honvédség

2020.10.29. 22:24

Benkő: a haza szolgálata minden magyar állampolgár kötelessége

A biztonsági környezet rendkívül gyorsan változik.

A haza szolgálata minden magyar állampolgár kötelessége, ami akkor ér valamit, ha szívből fakad – hangoztatta a honvédelmi miniszter csütörtökön Jászberényben.

Benkő Tibor a Polgári esték elnevezésű rendezvényen mintegy száz ember előtt szükségesnek nevezte, hogy Magyarországon egyre több ember tartsa fontosnak a hazáját, a hazája iránti hűséget.

„Az elődeink, őseink által megteremtett értékeket” óvni kell és újakat kell teremteni a következő nemzedék számára. Az értékek mellett „fontos szeretteink és a hazánk megvédése” is – mondta a miniszter a járványügyi szabályok figyelembevételével az Aranysas Rendezvényházban megtartott fórumon.

Előadásában Benkő Tibor kitért arra is, hogy a biztonsági környezet rendkívül gyorsan változik.

Hozzátette: nem azért kell a Magyar Honvédségnek fegyverkeznie, mert háborúra készülünk, hanem azért kell lépést tartani a kor kihívásaival, hogy „meg tudjuk védeni a békét, amire vágyunk”.

Utalt a Washingtoni Szerződésre, amelyben szerepel a kollektív védelem, de az is, hogy minden ország köteles a saját biztonságáról gondoskodni.

A kockázatokra, fenyegetésekre mindig készülni kell, éppen ezért döntött úgy a magyar kormány, hogy modern, ütőképes Magyar Honvédségre van szükség – mondta a miniszter, ismertetve a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési programot.

Közölte: a magyar katonák részt vesznek az illegális migráció és a koronavírus-járvány elleni védekezésben is; zajlik a kijelölt iskolák katonai fertőtlenítése, hogy hétfőn, az őszi szünet után rendben megkezdődhessen a tanítás.

A fórumon Pócs János, a térség fideszes országgyűlési képviselője is beszélt a hazaszeretet fontosságáról.

Mint mondta, a hazaszeretet, a család, a vallás a pártpolitika fölé emelkedik. Szükség van a családra, a munkahely biztonságára és arra a tudatra, hogy a haza jó kezekben, biztonságban van – fűzte hozzá.

Pócs János az est végén jászkürtöt adott át Benkő Tibornak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában