járványhelyzet

2021.07.22. 09:47

Könnygázzal és vízágyúkkal oszlatták a görög parlament előtt az oltást ellenzők tüntetését

A fertőzöttek száma az utóbbi időben jelentősen emelkedett a 11 millió lakosú országban, miközben a vakcinák iránti igény csökkent.

A görög rendőrség könnygázzal és vízágyúkkal oszlatta szerdán este Athénban a koronavírus elleni oltást ellenzők tüntetését a parlament épülete előtt.

A helyi sajtó szerint mintegy háromezren vettek részt a kormány járványügyi intézkedései elleni tiltakozó akción. A rendőrség közölte, hogy a biztonsági erőknek azért kellett közbelépniük, mert többen túl közel jöttek a törvényhozás épületéhez.

A tüntetés résztvevői közül sokan vallásosnak mondták magukat.

A görög ortodox egyház zsinata egyébként a minap körlevélben próbálta eloszlatni a koronavírus elleni vakcinákkal kapcsolatos téveszméket elősegítve ezzel az országban az oltási kampányt, tekintettel arra, hogy a legtöbb szkeptikus Görögországban a hívők soraiból kerül ki.

A fertőzöttek száma az utóbbi időben jelentősen emelkedett a 11 millió lakosú Görögországban, miközben a vakcinák iránti igény csökkent. Szakértők szerint az esetszám megugrásának hátterében az éjszakai szórakozóhelyek és a bulizó fiatalok állnak. Mikonosz szigetén már kijárási tilalmat rendeltek el hajnali 1 órától 6 óráig.

A kormány különböző módszerekkel – kényszerrel és jutalmakkal – próbálja rávenni a lakosságot az oltási kampányban való részvételre. Nemrég 150 euró (52 ezer forint) pénzjutalmat kínált a fiataloknak azért, hogy beoltassák magukat a koronavírus elleni vakcina legalább első dózisával. Mindemellett az oltásokat kötelezővé tették az egészségügyben és az idősotthonokban dolgozók számára. Az utóbbi foglalkozási csoportokba tartozók addig nem dolgozhatnak és fizetést sem kapnak, míg be nem oltatják magukat.

Az athéni vezetés emellett elrendelte, hogy csak immunizált személyek léphetnek be az éttermekbe és kulturális létesítményekbe.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában