Honvédség

2023.11.04. 10:13

Folytatódik az átcsoportosítás a magyarországi NATO hadgyakorlatra

Folyamatos a katonák és a haditechnikai eszközök átcsoportosítása az Adaptive Hussars 23 többnemzeti gyakorlat kapcsán az ország teljes területén, földön és levegőben – közölte a Honvédelmi Minisztérium szombaton az MTI-vel.

MW

Gidran harcjármű a Magyar Honvédség bemutatóján a Szent István-napi rendezvénysorozathoz kapcsolódó Varázsliget című rendezvényen a budapesti Vajdahunyad várnál 2023. augusztus 18-án

Forrás: MTI

Fotó: Lakatos Péter

A közlemény szerint Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta: az Adaptive Hussars 23 a drasztikusan romló biztonsági helyzetben lehetőséget teremt a magyar haderő ütőképességének erősítésére, egyúttal megmutatja, hogy Magyarország megbízható tagja a szövetségnek. A Székesfehérváron felállított NATO parancsnokság, valamint a Magyarországon települt NATO harccsoport hazánk kiemelt szerepét bizonyítja a keleti szárny vonatkozásában; védelmi kiadásaink pedig már jóval a vállalt határidő előtt elérték a GDP 2 százalékát – tette hozzá.

Ismertetésük szerint a következő napokban elsősorban Újmajorba indulnak katonai konvojok többek között Tatáról, Debrecenből, Hódmezővásárhelyről és Kaposvárról, de érkeznek járműoszlopok Pápára, Hajdúhadházra és Tiszaroffra is igénybe véve a fő-, illetve mellékútvonalakat.

Közölték, a forgalomban részt vevők láthatnak tréleren AN–2 Naszádokat, PTSZ úszó szállító járműveket, valamint „saját lábon” közlekedő BTR–80 harcjárműveket is a korábban megszokott katonai személy-, teher-, illetve speciális (logisztikai) gépjárművek mellett.

A katonai járműforgalom leginkább az M0-ás, az M3-as és az M7-es autópályákat, valamint a 7-es és a 8-as főutakat érinti, de vasárnap a levegőben láthatnak ZLIN repülőgépeket és Airbus helikoptereket is, amelyek Szolnokról Pápára települnek át.

Közölték azt is, hogy a Magyar Honvédség a vonatkozó jogszabályokat betartva törekszik arra, hogy az állampolgárok nyugalmát a lehető legkisebb mértékben zavarja, ugyanakkor kéri a járművezetőket, hogy a közlekedési szabályok betartásával és kellő óvatossággal közelítsék meg a katonai technikai eszközöket, mivel azok mérete és sebessége, valamint a konvojok hossza és haladásának módja eltér a mindennapi közúti közlekedésben megszokottól.

A HM közleményében megköszönte a lakosság megértését és türelmét.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában