Bölcsődei konferencia és díjátadó

2024.05.22. 12:30

Hornung Ágnes: fontos, hogy a gyerekek a lehető legjobb esélyekkel indulhassanak az életbe

A kormány és a szülők közös célja, hogy a gyerekek a lehető legjobb esélyekkel indulhassanak az életbe, ebben pedig fontos szerepe van a bölcsődéknek és az ott dolgozóknak – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára szerdán Budapesten, a Bölcsődei konferencia és díjátadó ünnepségen.

MW

Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára

Forrás: MTI

Fotó: Hegedüs Róbert

Hornung Ágnes kiemelte, hogy a 2010-es „családbarát fordulat” óta a kormány létrehozott egy átfogó, biztonságos és kiszámíthatóságot nyújtó rendszert, amelyre a gyermeket vállalók minden élethelyzetben támaszkodhatnak, például a gyerek születése utáni újbóli munkába állásnál vagy a munka-magánélet egyensúlyának megteremtésénél. 

Ezeket segíti például mintegy 66 ezer bölcsődei férőhely az országban, amely több mint duplája a 2010-es, mindössze 32 ezer helynek 

– mutatott rá az államtitkár. 

Emellett nőtt a bölcsődével rendelkező települések száma is: jelenleg már 1150 – azaz minden harmadik – településen biztosított a bölcsődei ellátás, ez 2010-hez képest három és félszer annyi települést jelent – ismertette Hornung Ágnes. 

Hozzátette, a bölcsődei dolgozók anyagi elismerésében is jelentős előrelépések történtek, 

a bölcsődei szakemberek bére ugyanis 2010-hez képest 2024-re átlagosan több mint négyszeresére emelkedett, valamint a munkakörülményeik is lényegesen javultak. 

Hornung Ágnes úgy fogalmazott, a bölcsődében folyó szakmai nevelőmunka letéteményesei a kisgyermeket nevelők, a dajkák, a gyógypedagógusok, az intézményvezetők és fenntartók. 

Hegedűsné Végvári Katalin, a Magyar Bölcsődék Egyesületének elnöke azt hangoztatta, hogy a kisgyermekek gondozását hivatásul választók egy életre elkötelezik magukat, egész lényükben ott van a gyerekek iránt érzett felelősség, tisztelet és szeretet. 

Az eseményen öten vehették át a kultúráért és innovációért felelős miniszter által adományozható Bölcsődékért díjat. 

Négyen kaptak Akócsi Ágnes-díjat, amelyet a Magyar Bölcsődék Egyesülete alapított a bölcsődei területen dolgozó, kimagasló teljesítményt nyújtó azon szakemberek elismerésére, akiknek munkája az országos bölcsődei hálózat szakmai fejlődésére is kihat. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában