Inflációkövető

2023.01.10. 10:47

Szentkirályi Alexandra: a héten érkezik az emelt nyugdíj (videó)

A 15 százalékos emelés nemcsak az öregségi nyugdíjakra, hanem a nyugdíjszerű ellátásokra is vonatkozik.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: Daniel Myjones

Január 12-én, csütörtökön utalják a 15 százalékkal megemelt nyugdíjakat – közölte a kormányszóvivő kedden a Facebookon.

Szentkirályi Alexandra a kormány közösségi oldalán megosztott videóban azt mondta, egy átlagnyugdíj esetében a 15 százalékos emelés havonta 27 ezer, évente 353 ezer forintot jelent.

Nem szabad elfelejteni – hívta fel a figyelmet –, hogy az emelés a 13. havi nyugdíjat is érinti.

Az emelés az idénre becsült inflációt követi, és nemcsak az öregségi nyugdíjakra, hanem a nyugdíjszerű ellátásokra is vonatkozik.

Sajnos az infláció magas, és ennél magasabb is lehet a káros brüsszeli szankciók miatt. A szankciók ugyanis emelik az energiaárakat, az élelmiszerárakat és mindezzel együtt az inflációt is

 – fogalmazott a kormányszóvivő.

Hozzátette, hogy a kormány a mostani nyugdíjemeléssel védi a nyugdíjasokat és ha a szankciós infláció a becsültnél magasabb lenne, akkor az idei év során is nyugdíjkiegészítésre lehet szükség, ahogy az tavaly is volt.

Szentkirályi Alexandra hangsúlyozta, hogy az idősek továbbra is számíthatnak a kormányra.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában