Támogatott tartalom

2023.08.05. 08:00

Zaklatás, zsarolás, adathalászat: még több veszélyt rejt az online tér a vakáció alatt

Messzire vezethet a kamaszok felelőtlensége. Az átlagnál is több veszély leselkedik az online térben a nyári szünetben szabadjára engedett gyerekekre, akiknek gyakran a szüleik sincsenek tisztában a biztonságos, felelős internetezés alapjaival.

Pomaranski Luca

A nyári szünetben kontroll nélkül és egészségtelen mértékben internetező kamaszokra sok veszély leselkedik a világhálón.

Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat

A legnagyobb kihívást jelenleg az internetes bűncselekmények jelentik a rendőrség számára. Az elkövetők általában felkészültek, gyakran szervezetten működnek, s technikailag sem egyszerű felgöngyölíteni az ilyen ügyeket. Ráadásul bárki áldozattá válhat, gondoljunk csak a bankkártya-csalásokra, az úgynevezett „romantikus csalásokra” vagy az online zaklatásra. Szabó Csaba rendőr őrnagy, a vármegyei rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályvezetője arra figyelmeztet, hogy nyáron különösen veszélyeztetettek a gyerekek, akik gyakran mindenféle kontroll nélkül és a megszokottnál sokkal többet neteznek a vakáció alatt. A szakember szerint a megelőzésben hatalmas a szülők szerepe, az ő felelősségük, hogy a tudatos internethasználat felé tereljék a gyermeküket, és felhívják a figyelmüket az online világ veszélyeire. Sajnos a tapasztalat az, hogy többnyire ők sincsenek ezekkel tisztában...

A szülők sem ismerik a veszélyeket

„A legtöbben még a Facebook alapvető adatvédelmi beállítási lehetőségeit sem ismerik, és maguk is felelőtlenül használják a világhálót. Sok szülő például valós időben posztolgat a külföldi nyaralásáról, miközben a hozzászólásaiban korábban részletesen megmutatta a házuk berendezését, tökéletes célpontot kínálva az elkövetőknek, vagy éppen sorra teszik közzé a félmeztelen csemetéik cuki strandolós fotóit a közösségi médiában… Tőlük nehezen várhatjuk, hogy felelős internethasználatra neveljék a gyermekeiket. Az is megdöbbentő, milyen kevesen használják a szülői felügyeleti programokat, applikációkat, amelyekkel nyomon követhető a gyerekek online tevékenysége, sőt, a legtöbben még csak nem is hallottak ezekről” − mondja Szabó Csaba, aki a kollégáival az elkövetők és az áldozatok jellemző magatartásáról szerzett rengeteg tapasztalatot felhasználva próbálja megelőzni a visszaéléseket.

Szabó Csaba szerint nem lehet megúszni, hogy személyesen magyarázzuk el a gyereknek, milyen veszélyekkel jár az online tér. A többek között azt, hogy a közösségi médiában nem mindenki az, akinek mondja magát, sőt. Lehet, hogy valaki egy szimpatikus, helyes tizenévesként veszi fel a kapcsolatot egy kamaszlánnyal, és fűzi körülötte egyre szorosabbra a hálóját, miközben a chat másik végén egy ötvenéves perverz férfi ül…

A személyes adatainkat − legyen az lakcím vagy telefonszám − óvni kell, ahogy személyesen sem árulunk el magunkról bizalmas információkat egy idegennek.

Ami egyszer kikerül a netre…

Németh Zoltán, a vármegyei közgyűlés elnöke a bűnmegelőzési tanács társelnökeként évek óta támogatja a rendőrség munkáját. Sajnos az ő ismeretségi körében volt már példa arra, hogy egy tapasztalatlan kiskamasz felelőtlensége milyen messzire vezethet…

„Egy tizenegy éves kislány, akinek egyébként nincs nagy tapasztalata az online térben, megnézett egy ártatlan videót a YouTube-on. A végén egy felpattanó ablakban invitálták egy anonim chatszobába, ahol sajnos az egyik beszélgetőpartnerének megadta a telefonszámát, ő pedig elkezdte mocskos üzenetekkel zaklatni. Hiába tiltotta le hétszer is, más-más eszközökről és telefonszámokról így is megtalálta a zaklató. Egy hétbe telt, mire a kislány szólni mert az édesanyjának, amikor már a telefon minden pittyenésére összerándult… Végül a rendőrségi feljelentés és kihallgatás nyomán a hatóság elkapta a tettest, de el lehet képzelni, hány gyerekkel történik meg ugyanez, nem feltétlenül ilyen »szerencsés« végkifejlettel…” − figyelmeztet Németh Zoltán.

Németh Zoltán, a vármegyei közgyűlés elnöke évek óta szorosan együttműködik a rendőrség bűnmegelőzési szakembereivel. 
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat

„Ebből következik az is − teszi hozzá Szabó Csaba −, hogy tudatosítani kell a kamaszokban: ami a netre egyszer kikerül − akár egy privát üzenet mellékleteként −, az onnantól kontrollálhatatlanul terjedhet és kerülhet rossz kezekbe. Éppen ezért soha, senkinek a kérésére nem szabad kompromittáló fotókat, például fehérneműs vagy más erotikus jellegű képet, videót küldeni. Sajnos gyakori, hogy később ezzel zsarolják a kamaszt, vagy álprofilt hoznak létre a képeivel, de akár értékesíthetik is bűnözői körökben az így megszerzett privát fotókat…”

Nem az orosz rulettre

Németh Zoltán arra figyelmeztet, hogy a nyári vakáció természetesen nemcsak az online térben, hanem a való világban is „kiemelt kockázatú időszak” a kamaszokra nézve. A dizájnerdrogok például mára minden eddiginél könnyebben és olcsóbban beszerezhető kábítószerekké váltak, s akár a zsebpénzéből is megvásárolhatja a kíváncsi kamasz. Ezek a szerek azonban olyanok, mint az orosz rulett: minden szervezetre máshogy hatnak.

A megye és a rendőrség júniusi közös drogprevenciós programja megmutatta a többi között, milyen tevékenységgel lehet lekötni a gyerekek energiáit, hogy ne legyen szükségük hangulatjavítókra. 
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat

„Az egyik ember jól érzi magát, a másiknak leáll tőle a szíve… A hatásuk kiszámíthatatlan, a gyártók pedig szinte hetente változtatnak ezeknek a szintetikus drogoknak az összetételén, már csak azért is, mert csak akkor minősülnek kábítószernek, ha szerepelnek a rendőrség listáján. A dizájnerdrogok teljesen ellenőrizetlen forrásból és összetétellel kerülnek a piacra, baj esetén pedig még az orvosok sem tudják, mivel állnak szemben” – hívja fel a figyelmet a közgyűlési elnök. Hozzáteszi: a gyerekek jó része ezeket a drogokat (is) azért próbálja ki, mert nem akar kilógni a többiek közül, nem pedig azért, mert annyira kíváncsi rájuk.

„Éppen ezért minden gyereket meg kell tanítani arra, hogy merjen nemet mondani, még azon az áron is, ha a társaság emiatt kineveti vagy kigúnyolja. Nagyon nehéz helyzet ez, komoly akaraterő kell hozzá, hogy ilyenkor a gyerek tudjon hátralépni és kiszállni a szituációból.”

Nem diákcsíny, bűncselekmény

A vármegyei rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztálya már az óvodában elkezdi azt az edukációs munkát, amely egyaránt célozza az áldozattá és az elkövetővé válás megelőzését. Az OVI-ZSARU programot az általános és középiskolások elérése követi, sőt, 2013 óta a megye 14 középiskolájában speciálisan képzett rendőrtiszt segíti a tantestületet. Ő „kihelyezett kollégaként” szoros kapcsolatot alakít ki a pedagógusokkal, a diákokkal, sőt a szülőkkel is, akik bizalommal fordulhatnak hozzá, legyen szó iskolai zaklatásról vagy családon belüli problémákról. A tapasztalatok nagyon jók, több intézményben például drasztikusan visszaesett a fegyelmi eljárások száma.

A bűnmegelőzési szakember nem titkolja, a kamaszkor nehéz dió számukra, a gyerekek ugyanis nem mindig érzik a határokat, és nem mérik fel, hogy a tetteiknek milyen − akár büntetőjogi − következményei lehetnek.

Szabó Csaba rendőr őrnagy a szülők felelősségére hívja fel a figyelmet.
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat

„Nem mindig egyértelmű számukra, hol húzódik a határ diákcsíny és bűncselekmény között, és bele sem gondolnak, hogy amit ők egyszerűen jó heccnek gondolnak, az valójában bűncselekmény. Egy boltból a buli kedvéért ellopni valamit akár jó mókának is tűnhet, pedig ez természetesen bűncselekmény. Vagy kiközösíteni egy gyengébb osztálytársunkat és rászállni az online térben, jókat röhögni rajta nem más, mint zaklatás, ami szintén büntetőjogi kategória. Nem beszélve arról, hogy a kamaszok általában fel sem mérik, hogy a tetteik − mint a netes zaklatás, azaz a cyberbullying − hova vezethetnek; sajnos számos tragédiába torkolló esetről hallottunk már… Nagyon könnyű elindulni kamaszként a rossz irányba és belecsúszni elkövetőként az ilyen ügyekbe.”

A leghitelesebb persze az, amikor valaki a saját példájával jár elöl, akár elrettentő példaként mutatva meg, hova vezettek a rossz döntései. Ki lehetne erre alkalmasabb, mit egy fiatal, aki éppen a börtönbüntetését tölti? Ezért is szervez a rendőrség rendszeresen látogatást a győri börtönbe, ahol az előzetesen felkészített osztályok beszélgethetnek egy-egy elítélttel, de az is előfordul, hogy egy drogrehabilitációs intézet gyógyult, egykor drogfüggő munkatársa látogat el az iskolába. Ők elmesélik, hol és hogyan siklott félre az életük, és mit veszítettek a tetteik nyomán.

„Olyankor látom a gyerekek arcán a döbbenetet, azt, hogy átment az üzenet” − mondja Szabó Csaba.   

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában