Kormányellenes akciók

2024.01.17. 06:08

Polgári engedetlenségre és tüntetésekre buzdítják a tanárokat és a diákokat a Soros-szervezetek

Évek óta jogi segítségnyújtás álcája mögött buzdítják és bátorítják a tanárokat, a diákokat és rajtuk keresztül a szülőket a Soros György alapítványai által is támogatott úgynevezett jogvédő civil szervezetek, hogy polgári engedetlenséggel és tüntetésekkel tiltakozzanak a kormány intézkedései ellen.

MW

A státusztörvény elleni demonstráció a Lendvay utcai Fidesz-székház elé vonult Budapesten, 2023. május 19-én

Forrás: Magyar Nemzet

Fotó: Havran Zoltán

A külföldi pénzekből is működő NGO-k (nem kormányzati politikai szervezetek) nem is árulnak zsákbamacskát ezzel kapcsolatban, nyíltan bevallják, hogy a sztrájkoló és polgári engedetlenséget vállaló pedagógusokat segítik, többek között olyan tanácsokkal, amelyeket állításuk szerint a „hozzájuk beérkezett gyakori kérdések alapján” állítottak össze – írja a Magyar Nemzet.

A valójában a kormány elleni hergelésnek is felfogható tanácsadásban élen jár a Magyar Helsinki Bizottság, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) és az Ügyvédekkel a Demokratikus Jogállamért Egyesület (ÜDE). Utóbbinak egyik vezéralakja Bárándy Péter, a szocialista Medgyessy-kormány egykori igazságügy-minisztere, a röszkei támadás vezetője, Ahmed H. egykori védője is.

 

BÁRÁNDY Péter; Mezõlaki Erik
Bárándy Péter ügyvéd (elöl) Ahmed H. szír férfi ügyének másodfokú tárgyalásán a Szegedi Ítélőtáblán 2018. szeptember 20-án
Fotó: Rosta Tibor / Forrás: MTI

A TASZ „tanácsai” között szerepel az a figyelmeztetés, hogy míg a dolgozói sztrájkot szabályozza a jog, diáksztrájk jogi értelemben nincs. Szerintük azonban mégis világos, hogy miről szól ez az akció: a diákok nem tesznek eleget tanulói kötelezettségeiknek, hogy így fejezzék ki véleményüket egy „közügyben”. Felhívják a figyelmet arra, hogy sok múlik azon, az iskola hogyan viszonyul egy ilyen akcióhoz: ha támogatóan, akkor elképzelhető, hogy tanítás nélküli munkanapot hirdetnek (vagy enélkül tekintik igazoltnak a sztrájkoló diá­kok hiányzását), amikor lehetővé teszi a tanulóknak, hogy tiltakozzanak, sztrájkoljanak. Ilyenkor az iskola gondoskodik a tanulók felügyeletéről, de a tanórák elmaradnak.

A szervezet tehát gyakorlatilag az iskolákat is arra buzdítja, rendeljenek el tanítási szünetet egy-egy demonstráció idejére. 

A Magyar Nemzet teljes cikke ITT olvasható el. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában