Voks

2023.02.12. 21:00

Nikosz Hrisztodulidisz volt külügyminiszter nyerte a ciprusi elnökválasztást

Címkék#Ciprus

Nikosz Hrisztodulidisz volt külügyminiszter aratott győzelmet a ciprusi elnökválasztás vasárnapi második fordulójában – közölte a szigetország közszolgálati rádiója a nicosiai belügyminisztériumra hivatkozva. A független jelöltként induló, 49 éves konzervatív politikus, akit többségében jobbközép pártok támogattak, a voksok 100 százalékának feldolgozottsága mellett a szavazatok 51,9 százalékát szerezte meg.

A centrista, illetve jobboldali-centrista pártok által támogatott független jelölt, Nikosz Hrisztodulidisz a szavazáson

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Alex Mita

Kihívója, a baloldali Ciprusi Nép Haladó Pártja (AKEL) által támogatott, de ugyancsak függetlenként induló Andreasz Mavrojannisz egykori diplomata elismerte vereségét. „Gratuláltam Nikosznak” – közölte a voksoláson 48,1 százalékos támogatottságot szerzett politikus a közszolgálati televíziónak nyilatkozva.

A győztesnek gratulált Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is. Azt írta: ő is a tiszta beszéd, az egyenesség és a kölcsönös tisztelet híve.

 

Cipruson nagyjából 560 ezer választásra jogosult adhatta le szavazatát. A szigetországban a közvetlenül választott államfő alakítja meg és irányítja a kormányt.

 

A sziget északi részére 1974-ben bevonult a török hadsereg, miután görög ciprusi puccsisták athéni támogatással átvették a hatalmat Nicosiában és egyesíteni akarták a szigetet Görögországgal. A sziget északi részén 1983-ban létrejött a csak Ankara által elismert Észak-ciprusi Török Köztársaság. A voksolást ezért csak a sziget déli részén tartották meg.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában