Együttműködés

2024.01.26. 12:09

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a szerb védelmi miniszterrel tárgyalt

Szerbia szomszédunk és kiemelt partnerünk, stratégiai jelentőségű kapcsolat és komoly barátság köt minket össze – mondta a honvédelmi miniszter, miután megbeszélést folytatott szerb kollégájával pénteken, Budapesten, írja az MTI.

MW

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter (j) katonai tiszteletadással fogadja Milos Vucevic szerb miniszterelnök-helyettest, védelmi minisztert Budapesten, a minisztérium udvarán 2024. január 26-án

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

Szalay-Bobrovniczky Kristóf hangsúlyozta:

tavaly a szerbiai Palicson, kihelyezett kormányülésen döntöttek arról, hogy a katonai együttműködés mellett létrehoznak egy védelmi iparral és beszerzésekkel kapcsolatos munkacsoportot, amely most alakult meg Budapesten.

Kiemelte: Magyarország folyamatosan szerzi be az új, korszerű haditechnikai eszközöket, így lehetőség nyílt arra, hogy a feleslegessé vált eszközöket értékesítsék Szerbiának. Hozzátette:

a munkacsoport azon dolgozik, hogy az együttműködést a védelmi ipari eszközök gyártására is kiterjessze.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf szólt arról is, hogy áttekintették a világ és a régió biztonsági helyzetét is, elsősorban a Nyugat-Balkánra fókuszálva, mert – mint mondta – annak stabilitása és békéje közvetlen hatással van Európa stabilitására és biztonságára.

A veszélyek korában ez a régió potenciális konfliktusforrás lehet – fogalmazott, hozzátéve, Magyarország elkötelezett a régió békéje és stabilitása iránt.

A két miniszter egyetértett abban, hogy a legtöbb a diplomácia terén tehető a térség békéje érdekében. Szalay-Bobrovniczky Kristóf szerint erre az a garancia, ha a régió nemzetközi szövetségben kap katonai támogatást.

Emlékeztetett rá, a bosznia-hercegovinai EUFOR ALTHEA parancsnoki tisztségét hamarosan a magyar Sticz László vezérőrnagy veszi át, aki ugyanolyan magas színvonalon végzi majd munkáját, ahogyan Kajári Ferenc altábornagy a KFOR élén.

SZALAY-BOBROVNICZKY Kristóf; VUCEVIC, Milos
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter (j2) és Milos Vucevic szerb miniszterelnök-helyettes, védelmi miniszter (b2) tárgyal Budapesten, minisztériumban 2024. január 26-án
Fotó: Balogh Zoltán / Forrás: MTI

Szalay-Bobrovniczky Kristóf hozzátette: idén Magyarország a Közép-Európai Védelmi Együttműködés (CEDC) elnöke, így módja van a Nyugat-Balkán biztonságának kérdését képviselni.

Szólt arról is, hogy ez év második felében Magyarország tölti be az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztségét, ami alkalmat ad arra, hogy Szerbia uniós csatlakozását előmozdíthassa Magyarország.

Milos Vucevic szerb védelmi miniszter, miniszterelnök-helyettes kiemelte: Magyarország és Szerbia stratégiai partnerek, kiemelkedő, szinte a barátinál is komolyabb kapcsolat van a két ország között. Megköszönte a magyar kormánynak, hogy mindig támogatja Szerbiát az európai uniós csatlakozás útján.

Közös értékeken osztozunk és ugyanabban az Európában hiszünk. Mi egy olyan Európában hiszünk, amelynek vannak tradíciói, értékei és van egyben közös jövője is

– fogalmazott.

Kiemelte: Szerbia hajlandó minden, a biztonságot és a haderőfejlesztést érintő területen együttműködni Magyarországgal, figyelembe véve, hogy Magyarország a NATO tagállama.

Mint mondta,

Szerbia hadereje – köszönhetően a Magyarországtól vásárolt haditechnikai eszközöknek – erősebb és hatékonyabb lesz és ez nagyobb biztonságot jelent az országnak. 

A miniszter elmondta, tájékoztatta a magyar honvédelmi minisztert a koszovói helyzetről, és megköszönte Magyarország hatékony részvételét a KFOR-ban. Egyben sok sikert kívánt a Bosznia-Hercegovinában állomásozó EUFOR ALTHEA misszió parancsnoki tisztségét hamarosan átvevő Sticz Lászlónak.

NATO-bővítés: szívesen látogat Budapestre a svéd miniszterelnök

A svéd miniszterelnök azt mondta pénteken a TV4 svéd televízióban, hogy szívesen látogat Budapestre, hogy különböző ügyekről tárgyaljon, de előbb Brüsszelben lesz egy találkozója Orbán Viktorral, „ahol elkezdhetjük a megbeszéléseket”.

Esetleges budapesti látogatásáról azt mondta, hogy „kell találni egy időpontot, az ilyen dolgokat általában nem sietve intézzük. Úgy gondolom, hogy mindkettőnk naptára nagyon zsúfolt”.

A svéd miniszterelnök szerint Svédországnak és Magyarországnak sok megvitatandó ügye van, de Svédország NATO-tagságát illetően nincs miről tárgyalniuk.

„A NATO-tagságról nincs mit tárgyalni többé. Ezzel szemben megvitathatjuk például, hogy NATO-tagként miként tudunk a legjobban együttműködni” – mondta Ulf Kristersson.

A svéd kormányfő azt mondta, hogy Svédország nem tesz semmi új ígéretet a NATO-t illetően. „Nincsenek napirenden olyan követelések, amelyek a NATO-tagsággal függenének össze” – fogalmazott.

Azonban a két ország sok mindent megvitathat, közte a NATO-n belüli együttműködést, a leendő magyar EU-elnökséget, Ukrajna támogatását vagy azt, miként lehet a legtöbbet kihozni abból, hogy a két ország légiereje ugyanazt a vadászgépet használja, a svéd JAS Gripent.

Kristersson nem bocsátkozott jóslásba arról, hogy országa pontosan mikor válik a védelmi szövetség 32. tagjává, de azt mondta, hogy várhatóan „nagyon hamar”.

A NATO-főtitkár február végére várja a svéd csatlakozás magyar ratifikációját

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár arra számít, hogy Magyarország február végén ratifikálja Svédország NATO-tagságát – ezt maga a főtitkár nyilatkozta Brüsszelben újságíróknak pénteken.

Stoltenberg – aki Milojko Spajic montenegrói miniszterelnökkel folytatott megbeszélést a katonai szövetség brüsszeli székházában – kérdésre válaszolva kiemelte: arra számít, hogy a magyar parlament ratifikálja Svédországnak a katonai szövetséghez való csatlakozását, amint február végén újra összeül.

Kijelentette: Svédország belépése a NATO-ba az egész szövetséget erősebbé teszi. A főtitkár továbbá megköszönte Recep Tayyip Erdogan török elnöknek, hogy aláírta a Svédország NATO-csatlakozásáról szóló ratifikációs okmányt, majd hangsúlyozta: „várom a ratifikálást Magyarország részéről, amint a parlament újra összeül”.

Svédország – Finnországgal együtt – 2022 májusában, Oroszország Ukrajna elleni háborújának megkezdését követően kérte felvételét a NATO-ba.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában