Rágalomhadjárat

2023.08.31. 11:05

A spekuláns hatalmas összeget költött Böjte Csaba lejáratására

Soros György hálózata tízmilliókat adott a ferences szerzetes meghurcolásában részt vevő baloldali újságíróknak.

MW

Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója a Csíksomlyóra tartó zarándokvonat indulása elõtt a budapesti Keleti pályaudvaron 2023. május 26-án

Forrás: MTI

Fotó: Mónus Márton

Külföldről finanszírozhatták a Böjte Csaba ellen az elmúlt hónapokban folytatott baloldali rágalomhadjáratot. Kiderült ugyanis, hogy minden korábbinál lényegesen nagyobb, 100 ezer dolláros összeget utaltak a Soros György-féle Nyílt Társadalom Alapítványok a ferences szerzetes elleni lejárató akciót megelőzően az Átlátszó Erdély portált működtető alapítványnak ,amely így története legnagyobb bevételét könyvelhette el 2021-ben.

A tőkeinjekció után nem sokkal pedig a portál munkatársa, Szabó Tünde el is kezdett dolgozni a Böjte-projekten. A szóban forgó összeg nagyságát érzékelteti, hogy ez önmagában közel akkora pénz, mint a következő évre, 2022-re közzétett teljes, 108 ezer eurós (535 ezer lej) – egyébként részben szintén Soros által támogatott szervezetektől származó – bevétele a lapnak. A Journalismfund.eu honlapjáról például kiderül, hogy 14 500 eurót kaptak ettől a sorosista szervezettől kifejezetten a Böjte-projektre.

Szintén sorosista forrásból fedezhette „oknyomozó” munkáját a hamis abúzusvádak miatt korábban rágalmazásért elítélt Kulcsár Árpád is, aki maga írta ki a Facebookon, hogy egy határokon átívelő „nyomozás” erejéig szerződött a szélsőbaloldali Mércéhez idén év elején, az ehhez biztosított fedezetet pedig az EU-nak köszönte meg.

Minden bizonnyal ebből a forrásból származhatott a fedezete a Szabó Tündével közösen folytatott Böjte Csaba elleni akciónak. Mindezt az is alátámasztja, hogy az Átlátszó Erdély 2022-es támogatói között is szerepel az IJ4EU egy jelentős, 64 ezer lejes támogatással, ami önmagában több, mint amit az olvasóiktól valaha is össze tudtak kalapozni egy évben.

Az IJ4EU működését az Unió mellett – többek között – természetesen Soros György Nyílt Társadalom Alapítványai is támogatják, munkájukat pedig a bécsi székhelyű Nemzetközi Sajtó Intézet (International Press Institute) irányítja, amit szintén az amerikai spekuláns pénzel. 

A teljes cikket az Origon olvashatja el.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában