Kisalföld logö

2017. 08. 23. szerda - Bence 14°C | 23°C Még több cikk.

Extrém nyárzáró a Mobilisben

Extrém nyárzáró bulival búcsúzik a vakációtól a győri Felfedezések Háza. A színes program mellett már készülhetünk a következő tematikus évre, amely a biztonságos közlekedés jegyében telik majd a Mobilisben.
Különleges járművek érkeznek

Izgalmas programok várják azokat, akik augusztus 23-án kilátogatnak a győri Duna-partra: az Extrém nyárzáró – akárcsak tavaly – érdekes járművekkel és kísérleti bemutatókkal búcsúztatja a nyarat. A 14 órakor kezdődő programsorozatnak az épület és a Mobilis alatti parkolószint ad helyet, így kedvezőtlen idő esetén is élvezhető lesz.

Ahogy tavaly, úgy idén is a triál kerékpáros bemutató ígérkezik az egyik leglátványosabb élménynek: a raklapokból, korlátból és rámpából kialakított akadálypályán a gravitációt meghazudtolva suhannak, repülnek a speciális kerékpárok.

Messze nem ezek lesznek azonban a legérdekesebb járművek a rendezvényen: a Mobilisbe várják a környék legérdekesebb, egy-, két- három- vagy négykerekű, emberi erővel hajtott járműveit! Különleges – például visszafelé hajtható – biciklik és egy igazi csodajármű, a kétkerekű, furcsa vázzal ellátott Gauswheel is megjelenik a rendezvényen. Utóbbit, ezt a városi közlekedésre kifejlesztett, gyors és könnyű járművet ki is próbálhatják a Mobilis látogatói, ahogy a többi érdekességet is.

Természetesen a mozgás jelenségét középpontba helyező nyárzárón sem maradhatnak el a Mobilis megszokott kísérleti bemutatói, amelyek bepillantást engednek a természet és a tudomány jelenségeibe.



Új év, új programok

A szombati rendezvény nemcsak a nyár lezárása, hanem egyben a most kezdődő új szezon beharangozása is lesz. A Mobilisben ugyanis a 2014/2015-ös év is rengeteg izgalmat tartogat! Az új szezon az autózás és a közlekedésbiztonság jegyében telik majd, ahogy a látogatók megszokhatták, minden hónapban egy nagyrendezvénnyel és a már megszokott látnivalókkal, bemutatókkal. A programok ezúttal egy kicsit eltávolodnak a közlekedés műszaki oldalától, és a kényes emberi tényezőre koncentrálnak, de elárulhatjuk, hogy ennek ellenére rendre felbukkannak majd különböző robotok is a Mobilis falai között...



Rugalmas bérletek mindenkinek

Érdekességekben, programokban tehát nem lesz hiány, amelyekkel a Mobilis ismét bizonyítja, hogy érdemes újra meg újra ellátogatni a tudományos élményközpontba. Ehhez most minden eddiginél kedvezőbb lehetőséget kínál a Mobilis, egyéni és családi bérleteivel!

Az egyszemélyes bérlet egy éven keresztül korlátlan belépést biztosít, s nem nehéz kiszámolni, hogy már négy látogatással megtérül a bérlet ára. A családi bérlet kis- és nagycsaládos konstrukcióban választható, az előbbivel három, az utóbbival öt ember látogathatja rendszeresen a Mobilist. Mivel a bérletek nem átruházhatók, a bérletváltáskor kell 5 vagy 10 családtag nevét megadni, akik egy éven keresztül élhetnek a lehetőséggel, így megoldható, hogy hol a szülők, hol a nagypapa, vagy éppen a nagynéni kísérje el a gyerekeket a Mobilisbe. Az egyedülállóan rugalmas bérletes lehetőséggel azért is érdemes élni, mert a visszajáró vendégek belépést nyernek a plusz kiállításokra, valamint kedvezményt kapnak a népszerű nyári táborok árából is, sőt a tematikus év végén, 2015 májusában egy exkluzív, csak a bérletesek számára rendezett programmal is kedveskedünk a „Mobilis-család" tagjainak.

Még több információ: www.mobilis-gyor.hu
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felbecsülhetetlen értékű kincs vagy senkinek sem kellő árucikk?

Napjainkban 7 milliárdnál is többen élnek a Földön, ebből közel 3 milliárd ember már internetezik. A… Tovább olvasom