Házkutatást tartottak a DK vezette önkormányzatnál

2024.03.06. 22:41

Korrupció miatt négy embert vettek őrizetbe a baloldali vezetésű városban

Az ügy szálai a fővárosi baloldal egyik fontos háttéremberéhez, P. Gáborhoz vezethetnek. Sajtóinformációk szerint a DK-s vezetésű óbudai önkormányzatnál házkutatást is tartottak. Korrupció miatt négy embert őrizetbe vett szerdán a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) – írja a Magyar Nemzet.

MW

Kiss László Óbuda és Gajda Péter Kispest polgármestere

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

A Központi Nyomozó Főügyészség korrupció, vagyis vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt aszerdán, több helyszínen eljárási cselekményeket foganatosított és négy személy őrizetét rendelte el –idézte a főügyészség szerda esti közleményét a Magyar Nemzet. Hozzátették: a gyanú szerint egy férfi a kft.-jén keresztül szolgáltatások nyújtására, illetve eszközbeszerzésekre fiktív szerződéseket kötött a Budapest Főváros III. Kerület – Óbuda-Békásmegyer- Önkormányzattal, illetve az egyik gyanúsított társa által kijelölt két gazdasági társasággal.

Korrupció miatt nyomoztak és tartottak házkutatást szerda délután Óbudán

A gyanúsítottak a fiktív szerződések ellenértékeként beérkezett pénzösszegeket készpénzben felvették, és korrupciós célokra fordították. A bűncselekmények elkövetéséhez használt cég megszűnt, a gyanúsított a cég könyvelési iratainak őrzéséről a törvényi követelmények ellenére nem gondoskodott. 

A nyomozó ügyészség a négy személlyel korrupciós és gazdasági bűncselekmények gyanúját közölte 

– írta közleményében a főügyészség. A Magyar Hírlap számolt be arról szerda délután, hogy civil ruhás nyomozók lepték el az ellenzéki vezetésű III. kerületi önkormányzat polgármesteri hivatalának óbudai épületét. A lap szerint a nyomozók kiérkezése összefüggésben állhat a 2022-es országgyűlési választás előtt kirobbant üggyel. Emlékezetes: a KNYF egy III. kerületi kenőpénzes korrupciós botrány, valamint Karácsony Gergely 2021-es előválasztási kampánya miatt is folytat egy egyesített nyomozást.

Kispestig nyúlnak a szálak

Mindkét ügy a szocialisták egyik fővárosi háttéremberéhez, P. Gábor nevéhez kötődik. P. 2020-ig a Vagyongazdálkodási és Városüzemeltetési Iroda vezetője volt a kispesti önkormányzatnál, ám szerepe jóval túlmutatott ezen. P. lényegében az MSZP-s Gajda Péter jobbkeze, bizalmasa volt, egy ideig a polgármester kabinetfőnökeként is dolgozott, ám nevét főként akkor ismerhette meg a szélesebb közvélemény, amikor 2019-ben kiszivárogtak azok a kispesti hanganyagok, amelyeken Lackner Csaba volt szocialista önkormányzati képviselő részletesen beszámolt a kerület korrupciógyanús ügyleteiről.

A cikk folytatása a Magyar Nemzet oldalán olvasható!

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában