Izraeli–palesztin konfliktus

2023.11.21. 06:52

Fontos megállapodást köthetett Izrael és a Hamász (videó)

Hírfolyamunkban az MTI, a Magyar Nemzet, a Mandiner, a Világgazdaság és az Origo híreiből válogatunk.

MW

A Gázai övezet északi részén található indonéz kórházból evakuált sérült palesztinok ellátást kapnak a palesztin terület déli részén fekvő Khan Yunis városában található Nasser kórházban 2023. november 20-án

Fotó: AFP

Az Egyesült Államok légicsapásban több iszlamista fegyveressel végzett Irakban

Az Egyesült Államok önvédelmi célú légicsapást hajtott végre Irakban fegyveresek ellen, akik az iraki al-Aszad légitámaszpontot támadták, erősítette meg a korábbi információkat kedden az amerikai védelmi minisztérium helyettes szóvivője. 

Sabrine Singh sajtótájékoztatóján közölte, hogy a légicsapásban többen meghaltak. Arról is beszámolt, hogy a válaszcsapást az tette lehetővé, hogy amerikai részről észlelték az ellenséges fegyvereseket, akik jelenlétére gyorsan reagáltak. 

Korábbi közlés szerint az amerikai katonákra több rakétát lőttek ki, amelyek sérüléseket, valamint kisebb károkat okoztak.

A Pentagon illetékese rávilágított arra, hogy az előző három amerikai válaszcsapás, amelyet fegyveres csoportok raktárai, illetve kiképző létesítményei ellen hajtottak végre Szíriában, előre eltervezett büntetőintézkedések voltak az amerikai katonai érdekeltségek ellen végrehajtott támadások miatt.

A szóvivőhelyettes azt is elmondta, hogy október 17-e óta összesen már 66 támadás történt az amerikai haderő ellen Szíriában és Irakban, de ezek egyike sem okozott komolyabb károkat és katonák számára súlyosabb sérüléseket. 

Sabrina Singh arra a kérdésre, hogy az Egyesült Államok nem fontolgat-e Irán elleni közvetlen támadást, azt mondta: nagyon körültekintően járnak el, szem előtt tartva, hogy a helyzet ne fajuljon regionális konfliktussá. 

Úgy fogalmazott, „ott csapunk le, ahol fáj”, és kifejtette, hogy a célpontok Irán közvetlen támogatását élvező szervezetek voltak, illetve az iráni Forradalmi Gárdával álltak kapcsolatban.

A Hezbollah izraeli célpontokat támadott a libanoni határ mentén, megtorlásul két újságíró halála miatt

A Hezbollah libanoni síita milícia határ menti izraeli célpontokat támadott kedden, megtorlásul két újságíró halála miatt, amelyet izraeli légicsapások okoztak. 

A Hezbollah közölte, hogy öt támadásával a szervezethez közelálló al-Majádín libanoni hírtelevízió két munkatársának halálát bosszulta meg.

Az Irán támogatását élvező szervezet rakéta-sorozatvetőkből lőtt egy izraeli katonai támaszpontot, és azt állítása szerint „közvetlen találat érte”. Ezenfelül csapást mért rakétákkal az izraeli Rafael hadiipari vállalat egyik üzemére is. 

Az izraeli hadsereg a maga részéről közölte, hogy több gyanús célpont ellen indított támadást, ezek között megsemmisített a közös határ mentén egy páncéltörő fegyvert.

Libanoni sajtóbeszámolók szerint egy izraeli légicsapásban legkevesebb két újságíró vesztette életét. 

Az al-Majádín később megerősítette, hogy egy tudósítójuk és egy fotóriporterük halt meg a bombázásban. A televíziós csatorna igazgatója szerint a forgatócsoportot „közvetlen és célzott támadás érte”. Biztonsági források szerint egy további civil is életét vesztette.

A Hezbollah a gázai övezeti háború kitörése óta rendszeresen lövi Izraelt.

Joe Biden: közel jutottak ahhoz, hogy a Hamász túszainak egy része kiszabaduljon

Joe Biden amerikai elnök szerint nagyon közel kerültek ahhoz, hogy a radikális iszlamista Hamász kezében lévő túszok egy része kiszabaduljon. Biden kedden a Fehér Házban számolt be a fejleményekről a foglyok elengedésére irányuló tárgyalásokat illetően.

Az elnök hangsúlyozta, hogy a foglyok egy részéről lehet szó és részleteket nem árult el, ahogy azt sem közölte, hogy hány amerikai lehet közöttük.

A Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője arról beszélt, hogy az Egyesült Államok minden amerikai túsz lehető leggyorsabb elengedését akarja. Egyben hangsúlyozta, hogy jelenleg arra koncentrálnak, hogy létrejöjjön a foglyok elengedéséről szóló megállapodás. John Kirby szavai szerint a folyamat lassú lehet, ugyanis az emberek biztonsága elsődleges. Hozzátette, hogy az elengedett foglyokat illetően az első az egészségi állapot felmérése lesz, mert sokan rossz állapotban lehetnek, a vélt fogva tartási körülmények miatt.

John Kirby az izraeli hadműveletek kiterjesztését illetően közölte, hogy az Egyesült Államok nem támogatja a Gázai övezet déli részén a katonai akciót mindaddig, amíg Izrael nem gondoskodik az övezet északi részéből oda menekült százezrek biztonságáról.

Matthew Miller, a külügyminisztérium szóvivője hétfői sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy az amerikai adminisztráció szorosan egyeztet mind az izraeli, mind a közvetítésben szerepet vállaló katari kormánnyal. Hangsúlyozta, hogy a túszok elengedéséről szóló egyezség egyelőre nem született meg.
A külügyi szóvivő úgy fogalmazott, hogy reményteli azt illetően, hogy a túszok egy részét sikerül hazahozni, ugyanakkor megjegyezte, hogy egy megállapodás végrehajtásához együttműködésre van szükség mindkét oldal részéről, és ebben kérdés lesz a Hamász hozzáállása.

Megismételte, hogy az Egyesült Államok továbbra is részletes egyeztetéseket folytat és tanácsokkal látja el az izraeli kormányt arra vonatkozóan, hogy miként lehet megóvni a katonai műveletek idején a gázai civil lakosságot, de megállapította, hogy Izrael ezt célzó erőfeszítéseit nehézzé teszi az a tény, hogy a Hamász a palesztin lakosság közé ágyazódva folytatja harcát.

Matthew Miller kérdésre válaszolva elmondta, hogy a foglyokra vonatkozó megállapodás létrejötte elősegítené az eddiginél több humanitárius segély bejutását a Gázai övezetbe, de hozzátette, hogy az Egyesült Államok szerint a segélyszállítmányok növelése önmagában fontos, azt nem feltétlenül kell összekapcsolni egy foglyokról szóló megállapodással.

A túszokról szóló tárgyalásokon elért előrehaladást örömteli hírnek nevezte Bryan Leib amerikai zsidó közösségi vezető, az antiszemitizmus ellenes CASEPAC civil szervezet vezetője.

A politikai szakértő, a budapesti Alapjogokért Központ főmunkatársa az MTI-nek adott nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a múlt tapasztalatai alapján a tűzszüneteket mindig a Hamász sértette meg, amikor ilyen megállapodás született. 

Úgy vélte ugyanakkor, hogy a Hamász beleegyezésével történő megállapodás sem szabad, hogy Izraelt eltérítse eredeti céljától, ami a palesztin terrorszervezet felszámolása, és ebben minden egyéb külföldről érkező hangot figyelmen kívül kell hagynia.

Az amerikai sajtó szerint a katari közvetítéssel zajló nemzetközi tárgyalások eredményeként az október 7-én elhurcoltak egy része – értesülések szerint először 50 gyermek és nő – válhat szabaddá. Elengedésük fejében 4-5 napos tűzszünet lépne életbe, valamint minden elengedett személyért cserében izraeli fogságban tartott 3 palesztin nyerné vissza szabadságát.

Az Izraellel fenntartott diplomáciai kapcsolatok megszakításáról döntött a dél-afrikai parlament

A pretoriai izraeli nagykövetség bezárása, valamint minden diplomáciai kapcsolat felfüggesztése mellett döntött kedden a Dél-afrikai Köztársaság parlamentje arra az időre, amíg nem jön létre tűzszüneti megállapodás Izrael és a Hamász iszlamista palesztin szervezet között a Gázai övezeti háborúban. 

A 249 igen és 91 nem szavazattal elfogadott határozat jelképes, miután Cyril Ramaphosa elnök kormánya dönti el, hogy eleget tesz-e neki. Az elnöki hivatal szóvivője a Reuters brit hírügynökség megkeresésére egyelőre nem kommentálta a döntést.

Ramaphosa és a külügyminisztérium vezető tisztségviselői szóban bírálták az izraeli vezetést a Gázai övezetben a Hamász ellen folytatott katona offenzíva miatt, mert az a lakosságot is sújtja. 

Felszólították a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságot (ICC), hogy vizsgálja ki esetleges háborús bűncselekmények elkövetését.

Hétfőn, a szavazás előtt visszahívták Tel-Avivba konzultációra Izrael pretoriai nagykövetét.

 A Dél-afrikai Köztársaság évtizedek óta támogatja a palesztin állam létrehozását az Izrael által megszállt területeken, a hazai apartheid idején elnyomott fekete többség sorsához hasonlítva a palesztinokét.

Az indítványt a Gazdasági Szabadság Harcosai (EFF) nevű ellenzéki párt nyújtotta be a palesztin néppel való szolidaritás jegyében.

Legkevesebb ötven izraeli gyerek, illetve nő szabadulhat ki az első fogolycsere-megállapodás alapján 

Legkevesebb ötven izraeli gyerek, illetve nő szabadulhat ki a Gázai övezetet uraló iszlamista terrorszervezetek fogságából a katari közvetítéssel megkötött fogolycsere-megállapodás alapján – jelentette kedden az izraeli katonai rádió. 

Ezért cserébe Izrael négynapos tűzszünetet tart a Hamász ellen vívott Gázai övezeti háborúban, és szabadon bocsát száznegyven olyan embert – palesztin nőket, illetve 18 év alattiakat – , akit „biztonsági okból” börtönzött be, és akinek „nem tapad vér a kezéhez”, vagyis nem vett részt izraeliek életére törő terrorakcióban.

A tűzszünet idején, naponta hat órán át Izrael drónokról sem követheti a Hamász és a többi iszlamista szervezet mozgását az övezetben. A megállapodás szerint az övezetbe beléphet élelmiszert és orvosi segélyt szállító háromszáz teherautó.

A Hamász az első ötven túsz átadása és a négy nap lejárta után a továbbiakban három napon át egy-egy újabb tűzszüneti napért cserébe, naponta tízes csoportokban szabadon engedhet további harminc izraeli túszt.

Izrael a megállapodás szerint nyilvánosságra hozza a szabadon bocsátani tervezett palesztinok nevét, de az izraeli törvények szerint szabadon engedésük ellen huszonnégy órán belül fellebbezni lehet bíróságon. Az izraeli kormány várhatóan kedden este összeül a fogolycsere-megállapodás jóváhagyására, és a 13-as kereskedelmi tévé úgy becsüli, hogy leghamarabb csütörtök este térhetnek haza az első túszok.

WHO: több kórház is evakuálást kért a Gázai övezetben

Két újabb kórház kérte evakuálását a Gázai övezetben – közölte kedden az Egészségügyi Világszervezet (WHO). 

A szervezet szóvivője szerint az es-Sifá után az Indonéz és az al-Ahli Kórház is kérte evakuálását, az utóbbi a Gázai övezet egyik legrégebbi intézménye, már több mint 140 éves múltra tekint vissza.

A WHO közölte, hogy továbbra is teljes erőbedobással dolgozik a kórházakban maradt betegek megmentésén. A szóvivő elmondta, hogy speciális mentőautókra van szükség, mert több mint 50 gerincvelősérültet és 20 dialízisre szoruló beteget is el akarnak szállítani a kórházakból.

Ezen felül biztonsági garanciákra is szükségük van a Hamász és Izrael részéről is annak érdekében, hogy a harcoló felek nem nyissanak tüzet a mentőkonvojokra.

A WHO megpróbálja támogatni a kórházakat, és fenntartani a működést annyi intézményben, amennyiben csak lehetséges, de a helyzet a Gázai övezet északi részén kétségbeejtő – közölte a szervezet.

Az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) szóvivője szerint valóságos közegészségügyi „tragédia” körvonalazódik a Gázai övezetben az üzemanyag és az ivóvíz hiánya miatt.

Vlagyimir Putyin szerint teljeskörű fegyvernyugvásra van szükség

Teljeskörű fegyvernyugvásra van szükség a gázai palesztin-izraeli konfliktusban, Moszkva ugyanakkor támogatja az ENSZ-nek a humanitárius tűzszünetekre vonatkozó határozatát

 – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a BRICS-országoknak a közel-keleti válsággal kapcsolatban kedden megtartott rendkívüli online csúcstalálkozóján.

És bár ez a határozat csak a humanitárius szünetek létrehozására, és nem egy teljeskörű tűzszünetre való felhívást tartalmaz, már önmagában a (világszervezet általi) jóváhagyásának tényét is a helyes irányba tett lépésnek tekintjük

 – mondta Putyin, aki aggályának adott hangot a Gázai övezetben kibontakozott humanitárius katasztrófa miatt.

Az orosz államfő szerint humanitárius szünetek szükségesek a túszok kiszabadítására, valamint a civileknek és külföldi állampolgároknak a Gázai övezetből való evakuálására irányuló erőfeszítésekhez. Ugyanakkor egy teljeskörű tűzszünet mellett érvelt, és az izraeli-palesztin konfliktus rendezése érdekében nemzetközi összefogást sürgetett, kijelentve, hogy ebben a Brazíliát, Oroszországot, Indiát, Kínát és a Dél-afrikai Köztársaságot magában foglaló BRICS-csoport kulcsszerepet tudna játszani. 

„Életképtelennek” nevezte az erre irányuló egyoldalú amerikai kísérleteket.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter azt hangsúlyozta, hogy a palesztin-izraeli konfliktus hosszú távú megoldását célzó külső támogatási mechanizmus létrehozásakor teljes mértékben figyelembe kell venni a régió országainak álláspontját. Lavrov akkor beszélt erről, amikor kedden Moszkvában találkozott az Arab Liga és az Iszlám Együttműködési Szervezet (OIC) vegyes bizottságának küldöttségével. A testület tagjai a szaúdi, a jordániai, az egyiptomi, az indonéz, és a palesztin külügyminiszter, valamint és az OIC főtitkára voltak.

Az orosz diplomácia vezetője a sürgős feladatok között prioritásként nevezte meg a harci cselekmények beszüntetését, továbbá a humanitárius kérdések megoldását és a túszok szabadon bocsátását.

Mint mondta, ezek megoldásával párhuzamosan el kell kezdeni a stratégiai jellegű kérdések rendezését, mindenekelőtt a békefolyamat újraindításának előkészítését, 

az ENSZ keretében elfogadott, nemzetközileg elismert alapon, a 2002-es arab békekezdeményezés keretében (...) amely egy független, egységes, szuverén palesztin állam létrehozását irányozza elő az 1967-es határokon belül.

Hangsúlyozta, hogy az Oroszország, az Egyesült Államok, az ENSZ és az EU alkotta közel-keleti kvartett nem képes megbirkózni feladatával az arab országok bevonása nélkül. Lavrov Washingtont vádolta meg a csoport szétzilálásával.

Szergej Rjabkov külügyminiszter-helyettes a TASZSZ hírügynökségnek kijelentette, hogy a Gázai övezetben történtek kapcsán a szakosított nemzetközi szervezeteken kívül nem történt külön orosz-amerikai kapcsolatfelvétel.

Az Oroszországhoz tartozó észak-kaukázusi Dagesztáni Köztársaság vezetése a Telegram-csatornáján kedden kinyilvánította szándékát mintegy kétszáz palesztinai menekült befogadására. A közlemény szerint az első, mintegy 50 fős csoport a jövő héten érezik.

Deutsch Tamás: Magyarország gondoskodik a zsidó származású állampolgárainak biztonságáról

A Fidesz-KDNP kormány fellépése és döntései nem hagynak kétséget afelől, hogy Magyarország a zsidó származású állampolgáraiért teljes felelősséget érez, és gondoskodik biztonságukról – jelentette ki Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti (EP) delegációjának vezetője Strasbourgban kedden.

Deutsch Tamás, és az Európai Parlamentben megnyitott, az oktatásnak az antiszemitizmus elleni küzdelemben betöltött szerepéről szóló kiállításon példanélkülinek nevezte Izrael polgári lakossága, nők, gyermekek és idős emberek ellen október 7-én elkövetett terrortámadást.

Mindannyiunk felelőssége, hogy soha többé ne történjen meg hasonló eset. Meg kell törnünk a gyűlölet spirálját, fel kell számolnunk az ismerethiányból táplálkozó, az ellenségeskedéshez vezető félelmet, és véget kell vetnünk a nemzedékek óta folyó erőszaknak a Közel-Keleten

– fogalmazott.

Az EU-képviselő elmondta, a magyar kormány együttműködik a Tett és Védelem Alapítvánnyal az iskolai tankönyvek zsidósággal kapcsolatos tartalmainak megalkotásában, ezáltal a zsidó közösségnek közvetlen beleszólása van a nemzeti alaptanterv tartalmába.

Fel kell ismernünk, hogy az antiszemitizmus elleni fellépéshez nem elégségesek a politikai jelszavak, hanem hathatós cselekvésre van szükség. A kiállításon bemutatott módszer, amely az iskolai oktatáson keresztül formálja a fiatalok zsidósággal kapcsolatos ismereteit, egy bevált és eredményes eszköz az antiszemitizmus felszámolásáért folytatott küzdelemben. Egy magyar innováció, amely a világ hasznára lehet

– tette hozzá beszédében Deutsch Tamás.

DEUTSCH Tamás
Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője 
Fotó: Koszticsák Szilárd / Forrás: MTI

Hölvényi György, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) európai parlamenti képviselője beszédben elmondta, a kiállítás azt mutatja be, hogy a vallási közösségekkel folytatott párbeszéd miként szoríthatja vissza az antiszemitizmust az oktatáson keresztül.

A bemutatott intézkedések igazolják, hogy az iskolai oktatás a demokrácia, a nemzeti identitás és a megértés értékeinek ápolásáról is szól. Az állam felelőssége az antiszemitizmus elleni küzdelem biztosítása az osztálytermekben – hangsúlyozta. A gyűlölet felszámolása érdekében párbeszédre is szükség van úgy a vallási közösségekkel, mint a vallási közösségek között. Az osztálytermek olyan helyek, ahol a megértés elősegíthető, azon keresztül pedig elérhető az elfogadás – tette hozzá Hölvényi György.

HÖLVÉNYI György
Hölvényi György európai parlamenti képviselő
Fotó: Hegedüs Róbert / Forrás: MTI

Panyi Miklós, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára beszédében kijelentette: Magyarország az elmúlt évtizedben a biztonság, a tisztelet és a kulturális fejlődés országává vált a magyarországi zsidó közösség számára. Magyarország ma Európa egyik legbiztonságosabb országa, ami azt jelenti, hogy az ország az egyik legbiztonságosabb a zsidó közösségek számára is. A kormány az antiszemitizmussal szemben zéró toleranciát hirdető politikájának köszönhetően a zsidók biztonságban élhetnek, szabadon sétálhatnak az utcákon, használhatják vallási jelképeiket éjjel és nappal, zsinagógában istentiszteleteket tarthatnak biztonsági intézkedések nélkül – mondta.

PANYI Miklós
Panyi Miklós, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára 
Fotó: Kovács Attila / Forrás: MTI

Magyarország kormánya többször is kinyilvánította megingathatatlan elkötelezettségét a zsidó közösség védelme mellett az antiszemita erőszakkal, a kirekesztéssel és a gyűlöletbeszéddel szemben. A magyar kormány sokat tett az antiszemitizmus elleni küzdelem érdekében az oktatás területén is, valamint az antiszemitizmus elleni küzdelem új stratégiáján dolgozik, készül a jövő évi megemlékezésekre a holokauszt 80-as évfordulója alkalmából, és anyagilag támogatja a zsidó kulturális tevékenységeket és intézményeket. Magyarország Izrael mellett áll a terrorizmus elleni harcban, és minden nemzetközi fórumon zéró toleranciát hirdet az antiszemitizmussal szemben – szögezte le.

Az államtitkár szükségesnek nevezte, hogy Európa megerősítse elkötelezettségét a 2000 éves európai zsidó-keresztény együttélés megőrzése mellett, és világossá tegye, hogy az antiszemitizmust ki kell űzni Európa minden szegletéből. „Az antiszemitizmusnak nincs helye társadalmainkban” – tette hozzá Panyi Miklós.

Cseh államfő: a konfliktus könnyen globálissá válhat

A közel-keleti konfliktus igen robbanásveszélyes, és könnyen globális konfliktussá válhat, elsősorban azáltal, ahogyan kezdi megosztani a világot – jelentette ki Petr Pavel cseh államfő kedden Prágában a cseh hadsereg parancsnoki értekezletén.

Távolról sem korlátozott jellegű regionális konfliktusról van szó, de ahogy megfigyelhetjük nagyon robbanásveszélyes, s a regionális konfliktus könnyen globálisba csaphat át. És nem csak a valóságos háborúzás terén, például Irán és más országok hadba lépésével, hanem elsősorban azzal, ahogyan kezdi megosztani a világot

– jelentette ki Petr Pavel.

PAVEL, Petr
Petr Pavel cseh elnök
Fotó: Martin Divisek / Forrás: MTI/EPA

A különböző országokban, beleértve a szövetségeseket is, erősödik az izraeli válaszlépések elítélése és Palesztina támogatása – mutatott rá az elnök.

Szerinte ezt figyelmeztetésnek kell tekinteni, hogy a látszat ellenére soha senki sem lehet biztos a további fejleményekben.

Egyvalami világos: a közvélemény támogatása alapfeltétele minden sikernek még a katonai hadműveletek terén is

– hangsúlyozta a nyugalmazott cseh tábornok.

Petr Pavel kijelentette: a radikális Hamásznak valószínűleg az is volt a célja, hogy az Izrael elleni terrortámadásával erős válaszlépeket provokáljon ki, ezzel megossza a nemzetközi közvéleményt, és Izrael ellen hangolja a világot.

Zárt ajtók mögött mutatják be a román törvényhozóknak a Hamász támadása során készült videófelvételeket

A román szenátus és képviselőház a sajtó kizárásával kedd délután az izraeli fejleményekről tart együttes ülést, amelyen bemutatják a Hamász terrorszervezet október 7-i támadásáról készült videofelvételeket.

Az Agerpres hírügynökség szerint az ülés összehívását Silviu Vexler képviselő, a kisebbségi frakció tagja javasolta, és az egyesített házbizottság jóváhagyta. Az ülésén az izraeli hadsereg (IDF) filmjét tekintik meg, amellyel kapcsolatban Vexler felhívta a figyelmet, hogy felkavaró, érzékeny felvételeket mutat be.

A képviselőház termébe csak a törvényhozók, a parlament erre felhatalmazott műszaki személyzete és az egyesített házbizottság által jóváhagyott meghívottak léphetnek be, a sajtót kizárják. Az ülésvezető elnök felhívja a résztvevők figyelmét, hogy tilos az ülésen saját eszközzel fényképezni, hang- és videófelvételt készíteni vagy élőben közvetíteni.

A román parlament két háza zárt ülésének jegyzőkönyvét nem teszik közzé Románia hivatalos közlönyében.

A román parlament október 11-én nyilatkozatban ítélte el a Hamász terrorszervezet Izrael ellen elkövetett, a civil lakosság ellen irányuló barbár támadását. Szolidaritásáról biztosította Izraelt és polgárait, ugyanakkor felszólította a román hatóságokat: tegyenek meg mindent a romániai zsidó közösségek védelme, az esetleges romániai incidensek megakadályozása érdekében.

UNICEF: közegészségügyi tragédia körvonalazódik a Gázai övezetben

Valóságos közegészségügyi „tragédia” körvonalazódik a Gázai övezetben az üzemanyag és az ivóvíz hiánya miatt – közölte kedden az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF).

Ha nem jut be üzemanyag a területre, összeomlanak a higiéniai szolgáltatások

 – jelentette ki James Elder, az UNICEF szóvivője videós sajtótájékoztatóján Kairóból.

Keserves gondokat okoz a vízhiány. Tűrhetetlen állapotokat idéz elő, hogy nincs elég vécé, fekália lepi el a sűrűn lakott negyedeket

–- mondta el a szóvivő. Hozzátette, 

az embereknek a személyi higiéniára alig van lehetőségük, még egy egyszerű kézmosás is nehézséget okoz jelenleg a Gázai övezetben.

Az UNICEF munkatársa figyelmeztetett arra, hogy ha a vízhiány továbbra is fennmarad, tragikus módon emelkedni fog a gyerekhalálozások száma, mert a gyerekeket tömeges járványok veszélye fenyegeti.

A Gáza városából és Észak-Gáza más részeiből menekülő palesztinok 
Fotó: MOHAMMED ABED / AFP

Christian Lindmeier, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szóvivője azt közölte: pillanatnyilag nincs arra utaló jel, hogy kolera ütötte volna fel a fejét a Gázai övezetben. Ugyanakkor kiemelte, hogy több ezer fizikailag leggyengült ember szenved hasmenéses megbetegedésektől, ami hasonlóan komoly veszélyt jelent.

Hamász-támadás: hiába kongatták a vészharangot a női határőrök, senki nem figyelt rájuk

Az izraeli-Hamász konfliktus kirobbanása óta számos példa akadt arra, hogy mi okozhatta, hogy a terroristák ekkora pusztítást vihettek végbe. Sokan vélik azt, hogy az ország végzetes megosztottsága miatt gondolhatta a Hamász, hogy most van itt az idő lecsapni, azonban a legtöbben a hírszerzést illették kritikával.
A Politico elismétli a Netanjahut és a biztonsági szoltálatot ért kritikákat is, miszerint önelégülten elhitték, hogy a Hamász nem jelent veszélyt Gázában, sőt, Kataron keresztül még támogatták is azt az erősebbnek gondolt, Ciszjordániát vezető Palesztin hatósággal szemben.

Illusztráció/ A Kfir Brigád alatt álló Jordan zászlóalj vegyes nemű Lions of the Jordan zászlóaljának izraeli katonái részt vesznek egy utolsó kiképzésen, mielőtt 2017. február 28-án kijelölik őket a ciszjordániai Bardale falu közelében, Jenintől keletre
Fotó:  JACK GUEZ / AFP

Női egységről lévén szó, ezúttal természetesen nem maradhat ki a szexizmus vádja sem a csokorból. Ami egy újabb nagy tévedésnek bizonyulhat a hibasorozatban, a lap szerint, hogy 

a nők azt állítják, hogy a – többnyire férfi – parancsnokaik elhárították figyelmeztetéseiket, kitartva amellett, hogy a Hamász nem tervez háborút, ésmmég azt is megparancsolták nekik, hogy fejezzék be a vészmadárkodást.

A tatzpitaniyot az a szervezet, amely 15-30 kilométeres sávban felügyeli a határt, kamerákkal és különféle csúcstechnológiával felszerelve, ahol a legapróbb mozgást is megfigyelik, így például a gázai határ mentén, Nahal Ozban, az október 7-én lerohant egyik kibuc közelében is napi többszöri dróntevékenységet jelentettek a támadást megelőző hetekben. A Haaretznek egy Ilana keresztnevű katona ennek kapcsán azt mondta, megfigyelték a Hamász harcosait, akik éppen támadást gyakoroltak, „megépítve az izraeli megfigyelőpont pontos makettjét, drónokkal gyakorolták, hogyan kell lelőni a géppuskafészekben ülő katonát”.

A terroristák drónjai olykor néhány száz méterre zúgtak el a határkerítéstől.
A Mandiner cikke IDE KATTINTVA olvasható!

IDF: Dzsabálíját kezdték megtisztítani a Hamásztól az izraeli erők

A Gázai övezet északi részében fekvő Dzsabálíja várost és menekülttábort kezdték megtisztítani az izraeli erők a Hamász iszlamista terrorszervezet egységeitől és infrastruktúrájától – tudatta az izraeli katonai szóvivő kedden.

A hadsereg tájékoztatása szerint hétfő este az izraeli hadsereg (IDF) befejezte Dzsabálíja város bekerítését, a tüzérségi erők és a repülőgépek előkészítették a területet a szárazföldi behatolásra, s a szárazföldi erők megkezdték a terrorista célpontok elleni támadásokat vadászgépek és drónok fedezete alatt.

Az IDF tájékoztatása szerint a célpontok között volt három, föld alatti alagút lejárata is, ahol terroristák tartózkodtak.

Az izraeli katonák összecsaptak velük, s emellett felkutattak és megsemmisítettek rakétavetőket, valamint lakóházakban, sőt gyerekszobákban is fegyvereket találtak. A katonai szóvivők közölték, hogy az elmúlt napon az izraeli repülőgépek a Hamász mintegy 250 célpontját lőtték az övezetben, köztük a Hamász fegyvereseit, rakétaindító állásokat és egyéb infrastruktúrát. A hadsereg bemutatta a zsákmányolt fegyvereket, köztük egy gyermekágy ágyneműtartójában fellelt páncéltörő rakétát.

Israeli Paratroopers Brigade training
Egy izraeli katona, az „Izraeli Ejtőernyős Brigád” tagja, zászlóaljgyakorlatot tart a Golán-fennsíkon 2023. október 29-én
Fotó: Middle East Images via AFP

Hétfőn öten súlyosan megsebesültek, és nyilvánosságra hozták egy 26 és egy 20 éves elesett katona nevét. Egyikük nagyapja az 1973-as jóm-kipúri háborúban, nagybátyja pedig 1982-ben, az első libanoni háborúban vesztette életét. A szárazföldi harcok kezdetétől 68 izraeli katona esett el a Gázai övezetben.

Hétfőn éjfélkor véget ért az október 7-i terrortámadásban Izraelből a Gázai övezetbe hurcoltak családtagjainak három órás találkozója a hadikabinet tagjaival a hadsereg tel-avivi főhadiszállásán.

Szerettünk volna hallani az alkuról. Vártuk a választ kérdéseinkre, de nem feleltek

– mondta utána csalódottan több család a Jediót Ahronót című újság hírportáljának, a ynetnek.

Nem hagyjuk abba a harcot, amíg haza nem hozzuk túszainkat, meg nem semmisítjük a Hamászt, és nem biztosítjuk, hogy Gáza többé ne fenyegethessen

– nyilatkozta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök, és egyúttal felelősséget vállalt az elraboltak visszajuttatásáért.

Az izraeli hadsereg közölte, hogy Libanonból ismét páncéltörő rakétákat indítottak a határ izraeli oldalán fekvő Metula felé. Korábban egy libanoni rakéta eltalált egy házat ebben a városban, ahonnan a helyieket hetekkel ezelőtt evakuálták. Az izraeli katonai erők válaszul a lövéseket leadó helyeket támadták Libanon déli részén.

Hamász-vezér: közel a tűzszüneti megállapodás

Közel a tűzszüneti megállapodás Izrael és a Hamász iszlamista terrorszervezet között a Hamász politikai vezetőjének, Iszmail Haníjének a Reuters hírügynökséghez kedden eljuttatott nyilatkozata szerint.

A Hamász egy másik tisztségviselője, Isszat er-Resík az al-Dzsazíra pánarab hírtelevíziónak azt mondta, a tárgyalások elsősorban a tűzszünet hosszúságáról, a Gázai övezetbe szállítandó segélyekről és az izraeli túszok, valamint az izraeli börtönökben fogva tartott palesztinok elengedéséről szólnak.

Mindkét oldal egyetért a nők és gyerekek elengedésében, a megbeszélések eredményét pedig az egyeztetésekben közvetítői szerepet vállaló katari kormány jelenti majd be

 – tette hozzá Resík.

Palesztinokat támogató tüntetők vonulnak Isztambulban 2023. november 20-án, a gyermekek világnapján
Fotó: Emrah Gürel / Forrás: MTI/AP

Mindeközben hétfőn Katarban találkozott Haníje és Mirjana Spoljaric, a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának (ICRC) elnöke. Az ICRC közleménye szerint a felek a gázai humanitárius válságról egyeztettek, továbbá a szervezet közvetítőként ajánlkozott a túszok elengedésével kapcsolatos megbeszélésekhez is.

Az elhurcolt, Gázában fogva tartott izraeliek ügyében napok óta folynak megbeszélések. Mikál Hercog, Izrael washingtoni nagykövete vasárnap, az ABC amerikai hírtelevízióban azt mondta, reméli, hogy napokon belül egyezségre jutnak, Muhammad bin Abdul Rahman Ál Száni katari miniszterelnök pedig szintén azt közölte, a felek között már csak „egészen apró” vitás kérdések maradtak.

Jon Finer, a Fehér Ház helyettes nemzetbiztonsági tanácsadója mindazonáltal arra figyelmeztetett, „semmiben nincs megegyezés, amíg mindenben nem születik megegyezés”.

Kedden a WAFA palesztin hírügynökség azt közölte, legalább 17 halálos áldozata van az övezet középső részén lévő Nuszejrát menekülttábort ért izraeli légicsapásoknak.

CPJ: legkevesebb ötven újságíró vesztette életét a harcokban

Legkevesebb ötven újságíró vesztette életét a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet és az izraeli hadsereg közötti harcokban – közölte New Yorkban a Bizottság az Újságírók Védelméért (CPJ) nevű szervezet helyi idő szerint hétfőn.

A CPJ közleménye szerint 1992, vagyis az adatgyűjtésük kezdete óta ilyen rövid idő alatt nem vesztette életét olyan sok újságíró, mint az október 7-én kirobbant háború óta eltelt másfél hónapban, amelyet a CPJ a „leghalálosabb” időszaknak nevezett a sajtó munkatársai számára. Ezzel idén már 61-re emelkedett a meggyilkolt újságírók száma.   

A CPJ úgy tudja, 47 palesztin, négy izraeli és egy libanoni újságíró halt meg a harcok következtében.

További tizenegy újságíró megsebesült, hármat eltűntként tartanak nyilván, és tizennyolcat őrizetbe vettek.
A szervezet adatai szerint tavaly összesen 68 sajtómunkást öltek meg világszerte.

A Hamász szerint közel a fegyverszünet

A Hamász tisztviselői megállapodáshoz közeledhetnek Izraellel. A két fél közötti tárgyalások Katarban folynak, amely közvetítőként vesz részt a tárgyalásban. A Hamász vezetője, Iszmail Hanije kijelentette, hogy a csoport „elküldte válaszát a katari testvéreknek és a közvetítőknek, és közel állnak a fegyverszüneti megállapodáshoz” – közölték a hírügynökségek és palesztin hírügynökségek. Izraelből nem érkezett kommentár.

Hétfőn egy amerikai magas rangú tisztviselő hétfőn azt mondta, hogy a Hamász múlt havi támadásai során Izraelből elhurcolt túszok szabadon bocsátásáról szóló megállapodás a harcok szüneteltetéséért cserébe "közelebb, mint valaha".

Közelharc dúl Gáza város szívében

Az izraeli védelmi erők azt állítják, hogy közelharcban vesznek részt a Hamász harcosaival Gáza város központjában. Azt mondták, hogy a főváros keleti részén fekvő Zeitoun negyedben számos egység állt szemben egy harcos zászlóaljjal.

„A katonák a lakónegyedek, kórházak, iskolák és óvodák szívében megrögzött ellenséggel, valamint a polgári infrastruktúrán belüli támadásokkal találkozta” – áll az IDF közleményében.

A katonák több tucat terroristával keveredtek harcba, és sokukat megsemmisítették.

Azt állították, hogy számos Hamász-fegyvert találtak több helyen, köztük egy mecsetben is.

Nemzetközi beavatkozást követelnek

A túszul ejtett izraeliek családtagjai közül többen is az ENSZ gyermekalapja, az UNICEF tel-avivi irodája előtt gyűltek össze hétfőn este, hogy békés demonstrációjukkal nemzetközi beavatkozást sürgessenek. Kivetítették az épületre a fogva tartott 40 gyerek fényképét, közben pedig azt kérték, hogy az ENSZ és az UNICEF tegyen többet a túszul ejtett gyerekek kiszabadításáért.

Az utóbbi napokban többször is felmerült, hogy közel az egyezség a túszejtőkkel, hogy a túszok egy részét szabadon engedjék, de ez egyelőre nem történt meg.

Hol vannak most az evakuált koraszülöttek?

Az izraeli erők által a múlt héten elfoglalt al-sifai kórházat szombaton tömeges evakuálásnak vetették alá, de a csecsemők túl betegek voltak ahhoz, hogy elszállítsák őket. Hétfőn aztán az Egészségügyi Világszervezet a Palesztin Vörös Félholddal és az ENSZ-szel karöltve biztonságosan ki tudta vinni őket a kórházból. A 31 csecsemőt a dél-gázai emirátusi kórházba szállították.

Az egyiptomi egészségügyi minisztérium által 2023. november 20-án kiadott képen a Gázából evakuált koraszülött palesztin csecsemőket gondozó orvosok láthatók Kairó új közigazgatási fővárosának kórházában
Forrás: Egyptian Health Ministry / AFP

 

Dr. Mohammad Salama, az ottani újszülöttek osztályának vezetője azt mondta, hogy a babák mindegyike „katasztrofális állapotban van”. Néhányan alultápláltságtól, mások kiszáradástól, mások pedig alacsony hőmérséklettől szenvedtek.

28 babát az egyiptomi határon át az ország északi részén fekvő al-Arish kórházba küldtek, hárman pedig Gázában maradtak kezelésre.

Az alábbi videón az al-shífa korház alatt található alagútrendszer látható:

Túszok családtagjaival találkozott az izraeli kabinet

Izrael háborús kabinetje, köztük Netanjahu miniszterelnök, hétfőn este találkozott a Hamász által Gázában fogva tartott közel 240 túsz családjával. A találkozót Tel-Avivban, a Kirya katonai parancsnokságon tartották, de késések és logisztikai problémák miatt néhány családot nem engedtek be.

A háborús kabinet tagjai október 7-e óta rendszeresen találkoztak családtagokkal. Néhányan azt mondták az izraeli Channel 12 hírcsatornának, hogy ez a legutóbbi találkozón vegyes jeleket kaptak az izraeli műveletekről.

NETANJAHU, Benjámin
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök 
Fotó: Sir Torem / Forrás: MTI/EPA

Egyikük szerint amikor a hét elején találkoztak a háborús kabinet minisztereivel, Benny Gantz-cal és Gadi Eisenkottal, ők egyértelműen fogalmaztak. Azt hallották tőlük, hogy a háború átfogó célja a túszok kiszabadítása. A miniszterelnök által vezetett hétfő esti találkozó azonban zavarba hozta őket – miután Netanjahu állítólag azt mondta nekik, hogy a Hamász megsemmisítése egyenrangú szeretteik szabadon bocsátásának a céljával.

Netanjahu a találkozó után kiadott nyilatkozatában kijelentette, hogy a túszok kiszabadítása „szent és legfőbb küldetés”.

„Nem hagyjuk abba a harcot, amíg haza nem hozzuk túszainkat, megsemmisítjük a Hamászt, és nem biztosítjuk, hogy többé ne fenyegessen Gáza” – tette hozzá.

Ez történt hétfőn:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában