szerencsétlenség

2021.09.12. 19:42

Lezuhant egy L-410-es utasszállító repülőgép Irkutszk térségében

Az első jelentések szerint mindenki túlélte a balesetet, később több hírügynökség is arról számolt be, hogy legkevesebb négyen meghaltak.

Kényszerleszállás közben lezuhant és szétroncsolódott egy L-410-es utasszállító repülőgép Szibériában, az Irkutszki területen. Noha az első jelentések szerint mindenki túlélte a balesetet, később több hírügynökség is arról számolt be, hogy legkevesebb négyen meghaltak.

A TASZSZ első beszámolója szerint a balesetnek négy olyan túlélője van, aki ki tudott szabadulni a gépből, az egyikük állapota válságos, tizenegyen pedig a kabinban rekedtek. A hírügynökség később, az orosz Nyomozó Bizottságra (SZK) hivatkozva azt írta, hogy noha többen megsérültek, a balesetet mindenki túlélte.

Késő este több hírügynökség egybehangzóan arról számolt be, hogy a balestben négyen életüket vesztették, köztük a repülőgép pilótája. Igor Kobzev, Irkutszk megye kormányzója elmondta, hogy az utasszállító az Angara folyóba zuhant.

Az Aeroszervisz Irkutszkból Kazacsinszkojébe tartó gépe a célállomástól négy kilométerre zuhant le, kis magasságból. A repülőgépen 14 utas és kétfőnyi személyzet utazott.

Az SZK a légiközlekedés biztonsági szabályainak megszegése címén eljárást indított. A balesetet az előzetes feltételezések szerint műszaki meghibásodás vagy a személyzet hibája okozhatta. A gép ködös időben próbált meg landolni és a második leszállási kísérlet közben érte a baleset.

Az L-410 19 személyes, két légcsavaros, gázturbinával felszerelt, felsőszárnyas utasszállító repülőgép. A rendkívüli helyzetek minisztériuma közölte, hogy az utasok mentésében 50 ember vett részt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában