kritika

2020.05.02. 17:58

Facebookon támadta Karácsonyt Demszky

Több bejegyzésben is komolyan kritizálta Karácsony Gergely tevékenységét Demszky Gábor. A volt főpolgármester ezután politikai tanácsokkal is ellátta a jelenlegi városvezetőt.

Karácsony Gergely, főpolgármester, tessék már kiállni „a fő városunkért” és nemet mondani minden ostobaságra – idézte Demszky Gábor szavait a Magyar Nemzet.

A lap azt írja, avolt szabad demokrata főpolgármester azt kifogásolja, hogy jelenlegi utódja nem elég vehemensen lép föl többek között, a Liget-projekt, a kormány egy részének a Budai Várba várba költözése, vagy a kórházi ágyak felszabadítása ellen.

„Tessék meghallgatni azokat, akik többet tudnak a főváros pénzügyeiről, mint azok, kik sosem láttak nagyvárost sikeresen, eredményesen gazdálkodni. Tessék magad mellé behívni a kabinetedbe azokat, akik nem PR-ban jók, ám pontosan tudják, hogy az unióban, milyen módon támogatják az innovatív nagyvárosokat” – folytatta kritikus bejegyzését Demszky Gábor, majd felemlegette, hogy fél éve hiába próbál Budapestről beszélni a jelenlegi főpolgármesterrel.

„Rád figyel az ország, te vagy most a hatalommal is rendelkező, kormányzati tényezőket és az úgynevezett nagypolitikát motiválni, befolyásolni és persze korlátozni is tudó, vétózni és ellenszegülni is képes, nemzetközileg is ismert, magyar demokratikus ellenzék százezrek által választott vezére” – zártra kritikus sorait kissé patetikusan az egykori városvezető, aki – úgy tűnik – nagyobb hatást szeretett volna kiváltani bejegyzésével, mint amilyet sikerült, mert pár órával később még egyszer megszólalt – fogalmaz a Magyar Nemzet.

„Az elmúlt néhány órában feltűnt nekem, hogy a fontosnak, befolyásosnak gondolt véleményvezérek, politológusok és „történelmi ikonok” hallgatnak, a Karácsony Gergelynek címzett kritikus blogomról folytatott vitában” – írta Demszky Gábor, majd kifejtette, szerinte hogyan kellene politizálnia Budapest első emberének.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában