Jó hír!

2023.05.09. 10:40

Nyáron rendkívüli nyugdíjemelés jöhet

Korrekciós nyugdíjemelésre számítanak a nyugdíjasok, mivel a 13. havi juttatás sem volt képes ellensúlyozni a magas nyugdíjas inflációt – hívta fel a figyelmet Farkas András nyugdíjszakértő, aki szerint a korrekció mértéke négy-öt százalék lehet.

MW

Illusztráció

Forrás: Somogyi Hírlap

Fotó: Lang Róbert

Farkas András az  InfoRádióban felidézte: Idén januárban 15 százalékkal emelték a nyugdíjakat, mert a kormány szerint ekkora lesz idén az éves infláció. Ez az előrejelzés került be a költségvetési törvénybe és az új konvergenciaprogramba is. A nyugdíjszakértő szerint azonban ezt a mértéket a nyugdíjasszervezetek és az összes érintett nyugdíjas is kicsit kétkedve fogadja, tekintettel arra, hogy a nyugdíjas infláció 26 százalék fölött volt az év első három hónapjában. Vagyis a 15 százalékos januári emelés – még ha ideszámítjuk a februárban kézhez kapott 13. havi nyugellátást is – nem képes ellensúlyozni ezt a nagyon magas nyugdíjas inflációt – írja a Magyar Nemzet.

Farkas András meglátása szerint ezúttal a korrekció körülbelül 4-5 százalék mértékű lehet, de előfordulhat, hogy két részletre elosztják, nyár közepén és novemberben is emelhetnek.

A teljes cikk ITT olvasható el. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában