öböl-monarchiák

2021.05.19. 15:24

Kritikája miatt lemondásra kényszerült a libanoni külügyminiszter

Benyújtotta lemondását a libanoni ügyvivő kormány külügyminisztere szerdán, miután diplomáciai vihart kavart a hét elején tett kijelentésével, mely szerint a Perzsa(Arab)-öböl menti országok hozták az Iszlám Állam terrorszervezetet a térségbe – derül ki a libanoni elnöki hivatal Twitteren közzétett bejelentéséből.

Charbel Vahba az al-Hurra nevű arab nyelvű televízónak adott interjújában leszögezte, hogy a dzsihadistákat „baráti és testvéri országok telepítették a Ninive síkságra, az iraki Anbár kormányzóságba és a szíriai Palmürába”. Az interjú további részében egy szaúdi vendégnek azt mondta, hogy nem fog egy beduin kérdéseire válaszolni.

Az eset miatt Szaúd-Arábiában, Bahreinben, az Egyesült Arab Emírségekben és Kuvaitban bekérették a libanoni nagykövetet, Rijád pedig szégyenletes sértésnek nevezték Vahba szavait. A libanoni külügyi tárca egyik tisztségviselője kedden úgy fogalmazott, hogy a tárcavezető nyilatkozatát félreértették, a libanoni elnöki hivatal közleménye szerint pedig Vahba a televíziós műsorban mindössze magánvéleményének adott hangot.

A külügyminiszter nyilatkozata botrányt keltett Libanonban is, több tisztségviselő szerint a miniszter felelőtlenül cselekedett.

Az ország több vezető politikusa igyekszik anyagi és politikai támogatást szerezni a Perzsa(Arab)-öböl szunnita államaitól,

ellensúlyozandó a síita Iránnal szövetséges Hezbollah növekvő libanoni befolyását, és többek szerint Vahba kijelentései veszélybe sodorják ezen erőfeszítéseket.

Ügyvezető kormány

Libanon 2019 óta súlyos gazdasági és pénzügyi válsággal küzd. Haszán Diáb ügyvezető miniszterelnök tavaly augusztusban, a Bejrút kikötőjében történt, több mint kétszáz ember halálát és mérhetetlenül nagy anyagi károkat okozó robbanás után nyújtotta be saját és kormánya lemondását, és azóta nem alakult meg új kabinet a politikai erők rivalizálása miatt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában