoz hasonló anyagból készülnek. A talpak kiképzése is rugalmas, a könnyed és kényelmes járást biztosítják. Ezzel szemben a női cipők kemények, szűkek, vékony az anyaguk. Ezért aztán ki előbb, ki utóbb fájós lábúvá válik, bütyök keletkezik, tyúkszem, bőrkeményedések nehezítik a járást, mivel ezek a cipők a lábfej csontvázának maradandó károsodását okozzák az évek folyamán. Mindezek a problémák egy kis odafigyeléssel, rendszeres törődéssel, ápolással megelőzhetőek, nem kell hozzá több, mint napi néhány perc.

Ha cipőt vásárolunk, elsődlegesen a kényelmi szempontokat vegyük figyelembe, hogy még 70-80 éves korunkban is a saját lábunkon állhassunk.

De Jong Edit
kéz- és lábápoló, szakoktató

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Játsszon és nyerjen CD-t gyermekének!

Játsszon és nyerje meg gyermekének a Gyerekkarácsony EXTRA című CD-t! Csupán egy kérdésre kell jól… Tovább olvasom