Járvány

2020.03.17. 21:21

A járványhelyzet miatt lezárja külső határait az EU

A példátlan korlátozás egyelőre harminc napra szól, de meghosszabbítható.

A tagállami vezetők rendkívüli, virtuális csúcstalálkozóján döntöttek arról, hogy a koronavírus gyors terjedése miatt legalább harminc napra lezárják az EU külső határait – írja a Magyar Nemzet.

Ahogy tegnap Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke elmondta, a korlátozás alól többek között a schengeni egyezmény tagországainak polgárai, a britek, valamint a blokkon kívüli országokból érkező orvosok és ápolók jelentik a kivételt.

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke a beutazási tilalom elfogadását követően úgy fogalmazott: „Megállapodunk abban, hogy megerősítjük külső határainkat azáltal, hogy harmincnapos időtartamra összehangolt ideiglenes korlátozást alkalmazunk a nem alapvető fontosságú beutazásokra”.

Michel Brüsszelben a járványhelyzettel kapcsolatban kiemelte: kulcsfontosságú, hogy még a következő napokban eredményt érjenek el a védőfelszereléseket, valamint az azokra vonatkozó közös beszerzéseket illetően. „Természetében és méretében is kivételes válsággal állunk szemben” – fogalmazott a tanácsi elnök.

A Magyar Nemzet szerint ugyanakkor szimbolikus is lehetne, hogy az estébe nyúló ülést követően nem a csúcsintézmények vezetői Brüsszelben, hanem Angela Merkel kancellár – a nyitott határok egykori szorgalmazója – állt először kamerák elé Berlinben, majd tájékoztatott a szigorításról. „Németország azonnal életbe lépteti az intézkedést” – közölte, hozzátéve, hogy a tagállamok teljes egyetértésben döntöttek a harminc napig tartó beutazási tilalomról.

Megerősítette azt is, hogy a korlátozás egyelőre harminc napra szól, de amennyiben a járványhelyzet úgy kívánja, meg is hosszabbítható. „A polgárok egészsége most a prioritás” – szögezte le Merkel, aki szerint az áruk szabad áramlása, illetve az egységes belső piac működése tekintetében is teljes volt az egyetértés az országvezetők között.

Urusla von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pedig köszönetet mondott azért, hogy a tagállamok felkarolták a bizottság járványügyben tett javaslatait. – Most a tagállamokon a sor, hogy a külső határokat lezárják – mondta, utalva arra, hogy az EU-nak önmagában erre nincs hatásköre.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában