Magyarellenesség

2023.07.10. 15:08

Az Erdélyi Magyar Szövetség feljelenti a kereszteket kihelyezőket és a hatóságokat is

Az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) szerint nemcsak történelemhamisítás, hanem a sírgyalázás, az etnikai feszültségkeltés és az uszítás büntetőjogi tényállását is kimeríti az, hogy szombaton a Nemzet Útja (Calea Neamului) nevű román szervezet hívei 150 fakeresztet állítottak fel az úzvölgyi katonatemetőben, ezért a párt feljelenti az elkövetőket és az akciót tétlenül szemlélő rendvédelmi szervek vezetőit.

MW

Az úzvölgyi katonatemető 2023. június 30-án. Az előző napra virradóan eltávolították a Bákó megyei Dormánfalva önkormányzata által 2019-ben törvénytelenül felállított emlékművet és betonkereszteket a temetőből.

Forrás: MTI

Fotó: Kátai Edit

A párt az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében leszögezte: az Úzvölgyében korábban illegálisan felállított 

betonkeresztek elbontását érvényes bírósági döntés rendelte el, az újabb keresztek felállítására nem kért és nem is kapott engedélyt a Calea Neamului egyesület.

Az EMSZ rámutatott: a provokációt előre bejelentették a szervezői, a rendfenntartó szervek azonban semmit nem tettek a temetőgyalázás megakadályozására, helyette a helyszínen végignézték, hogyan dúlják fel a szélsőséges provokátorok a honvédek emlékhelyét, 

Marian Stan csendőrkapitány pedig a sajtónak azt mondta, hogy az úzvölgyi temetőnél nem történt semmi szabályellenes.

Mindez jól mutatja: ha a közösségünk kárára elkövetett cselekményeket észlelnek a hatóságok, a jogállamiság szabályai érvényüket vesztik, a bűncselekmény tényét is kimerítő törvénysértés felett pedig szemet hunynak 

– írta közleményében az EMSZ. 

A párt úgy értékelte: az újabb úzvölgyi temetőgyalázás is bizonyítja, hogy 

a román hatóságok az állampolitikává emelt magyarellenesség jegyében, a magyar közösség ellen irányuló provokáció láttán szándékosan megfeledkeznek a törvény által előírt kötelességük teljesítéséről.

A párt továbbra is elfogadhatatlannak tartja azt az alkut, melyet Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke és George Simion, a magyarellenességéről ismert Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) vezetője is támogat, mely szerint az úzvölgyi temetőben helyet kell biztosítani egy közös, más nemzetek hősei előtt is tisztelgő emlékműnek.

Számunkra csak egyetlen megoldás elfogadható, éspedig az úzvölgyi temető megőrzése annak, aminek eredetileg szánták: az ott valóban eltemetett hősök nyughelyének. Mivel azok, akik a temető ismételt meggyalázását megakadályozhatták volna, újból elmulasztották feladatuk teljesítését, a rendelkezésre álló – fényképes és videós – bizonyítékok összegyűjtését követően feljelentést teszünk a szombati temetőgyalázás résztvevői, szervezői és támogatói ellen

– zárta hétfői közleményét az EMSZ országos elnöksége.
A Nemzet Útja (Calea Neamului) román soviniszta szervezet hívei szombaton 150 fakeresztet állítottak fel a nemzetközi katonatemetőben a június 29-én eltávolított betonkeresztek helyébe. A román nemzeti színű szalaggal átkötött kisebb keresztek mellé egy nagyobbat és egy zászlórudat is kihelyeztek, utóbbin a román zászlóval. 

Vezetőjük, Mihai Tirnoveanu bejelentette, hogy a héten a román védelmi minisztériummal is tárgyal az így kialakított "román parcella" hivatalossá tételéről.

A június 30-i állapot helyreállítását szorgalmazza Hargita megye és Csíkszentmárton önkormányzata

Az úzvölgyi katonatemető június 30-i állapotának a helyreállítását szorgalmazza, és a szombati újabb keresztállítás elkövetőinek a felelősségre vonását kéri Hargita megye és Csíkszentmárton önkormányzata.

Erről Borboly Csaba tanácselnök és Birtalan Sándor, Csíkszentmárton polgármestere számolt be hétfőn sajtótájékoztatón Csíkszeredában. Elhangzott, hogy a temető június 30-i állapotát tekintik a "0. kilométerkőnek", amelyhez vissza kell térni, mivel ekkor már el voltak távolítva a törvénytelen betonkeresztek, és még nem voltak kihelyezve az újabb fakeresztek. "Ha innen indulunk ki, akkor béke és csend lesz" - fogalmazott Borboly Csaba, hozzátéve, hogy június 30-án kezdtek el tárgyalni a román védelmi tárca és Bákó megye képviselőivel is az úzvölgyi helyzet rendezéséről.

Hangsúlyozta: 

szombaton bűncselekmény történt a katonatemetőben, ehhez a román rendvédelmi szervek passzívan asszisztáltak, miközben a lakosság joggal várta el, hogy tegyék a dolgukat és elejét vegyék a törvénytelenségnek. Az elkövetőket felelősségre kell vonni, mert több ponton is törvényt sértettek, "példaértékű büntetést" kell kiszabni rájuk, különben az a gyakorlat alakulhat ki, hogy az úzvölgyi temetőben bármit meg lehet tenni - mondta.

Borboly Csaba rámutatott, hogy a hadisírok gondozásáért felelős román hatóság (ONCE) 2019-ben már tisztázta, hogy a fakereszteket felállító Nemzet Útja (Calea Neamului) vezetője, Mihai Tirnoveanu által említett 150 román katona nem az úzvölgyi temetőben nyugszik. Ha az illetékes hatóság megerősíti, hogy van román elesett a temetőben, felkerül a neve a többieké közé - mondta, felkérve az ONCE-t, hogy tisztázza a kérdést.

Megerősítette korábbi álláspontját, miszerint 

a temetőben minden nemzet itt nyugvó katonáinak kell legyen emlékhelye.

Virágot helyez el egy sírnál az úzvölgyi katonatemetőben tartott megemlékezés egyik résztvevője 2019. augusztus 26-án
Fotó: Veres Nándor / Forrás: MTI

Birtalan Sándor, Csíkszentmárton polgármestere elmondta: a község lakói fájlalják, hogy a helyzet korábbi rendeződése után egyesek újra a hősök sírjai felett "veszekednek". Elmondta: a betonkeresztek június 29-i eltávolítása után úgy tekintették, helyreállt a törvényes rend, és a másnapi tárgyaláson megállapodtak, hogy valamennyi érintett fél számára kielégítő megoldást találnak a lezáráshoz. "Nagyon sajnáljuk, hogy ezt megszakította a szombati akció" - mondta.

Felidézte, hogy 

a katonatemető 1917-től lett kialakítva, és a rendelkezésre álló források szerint nagyrészt a térségben az első világháborúban elesett magyar katonákat, míg kisebb számban az osztrák-magyar hadsereg más nemzetiségű katonáit, illetve a német és az orosz hadsereg katonáit helyezték ott végső nyugalomra.

A sajtótájékoztatón Hajdú Gábor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti képviselője rámutatott: a rendvédelmi szerveknek közbe kellett volna lépni szombaton, hiszen törvénytelenség történt. A Calea Neamului hívei "brutális módon avatkoztak be" egy haditemetőbe, és a nemzetközi előírások szerint ez illegális, függetlenül attól, hogy milyen nemzetiségű hősökről van szó - mutatott rá.

Elhangzott: folyik az egyeztetés a jogászokkal, amely után megteszik a szükséges jogi lépéseket a rend helyreállítása, az elkövetők felelősségre vonása érdekében. A csendőrséget arra kérik, hogy segítsen az elkövetők azonosításában.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában