Szankciók hatása

2022.12.24. 08:00

Kevesebbet költenek a németek karácsony előtt

Rendkívül visszaesett a forgalmuk a kiskereskedőknek az adventi időszakban az egy évvel korábbihoz képest. Erről panaszkodtak azok a vállalkozók, akik részt vettek a Német Kereskedelmi Szövetség (HDE) felmérésében.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: Roman Babakin

Úgy látszik, hogy az Európai Unió szankciós politikája miatt kialakult infláció ezen a területen is érezteti hatását, legalábbis ezt kifogásolta az a 400 kiskereskedő, kiskereskedelmi vállalat, amely részt vett a kutatásban – írta meg a V4NA hírügynökség. 

Az adatokból kiderült, hogy a megkérdezett vállalkozóknak, üzleteknek csak jó negyede (29 százaléka) elégedett a karácsonyi kereskedés eddigi alakulásával, különösen az élelmiszer- és ruhaszektorban, valamint a belvárosi kiskereskedelemben és a nagyobb cégeknél. Ezzel szemben a válaszadók csaknem fele elégedetlen, az emberek ugyanis jóval kevesebbet költenek a megnövekedett megélhetési költségek miatt.

A HDE elnöke a német sajtónak elmondta, hogy az energiaválság mellett a koronavírus és az influenzavírus okozta járványok is nagyban befolyásolják a vásárlói kedvet, ezért rendkívül nehéz feltételekkel néznek szembe a karácsonyi időszak véghajrájára fordulva.

A karácsonyi akciók által novemberben és decemberben összességében több mint 120 milliárd eurós összforgalomra számít a HDE. Ez 4 százalékos mínuszt jelentene az előző évhez képest. Az online kiskereskedelemben, amely a világjárvány idején erőteljes növekedést könyvelhetett el, 4,5 százalékos forgalomcsökkenés várható – írja a Német Kereskedelmi Szövetség a tanulmányában.

A belvárosi üzletek rendkívül sokat szenvedtek az elmúlt két év korlátozásai miatt, amelyeket a koronavírus-járvány következtében kellett bevezetni – ez már a HDE egy másik tanulmányából derül ki, amely rámutat a város- és településközpontok előtt álló újabb kihívásokra. A németek csaknem 20 százaléka például azt mondta, hogy kevésbé vagy egyáltalán nem látogatja a városközpontokat.

„A lakosság szempontjából a kiskereskedelem az első számú vonzerő, és az is marad. Ezért a kiskereskedelem továbbra is kulcsfontosságú ágazat a városközpontok további fejlődésében” – mondta Stefan Genth, a HDE ügyvezető igazgatója, aki a Német Városok Szövetségével együtt nagyobb társadalmi és politikai elkötelezettséget szorgalmaz a belvárosok iránt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában