Kapcsolatok

2022.12.02. 17:53

Dollárbaloldal: Demszky és Krekó is érintett lehet

A NED számára Demszky Gábor és Magyar Bálint, az új generáció tagjai közül pedig Krekó Péter és Scheiring Gábor testesítik meg a hiteles és mértékadó elemzőt.

Demszky Gábor volt főpolgármester a Budai Liberális Klub Alapítvány rendezvényén, amelyet az Európai Csalás Elleni Hivatalnak (OLAF) a budapesti 4-es metró beruházásáról szóló jelentéséről tartottak Budapesten 2017. február 13-án

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

Sok szó esett mostanában a baloldal tengerentúli finanszírozása kapcsán egy National Endowment for Democracy (NED) nevű szervezetről, amit 1983-ben hozott létre az Egyesült Államok kongresszusa, kétpárti támogatással, hogy segítsen lebontani a vasfüggönyt, s elterjeszteni a demokratikus értékeket a posztszovjet térségben – írja a Tűzfalcsoport.

Utóbb már körvonalazódik, hogy mindezt nem önzetlenül tette, és a gondosan befektetett dollárokból olyan klientúrát épített, amely hűen szolgálja a „liberális internacionálét”.

Részben ez a magyarázata annak, hogy a kormány bármit tesz, nem képes áttörni a nyugati üvegplafont, hiszen a NED számára a több mint harminc éve felépített Demszky Gábor és Magyar Bálint, az új generáció tagjai közül pedig Krekó Péter és Scheiring Gábor testesíti meg a hiteles és mértékadó elemzőt, s jelentős támogatást nyújtanak nézeteik propagálásához – olvasható a Tűzfalcsoport cikkében.

Nem vonultak vissza

2010-ben a volt SZDSZ-es főpolgármester, Demszky Gábor látszólag visszavonult, időnként adott egy-egy interjút, de a legtöbbet talán 70. születésnapja után, és azért foglalkozott vele a sajtó, mert tíz napra kórházba került.

A Wikipédia-oldala alapján ez nem meglepő, hiszen az ott említettek szerint 2011-ben, 58 évesen kedvezménnyel nyugdíjba vonult, aztán utazgatott kicsit, majd megállapodott Budapesten. A NED honlapján viszont, a szervezet partnerei és ösztöndíjasai között egészen mást írnak róla: „Miután visszavonult a politikától, visszatért a szociológiához, és a Woodrow Wilson Centerben, a Holland Institute for Advanced Study-ban és a Wissenschaftkolleg zu Berlinben töltötte idejét. Dr. Demszky ösztöndíjasként a kisebbségek integrációjával kapcsolatos amerikai és európai tapasztalatokat hasonlítja össze azzal a céllal, hogy ajánlásokat készítsen az európai roma közösségek társadalmi befogadásának és politikai részvételének erősítésére vonatkozóan.”

Ártalmatlannak tűnik a téma, a 2016-os NED-prezentációjáról – mely az Európai demokratikus deficit alcímet viselte – mégis kitiltották a kamerákat. A szervezet honlapján pedig csak egy rövid, ám beszédes összefoglaló jelent meg, mely szerint Kelet-Közép-Európában a cigányság emberi jogait tagadják, másodrendű állampolgárokként kezelik őket, és gyakran válnak a szervezett rasszista erőszak áldozataivá.

Mindezt akkor sikerült Demszkynek előadni, amikor Magyarország rég túl volt a Magyar Gárda és utódszervezetei feloszlatásán, a félelemkeltő vonulgatások betiltásán és egy sor, a romák felemelését, esélyegyenlőségének megteremtését célzó intézkedés meghozatalán. 

De az előadáson szó esett arról is, hogy a kisebbségek integrációja akkor lehet a leghatékonyabb, ha az állam decentralizált, azaz a központi kormányzat gyenge, az integrációra szánt források pedig közvetlenül az önkormányzatokhoz folynak be.

Ez összecseng azzal a liberális körökben népszerű elképzeléssel, mely szerint az uniós forrásokat sem a „korrupt kormánynak”, hanem közvetlenül a városoknak, régióknak kellene utalni – olvasható a Tűzfalcsoport cikkében.

Figyelemreméltó az is, hogy Demszky a kutatásait a Demokrata Párt egyik „csatolt részének”, a National Democratic Institute-nak a képviselőjével közösen mutatta be.

Ugyanebben az évben Kiút a demokráciából: Magyarország és ami mögötte van címmel Demszky egykori párttársa, Magyar Bálint is előadott a NED-nél.  

Miután a volt főpolgármester bemutatta, hogyan süllyedt el a Kárpát-medence a sovinizmus mocsarában, az exminiszter a liberális demokráciák hattyúhaláláról adott beszámolót – írja a Tűzfalcsoport.

Demszkyhez hasonlóan Magyar Bálint sem pihent a 2010-es kormányváltás után. Nemcsak könyvet írt a „maffiaállamról”, amit a CEU, vagyis a Soros-egyetem adott ki, de a NED-es életrajza szerint 2011 és 2014 között a már említett National Democratic Institute-nak dolgozott: „Részt vett egy küldetésben, melynek célja a demokratikus átmenet támogatása volt Líbiában és Tunéziában. (…) Jelenleg a Nyílt Társadalom Alapítványok ösztöndíjasa.”

Az új generáció

Az LMP-s, majd párbeszédes Scheiring Gábor is, természetesen, a közép-európai illiberalizmust, egészen pontosan annak szocioökonómiai okait kutatta a NED támogatásával.

Eredményei bemutatásakor a szervezet stratégiai elemzésekért felelős alelnöke volt a beszélgetőpartnere, aki a NED előtt ugyanezt a pozíciót töltötte be a már említett Freedom House-nál.

A 2018-as prezentációban a rasszizmus és a maffiaszerűen központosított, minden társadalmi alrendszerbe beférkőző és ott rákként terjedő állam után tehát a harmadik liberális toposzt mutatta be: a frusztrált, lecsúszó fehér középosztályt és az elefántcsonttoronyban élő, ugyancsak fehér elit összekapaszkodását a vér és a föld védelme érdekében.

Tipikus magyarázat, amelyben Trump és Orbán Viktor cserélődik, de behelyettesíthetők Bolsonaróval, Babissal, Kaczinszkyval vagy Salvinivel és Vuciccsal is – állítja a Tűzfalcsoport.

Az előadás legérdekesebb része az, amikor Scheiring azt állítja: bár a demokrácia minősége 2006 óta hanyatlóban volt Magyarországon, a 2010 előtti Gyurcsány–Bajnai-kormányok a legmagasabb pontszámot kapták a jó kormányzásra.

Ha valami, hát ez világosan megmutatja, hogy a NED célja nem valamiféle objektív igazság feltárása, nem a túltolt liberalizmus korrekciójára való törekvés és nem is a demokrácia, illetve a demokratikus értékek ideáinak érvényre juttatása, hanem egy, a Nyugat számára hasznos idiótákból álló, a nemzeti érdekekkel nem törődő politikai garnitúra hatalomba segítése és megtartása az állam élén – írja a Tűzfalcsoport.

Krekó Péter, a Political Capital vezetője egy előadásban (szintén a NED jóvoltából) értékelte a külföldi (orosz, kínai) befolyás Közép- és Kelet-Európa demokratikus fejlődésének megtorpanásában játszott szerepét, s mintegy alátámasztva a NED és a többi hasonló szervezet létjogosultságát, a nemzetközi támogatás fontosságát hangsúlyozta. 

Ennek gyakorlati megvalósulását pedig a hazai liberális NGO-knak és a baloldali összefogásnak nyújtott anyagi támogatásban éppúgy tetten érhetjük, mint az olyan szimbolikus eseményekben, amilyen Pressman nagykövet találkozója volt a kormánykritikus Országos Bírói Tanács tagjaival.


A teljes cikk a Tűzfalcsoport oldalán olvasható

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában