Ország-világ

2021.06.22. 15:42

Szijjártó: az EU az Egyesült Királyság után a Nyugat-Balkánt is elveszítheti

A bővítés kérdését Magyarország az egyik legfontosabb európai politikának tartja.

Ha az Európai Unió nem lép időben, ha nincs haladás a bővítés terén, akkor az unió az Egyesült Királysághoz hasonlóan a Nyugat-Balkánt is elveszítheti – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter kedden Luxembourgban, az uniós tagországok általános ügyekért felelős minisztereinek egynapos találkozóján.

Szijjártó Péter magyar újságíróknak az ülés szünetében nyilatkozva hangsúlyozta: a bővítés kérdését Magyarország az egyik legfontosabb európai politikának tartja.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy verseny van a Nyugat-Balkán integrációjáért, illetve a régió feletti befolyás kiterjesztéséért. A versenyben az Európai Unió nem az egyedüli szereplő – mondta. Noha az uniónak lenne a legjobb esélye, hogy a versenyt megnyerje, mivel a térség országai az európai irányt választották, a Nyugat-Balkán transzatlanti irányultságát nem szabad természetesnek venni – emelte ki.

A miniszter azt mondta: az Európai Uniónak nagyobb szüksége van a Nyugat-Balkánra, mint a Nyugat-Balkánnak az Európai Unióra. Hosszas tétlenkedés esetén a térség elvesztése reális forgatókönyv lehet az Európai Unió számára. Magyarország nem szeretné, hogy miután az EU elvesztette az Egyesült Királyságot, elveszítené a Nyugat-Balkánt is – húzta alá.

Beszélt arról is, hogy az EU gazdasági súlya csökken, ami szintén indokolttá teszi a bővítés fontosságát.

„Bővülni kell, új tagállamokra van szükség, az új tagállamok által biztosított gazdasági és kereskedelmi együttműködésre, és piaci lehetőségekre van szükség” – fogalmazott.

Megemlítette: ha a NATO-tagság, a világ legerősebb védelmi szövetsége tagfelvételéhez szükséges kritériumoknak nemrégiben három térségbeli állam is meg tudott felelni, akkor nem érthető az EU késlekedésének oka. Az Európai Unió saját érdekeivel ellentétes politikát folytat akkor, amikor nem gyorsítja fel a csatlakozási tárgyalásokat Szerbiával és Montenegróval, és nem kezdi meg Észak-Macedóniával és Albániával, noha minden politikai és technikai feltétel adott – tette hozzá.

Magyarország álláspontja szerint a Nyugat-Balkán uniós csatlakozása európai érdek, a Nyugat-Balkán uniós csatlakozását fel kell gyorsítani. Szerbiát és Montenegrót gyorsan fel kell venni az Európai Unióba, az albánokkal és az észak-macedónokkal pedig meg kell kezdeni a csatlakozási tárgyalásokat – jelentette ki.

„Ha mindezt nem tesszük, akkor az Európai Unió nemcsak lemond egy elérhető sikerről, hanem azt is kockáztatja, hogy közvetlen szomszédságában a nyugalom, a béke és a gazdasági lehetőségek helyett stabilitási és biztonsági kockázatok léphetnek fel” – tette hozzá Szijjártó Péter.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában