Atomenergia

2023.06.07. 14:13

Szijjártó Péter: tovább nő a francia szerepvállalás Pakson (videó)

Minden bizonnyal a francia Framatome veszi át a német Siemens Energy szerepét az új paksi reaktorok irányítástechnikájának leszállításában, miután a berlini kormány továbbra sem engedélyezte a vállalat részvételét az atomerőmű bővítésében; jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Párizsban – írja az MTI.

MW

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Párizsban 2023. június 7-én

Forrás: Facebook/Szijjártó Péter

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az EDF francia energetikai vállalat vezérigazgatójával folytatott megbeszélését követően hangsúlyozta, hogy

Magyarország energiabiztonságát és a rezsicsökkentés vívmányainak fenntartását hosszú távon a nukleáris áramtermelés jelentős bővítésével lehet elsősorban garantálni.

Kiemelte, hogy a paksi beruházás szerződésmódosításait az Európai Bizottság nemrég jóváhagyta, így most felgyorsítható a projekt, amelyben a kormány növekvő francia jelenléttel számol.

„Az irányítástechnikai rendszert német–francia konzorciumnak szántuk, a német kormány nem engedi azonban a német cég részvételét, ezért a franciák fogják átvenni a helyüket az irányítástechnika szempontjából minden bizonnyal” – közölte.

Emlékeztetett, hogy a turbinák szállítására szerződést nyert amerikai GE-t is francia vállalat vásárolta fel.

Mindez pedig azt jelenti, hogy a francia hozzáadott érték, a francia részvétel, a francia hozzájárulás a magyar nukleáris iparban rendkívüli mértékben meg fog nőni

– hangsúlyozta.

Szijjártó Péter kijelentette, hogy ez egybevág Magyarország érdekeivel, ugyanis Budapest és Párizs egy stratégiai ponton mindenképpen egyetért, ez pedig a nukleáris energia védelme.

A nukleáris energiát az európai politikai szereplők egy része és a brüsszeli bürokraták nagy része is próbálja kilökni az európai energiapiacról. Megpróbálták, megpróbálják ellehetetleníteni az atomenergiát, azonban a franciák szerveztek egy olyan koalíciót itt, Európában, amely tizenkét országból áll, akik következetesen, határozottan és konzekvensen fellépünk a nukleáris energia használata mellett

– fogalmazott.

„Nem fogadjuk el azt, hogy negatív diszkriminációt alkalmazzanak a nukleáris energiával szemben. A nukleáris energia igenis tiszta, olcsó, biztonságos módja a villamosenergia előállításának” – húzta alá.

„Magyarország és Franciaország ebben az ügyben közösen lép fel, tehát van egy politikai egyetértés és van egy gazdasági közös érdekeltség is abba az irányba, hogy a francia és a magyar nukleáris ipar az eddiginél sokkal szorosabban összekapcsolódjon” – tette hozzá.

A miniszter délelőtt az Európai Űrügynökség (ESA) főigazgatójával, illetve a Thales Alenia Space és a Servier különböző vezetőivel is tárgyalt. Kiemelte, hogy fokozódik az együttműködés az ESA-val, miután Magyarország kiválasztotta azt a négy űrhajósjelöltet, akiknek az egyike egy hónapon át különböző tudományos kísérleteket fog végezni a Nemzetközi Űrállomáson. Valamint tudatta, hogy erről szeptemberben aláírják a szerződést az amerikai Axiom Space vállalattal.

„Hatalmas eredmény Magyarország számára, hogy kicsit több mint negyven évvel az első magyar űrhajós után újra van nemzeti űrhajós programunk” – mondta.

„Mára világossá vált, hogy az űripar, az űrkutatás minden gazdaságban egyre fontosabb szerepet játszik, és ilyen időszakokban, amikor a nemzetgazdaságok szenvednek gyakorlatilag, akkor minden ilyen innovatív, magas hozzáadott értéket képviselő ágazat egyfajta kitörési, kiugrási lehetőséget jelent” – vélekedett.

„Európának stratégiai autonómiára, önálló érdekérvényesítésre van szüksége”

Európának stratégiai autonómiára van szüksége, ugyanis a kontinens rosszul fog járni, ha önálló döntési képesség és érdekérvényesítés nélkül állandóan más világpolitikai szereplők kottájából játszik – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Párizsban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a francia szenátus külügyi és védelmi bizottságával folytatott tárgyalást követően elmondta, hogy elsősorban az ukrajnai háborúról és annak következményeiről egyeztettek.

A háború következményeként Európa rendkívüli mértékben meggyengült politikailag és gazdaságilag

– figyelmeztetett.

„Politikailag azért, mert az elmúlt egy év, három hónap és két hét nem volt elegendő arra, hogy mi, itt Európában elérjük azt, hogy közelebb kerüljünk a békéhez, nem tudtuk megállítani ezt a háborút” – mutatott rá.

„Másodsorban pedig meggyengültünk gazdaságilag, hiszen a háborúra adott európai és amerikai válaszok különbözőségéből fakadóan az európai vállalatok hatalmas versenyhátrányba kerültek az amerikai cégekkel szemben” – tette hozzá.

Szijjártó Péter arról számolt be, hogy miközben az amerikai inflációcsökkentési törvény „gyakorlatilag szégyentelenül és teljesen nyíltan támogatja az amerikai cégeket az európaiakkal szemben”, addig itt, Európában a szankciók nagyobb kárt okoznak a gazdaságnak, mint az orosznak.

Aláhúzta: mindez pedig rendkívüli versenyhátrányt okoz az európai vállalatoknak, és minden negatív hatás először a háború szomszédságában csapódik le.

„Ráadásul olyan nemzetet képviselünk, amelynek tagjai meghalnak ebben a háborúban, ezért a francia szenátus külügyi és védelmi bizottsága tagjainak és az elnökének is elmondtam, hogy Magyarország abszolút a békében érdekelt” – szögezte le.

„A háborút természetesen elítéljük. Nem az a kérdés, hogy mit gondolunk a háborúról, annak kirobbanásáról, hanem a kérdés az, hogy hogyan fog véget érni a háború” – mondta.

„Ennek a háborúnak a csatatéren nincsen megoldása, a csatatéren csak halottak vannak. Minden egyes fegyverszállítmány következményét az újabb halottak jelentik, ezért a fegyverszállítás helyett a békére, a béke megteremtésére kellene koncentrálni” – vélekedett.

„Természetesen ez a megközelítésünk nem esik egybe az európai mainstream megközelítésével, több pontban különbözik a francia megközelítéstől is. Egy dolog viszont biztos, hogy mind a franciák, mind mi, magyarok egyetértünk abban, hogy Európának szüksége van egyfajta stratégiai autonómiára, önálló döntési képességre, önálló érdekérvényesítésre, mert ha folyamatosan más világpolitikai szereplők kottájából játszunk, akkor nagyon rosszul fogunk járni” – összegzett.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában