Botrány a Városházán

2023.10.12. 06:07

Karácsony bőkezűen osztja a prémiumot a 2010 előtt is aktív baloldali kádereknek

Ömlik a pénz Gyurcsány Ferenc embereihez az állítólag üres fővárosi kasszából.

MW

Karácsony Gergely főpolgármester felszólal a Fővárosi Közgyűlés ülésén a Városházán 2023. február 22-én

Forrás: MTI

Fotó: Illyés Tibor

Az utóbbi napok újabb fővárosi botránya, a több száz millió forint összértékű prémiumeső is azt igazolja, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette baloldal kifizetőhelynek tekinti a budapesti önkormányzatot – írja a Magyar Nemzet. A lap összeállításából kiderül, hogy Karácsony Gergely számos olyan vezetőnek adott mesés plusz juttatást, aki már a 2010 előtti Gyurcsány-korszakban is magas pozícióban volt és bizalmi embernek számított.

A Budapesti Közművek Zrt. vezérigazgatója csaknem nyolcmillió forintos extra juttatást kapott Karácsony Gergelytől. Mártha Imre már a Gyurcsány-korszakban is jól fizető tisztséget viselt, 2008 májusában nevezték ki az MVM vezérigazgatójává, de már előtte is meghatározó szerepet töltött be az állami energiacégben. Sőt, a Gyurcsány-világba való beágyazottságát mutatja, hogy vezérigazgató-helyettesként már a politikai kapcsolattartásért is ő felelt.

A 2019-es fővárosi győzelem után azonnal tisztséget kapott Karácsony Gergelyéktől a Gyurcsány-fiókaként is emlegetett Mártha Imre: 2020. január 1-től a Főtáv vezérigazgatójának nevezték ki, majd 2021-ben a frissen létrehozott Budapesti Közművek Zrt. vezérigazgatói székébe került.

Barts J. Balázs sem új káder a baloldalon, hiszen a LinkedIn szerint 2000 és 2010 között az állami Mol vagyon- és szolgáltatásmenedzsment vezetőjeként dolgozott. 2010 áprilisában – a kormányváltással egy időben – a Magyar Nemzeti Bankba igazolt, ahol létesítménygazdálkodási vezetőként egészen 2013-ig, azaz a Gyurcsány-kormány idején kinevezett Simor András jegybankelnök mandátumának végéig maradt.

Barts J. Balázst természetesen Karácsony Gergely 2019-es főpolgármesterré választása után is pozícióhoz juttatták, és jelenleg a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. vezérigazgatójaként dolgozik.

A BKK vezérigazgatója szintén kapcsolódik a 2010 előtti Gyurcsány-korszakhoz: Walter Katalin 2013-től másfél évig Bajnai Gordon egykori kormányfő kabinetfőnöke volt az Együtt nevű, mára megszűnt balliberális pártban.

Földes Tamás a LinkedIn-fiókja szerint még a Demszky-érában került a Fővárosi Autópiac élére, majd innen ült át 2021-ben a Budapest Vásárcsarnokai Kft. ügyvezető igazgatói tisztségébe.

A Magyar Nemzet cikke szerint nem véletlen, hogy Karácsony Gergely jól tartja a Gyurcsány-korszak embereit, hiszen ő maga is közéjük tartozik, a főpolgármester ugyanis a 2010 előtti években alapozta meg a politikai karrierjét.

A teljes cikkért kattintson.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában