Belső ellentétek

2024.01.19. 06:47

Gyurcsánynak nem érdeke, hogy előválasztáson döntsenek a végső jelöltekről

A jelenlegi alkudozás nem az előválasztások irányába mutat, és a legerősebb szereplőnek, Gyurcsánynak e módszer alkalmazása nem is áll az érdekében – vélekedett Zila János, az Alapjogokért Központ elemzője.

MW

Karácsony Gergely főpolgármester-jelölt, Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke az ellenzék XV. kerületi kampányzáró rendezvényén 2019. október 12-én

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

Hivatalos felkérést ugyan még nem kapott Magyar György, de több jelölt és párt is jelezte, előválasztást szeretnének saját választókerületükben. A Civil Választási Bizottság  (CVB) elnöke nem látja elkésettnek, hogy ott, ahol több  ellenzéki polgármester indulna, előválasztáson döntsenek a végső jelölt személyéről.

Már jelöltek és pártok is megkeresték a Civil Választási Bizottságot az ellenzék részéről, hogy szervezzék meg az előválasztást egyes kerületekben

– árulta el a Magyar Nemzetnek Magyar György. 

Jelezte, amellett, hogy egyes helyeken a jelöltek is megállapodtak már abban, hogy előválasztáson dőljön el, melyikük indul a választáson, sok esetben látszik, hogy a pártok ezt egymás között lejátsszák, ahogy akarják, nincs szükség rájuk.

Ha meglenne a közös akarat és elhatározás, el lehetne kezdeni a felkészülést, valóban nem kellene az időt húzni, rá kell készülni technikailag. Az egységes álláspont hiányzik, de az időt nem látom vészesen fogyónak, bármikor lehet előválasztást tartani, de tény, jobb lenne minél előbb. Minden azon múlik, a pártok belátják-e, mi a közös érdek, és hogy egyáltalán keresik-e a közös érdeket, mert én most elég zavarosnak és nehézkesnek látom ezt az egészet

– fogalmazott. 

markizay-karacsony_7
Fotó: Kurucz Árpád / Forrás: Magyar Nemzet

A jelenlegi alkudozás nem az előválasztások irányába mutat, és a legerősebb szereplőnek, Gyurcsánynak e módszer alkalmazása nem is áll érdekében

– mondta az Alapjogokért Központ elemzője, aki szerint ezzel együtt van még idejük megegyezni, és – mint mondta – senki ne csodálkozzon, ha a mostani, olykor ellenséges retorika ellenére eljön még a nagy összeborulások ideje. Zila János kiemelte, hogy a koalíciós együttműködés országszerte nagyon komoly ellentéteket szült.

Ez amellett, hogy igencsak kétségessé teszi, hogy ezek a pártok képesek lennének egy ország közös kormányzására, számos településen szappanoperákba illő se veled, se nélküled helyzeteket és egyezkedéseket eredményez. Ilyen epizódokat láthattunk már korábban Gödön, és ahhoz hasonlóakat szemlélhetünk most mások mellett Miskolcon, Egerben, Baján és Szolnokon

– mondta. Szerinte a tárgyalások kapcsán a legerősebb pozíciója már régóta Gyurcsány Ferencnek van, aki az MSZP-vel és Karácsony Gergellyel kötött megállapodása révén ezt meg is erősítette.

Hozzátette:

a főpolgármester támogatásával semmit sem veszített a DK, mert ő már eddig is bizonyította, hogy teljességgel irányítható, a saját helyi embereiket viszont gyakorlatilag bebetonozták. A Momentum ellenjelöltjeinek megnevezése azt jelenti, hogy pozíciót fogtak, ahonnan elindulhat az alkudozás, a kép tehát még várhatóan tisztulni fog.

Az elemző hangsúlyozta,

a belső ellentéteket erősíti, hogy a baloldali pártok nagy része az életéért küzd. A közvélemény-kutatások adatai szerint jelen pillanatban az MSZP, a Párbeszéd, a magát éppen konzervatívnak maszkírozó Jobbik és az LMP is elhasalna az ötszázalékos parlamenti és európai parlamenti küszöbön, ha önállóan indulnának.

A Magyar Nemzet teljes cikke ITT olvasható el. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában