Tanévnyitó Beregszászon

2022.10.07. 19:23

Menczer Tamás: Kárpátalja a híd szerepét tölti be

Minden magyar felelős minden magyarért, Kárpátalja és az ottani magyarság mindig számíthat a kormány támogatására - jelentette ki Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola pénteki tanévnyitóján.

A beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanévnyitója

Forrás: MTI

Fotó: Nemes János

A beregszászi református templomban megtartott ünnepségen 475 elsős hallgatót avattak diákká. Minden korábbinál nagyobb túljelentkezés volt a meghirdetett képzésekre. Mindez azt mutatja, hogy a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola népszerűsége töretlen

 - mondta Menczer Tamás.

Együtt reméljük és várjuk a békét, és ezért igyekszünk mindent megtenni - fogalmazott, majd köszönetet mondott a főiskola vezetésének és minden munkatársának azért, hogy sikerült megőrizniük az oktatás kiemelkedően magas színvonalát. A diákok az országban dúló háború ellenére európai körülmények között tanulhatnak a főiskolán - tette hozzá.

Menczer Tamás kiemelte, hogy az oktatási feladatok ellátása mellett a főiskola részt vett a menekültek segítésében, étkeztetésében, elszállásolásában és a humanitárius segélyek eljuttatásában is.

OROSZ Ildikó; CSERNICSKÓ István
Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke és Csernicskó István, rektor hallgatóvá fogadja az elsőéveseket az intézmény tanévnyitóján a beregszászi református templomban 2022. október 7-én
Fotós: Nemes János

Azt mondta: a magyar kormány célja, hogy a nemzetpolitikai irányelvek alapján segítse a magyar nemzettudat megerősítését, az összmagyarság kulturális, nyelvi értékeinek megőrzését, és támogassa a Magyarország határain kívül élő magyarság szülőföldön való boldogulását.

 

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy Magyarország az elsők között ismerte el annak idején Ukrajna függetlenségét és vette fel vele a diplomáciai kapcsolatot. Kiemelte, hogy Magyarország számára továbbra is kiemelt fontossággal bír a jószomszédi kapcsolatok ápolása és további erősítése Ukrajnával.

 

Emlékeztetett arra, hogy az Ukrajnában zajló háború miatt Magyarország jelenleg történelme legnagyobb humanitárius akcióját hajtja végre. A segélyszállítmányok folyamatos eljuttatása mellett a hosszabb időre Magyarországon berendezkedni kívánó menekültek álláshoz juthatnak, a gyerekeiket pedig beiskolázzák.

Magyarország érdeke a háború mielőbbi lezárása, egy stabil, fejlődő és békés Ukrajna, amely jogbiztonságot nyújt minden állampolgárnak nemzetiségtől, etnikumtól és anyanyelvtől függetlenül. Mindent meg kell tenni a tűzszünetért és a háború mielőbbi lezárása érdekében - jelentette ki az államtitkár.

Menczer Tamás szavai szerint Kárpátalja a híd szerepét tölti be, amely szoros kapocs lehet a két ország között.

 "A kárpátaljai magyarság jogai melletti kiállás alkotmányos - és szívből jövő - kötelességünk és ezt jeleztük Ukrajna uniós tagjelölti státusának megadásakor is" - jelentette ki. Hozzátette: magyar részről abban bíznak, hogy Ukrajna teljesíteni szeretné és tudja is a szükséges és elvárt kötelezettségeket, feltételeket.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában