Egy turista meghalt

2023.12.03. 07:00

„Allah akbar” – Késsel, kalapáccsal támadt egy férfi járókelőkre Párizsban (videó)

Egy embert késsel megölt, két másikat pedig kalapáccsal megsebesített szombat este egy támadó Párizsban, az Eiffel-torony közelében, miközben szemtanúk szerint azt kiáltotta, hogy „Allah akbar”. Rendőrök elektromos sokkolóval ártalmatlanították és a helyszínen őrizetbe vették – közölte Gérald Darmanin belügyminiszter, írja az MTI.

MW

Rendőrök a párizsi Eiffel-torony közelében elkövetett késes támadás helyszínén 2023. december 3-án hajnalban

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Yoan Valat

Először a bűnügyi rendőrség indított vizsgálatot gyilkosság és gyilkossági kísérlet miatt, majd a terrorelhárítási ügyészség vette magához az ügyet.

Az elkövető Armand R., 26 éves, Párizs egyik elegáns elővárosában, Neuilly-sur-Seine-ben született francia állampolgár, pszichológiai problémákkal küzd, radikális iszlamista nézetei miatt szerepel a titkosszolgálatoknak az állambiztonságra veszélyes személyekről vezetett nyilvántartásában. Még 2016-ban négy évre elítélték egy merényletterv miatt, szabadulása óta a titkosszolgálatok megfigyelése alatt állt – mondta a helyszínen a belügyminiszter.

Az áldozat egy német állampolgárságú férfi, aki turistaként tartózkodott a francia fővárosban. A támadáskor a feleségével és barátjával volt, ők nem sebesültek meg a merényletben. A két sérült egy hatvanas éveiben járó francia és egy külföldi turista, utóbbi állampolgársága nem ismert, nincsenek életveszélyben.

A rendőrség szerint a letartóztatásakor a merénylő közölte:

nem bírta elviselni, hogy muzulmánokat ölnek szerte a világon.

„Azt tudom, hogy azt mondta, hogy Allah akbar. Állítólag a taxisofőrnek mondta, aki közbe akart avatkozni, és állítólag a rendőröknek is mondta” – fogalmazott a belügyminiszter, aki szerint az elkövető a rendőröknek arról is beszélt: „dühös amiatt, ami Gázában történik, Franciaország bűnrészes abban, amit Izrael tesz, és elege van abból, hogy muszlimok halnak meg”.

Rendőrök a párizsi Eiffel-torony közelében elkövetett késes támadás helyszínén 2023. december 3-án hajnalban
Fotó: Yoan Valat / Forrás: MTI/EPA

A tárcavezető azt is közölte, hogy

a merénylő a szüleivel él, és pszichiátriai kezelés alatt áll.

„Nem engedünk a terrorizmusnak. Soha” – írta az X-en Élisabeth Borne francia miniszterelnök, aki támogatásáról biztosította a sérülteket és hozzátartozóikat, valamint köszönetét fejezte ki a rendfenntartó erőknek és a mentősöknek a bátorságukért és a professzionalizmusukért.

A merénylő letartóztatásáról egy videó is elkezdett keringeni a közösségi médiában – szúrta ki a Mandiner.

Halálra késeltek egy nantes-i szurkolót a Nice elleni mérkőzés előtt

Megkéseltek egy nantes-i szurkolót a vendég Nice elleni francia bajnoki labdarúgó-mérkőzés előtt szombaton.

 

A 31 éves hazai szimpatizánst – aki Loire Brigade csoport egyik tagja volt – a Beaujoire-stadionnál szúrták le, és az orvosi beavatkozás ellenére elhunyt.

 

Amélie Oudéa-Castéra sportminiszter részvétét fejezte ki, egyben kiemelte: az ügyészség megindította a nyomozást az emberölés ügyében. A tanúk kihallgatása folyamatban van.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában