Felmérés

2023.06.19. 06:27

Nézőpont Intézet: a baloldali szavazók többsége is ellenzi a kötelező migránskvótát

A Nézőpont Intézet Magyar Nemzetnek készített kutatásából kiderül, a baloldaliak 58 százaléka is elutasítja, hogy az Európai Unió bevándorlókat küldjön Magyarországra.

MW

Migránsok Catania kikötőjében 2018. június 13-án

Forrás: AFP

Fotó: GIOVANNI ISOLINO

A magyarok több mint háromnegyede (77 százalék) egyetért azzal, hogy az ország területére az Európai Unió csak a magyar kormány hozzájárulásával küldhessen menekültkérelmet benyújtó bevándorlókat – áll a Nézőpont Intézet Magyar Nemzetnek készített elemzésében. 

A nemzetállami szuverenitást felülírni igyekvő migránskvóta elutasítása minden társadalmi csoportban többségi álláspontot jelent, a pártpolitikai preferenciákat is meghaladja. Nem meglepő, hogy csaknem a teljes kormánypárti szavazótábor (93 százalék) ragaszkodna a nemzetállami hatáskörök védelméhez, és ellenezné a bevándorlók kötelező kvóta szerinti betelepítését. Az pedig intő jel a tervet hallgatólagosan támogató baloldali pártok számára, hogy még a baloldali szavazók többsége (58 százalék) is ellenzi a migránskvóta elvét, s mindössze harmaduk (32 százalék) tartja azt elfogadhatónak.

A migránskvóta elutasítása elég egyértelmű hazánkban

Elemzésében az intézet felidézte, hogy a migránskvóta terve 2015 óta napirenden van. – Ezt erősítette meg a magyar ellenszavazat mellett elfogadott tanácsi álláspont, amely alapján Magyarországnak évente 8500 illegális bevándorlót kellene befogadnia, vagyis a hazánkra jutó migránskvóta az összes áthelyezendő személy csaknem harminc százalékának felelne meg – fogalmaztak.

Az újragondolt migránskvóta európai terve ellentétes a 2016-os magyar népszavazás után a magyar alaptörvénybe is beiktatott elvvel, miszerint Magyarországra idegen népesség nem telepíthető be.

Az intézet ezért arra volt kíváncsi, hogy a magyarok elfogadhatónak tartják-e azt, ha a magyar kormány hozzájárulása nélkül hoznak döntést Brüsszelben egy ilyen fontos ügyben.

A Nézőpont Intézet a friss, reprezentatív közvélemény-kutatását június 12–14. között, ezer fő telefonos megkérdezésével készítette.

A teljes cikket a Magyar Nemzeten olvashatja el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában