Széchenyi Terv Plusz

2024.02.14. 22:30

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat 12 milliárd forinttal segíti a felzárkózó településeket

Közel 12 milliárd forintos keretösszeggel elindult az a program, amelynek célja, hogy munkához segítse a foglalkoztatásból akár generációkkal korábban kiesett családokat, önálló keresetet, önbecsülést és tervezhető jövőképet adjon állástalan embereknek – közölte a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szerdán az MTI-vel. A civil szervezet tájékoztatása alapján a program uniós finanszírozásból, vissza nem térítendő támogatással a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósul meg.

MW

Illusztráció/ Résztvevők a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Ötrégiós játékok elnevezésű gyermektáborának ünnepélyes megnyitóján Balatonszemesen 2023. június 20-án. A négynapos esemény küldetése, hogy az ország öt legszegényebb régiójából érkező gyerekeknek nyaralási és sportolási lehetőséget biztosítson

Forrás: MTI

Fotó: Katona Tibor

A részleteket ismertetve azt írták, hogy a program segítségével 

csökkenteni szeretnék Magyarország háromszáz leghátrányosabb helyzetű településén élő emberek munkapiaci sérülékenységét.

A célok között szerepel a munkaerőpiaci integráció növelése és a nyílt munkaerőpiaci jelenlét erősítése is – tették hozzá.

Ez olyan komplex, foglalkoztathatóságot elősegítő eszközrendszer kialakításával és működtetésével valósítható meg, amely fenntartható módon, helyi erőforrások mobilizálásával nyújt támogatást a programba bevont személyeknek

 – emelte ki a szervezet a közleményben.

A képességek és készségek fejlesztésén túl helyi gazdálkodásra alkalmas belterületek kialakítása, műhelyek és kisüzemek létrehozása, valamint az értékesítési folyamat megszervezése, a helyi beruházások létrejöttének ösztönzése és hosszabb távú megtartása is cél – sorolták. Hozzátették, hogy 

a projekt alapvető pillére a településeken élők öngondoskodó képességének erősítése.

A szeretetszolgálat a Felzárkózó települések program megvalósításában résztvevő szervezetek számára pályáztatás útján támogatást ad tovább azzal a céllal, hogy a partnerszervezetek hasonló projektjeiket megvalósíthassák. A program - amelyről részletek a www.maltaialapitvany.hu és www.fete.hu oldalakon találhatók.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában