Kisalföld logö

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 21°C | 34°C Még több cikk.

Ajándék csengőhang Harsányi Levitől

Idén is folytatja évek óta sikeres ünnepváró akcióját a Telekom, aminek során a karácsonyi csúcsforgalom ideje alatt a T-Pont üzleteiben a szokásosnál hosszabbra nyúló várakozást meglepetés programmal teszi könnyebbé és szórakoztatóbbá. Mindehhez december 5-én Harsányi Levente, műsorvezető nyújt segítséget.
Harsányi Levente ezúttal nem mikrofonnal, hanem egy táblagéppel felfegyverkezve várja majd azokat, akiknek a karácsony előtti forgatagban a győri Árkád bevásárlóközpontban lévő T-Pontban lesz dolga.

Az egykori aszfaltbetyár és rádiós fenegyerek, ezúttal közös online játékra invitálja a sorban állókat, amelynek lényege, hogy a vevők által kért szöveget felmondja a mobiltelefonjukra, így olyan személyes csengőhangot ad ajándékba, amilyen senki másnak nincsen. A játékra vállalkozó ügyfelekkel búcsúzóul közös fotót készít, az így születő képeket el lehet küldeni emailben, vagy meg lehet osztani a közösségi portálokon.

Harsányi Levente, műsorvezető is segít majd.
Harsányi Levente, műsorvezető is segít majd.


A Magyar Telekom értékesítési területe nem először szervez ehhez hasonló akciót. A 2009 óta évről évre nagy sikert aratott kezdeményezés ismétlésére most is azért került sor, mert egy apró figyelmesség is sokat jelent a csúcsforgalomban várakozó ügyfelek számára.

Az ország különböző részein tartó akció alatt 7 budapesti és 28 vidéki T-Pontban és T-Partner üzletben várják a sztárok az üzletekbe látogatókat. A helyszínek és a fellépő sztárok részletes programja megtalálható a T-Mobile és a T-Home Facebook oldalán, a facebook.com/tmobilehungary és a facebook.com/thomehungary oldalon.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Párásodás, penész a falakon? Mi hoz tartós megoldást?

Ne adja fel a csatát, vegye fel a kesztyűt rettegett ellensége, a penész ellen! Tovább olvasom