Ország-világ

2019.06.11. 17:42

OGY: az úzvölgyi katonatemetőről és a Magyar Tudományos Akadémia jövőjéről is szó volt

Napirend előtt vitáztak a képviselők kedden az Országgyűlésben.

Úzvölgyi katonatemető

KDNP: a román hatóságok ne engedjék, hogy a soviniszta gyűlöletkeltés eluralkodjon

Harrach Péter (KDNP) az úzvölgyi katonatemetőnél június 6-án történteket úgy értékelte: egy szűk soviniszta csoport akcióját lehetett látni; az ő céljuk az, hogy eltöröljék Erdélyből a magyar múltat és ezzel a magyar jelent is. Joggal várjuk el a román hatóságoktól, hogy megakadályozzák a további hasonló eseményeket - hangoztatta.

    

Elmondta, a temetőben többségében magyar katonák nyugszanak, ott is, ahol a rongáló csoport román halottakat feltételez. Hozzátette: a hadisírok gondozásának van nemzetközi gyakorlata, van román-magyar kétoldalú szerződés is, ezt kell betartani. Szerinte a megoldás egyszerű: az érintettek találkozzanak, végezzenek feltárást, állapítsák meg az elhunytak nemzetiségét és adják meg mindnyájuknak a tiszteletet. A román hatóságok pedig ne engedjék, hogy a sovinsizta gyűlöletkeltés eluralkodjon - hangoztatta.

    

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter válaszában közölte, a magyar kormány egyetért a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) álláspontjával. Elvárjuk Romániától azt, hogy a kétoldalú kötelezettségeket és a nemzetközi szerződéseket betartva állítsák helyre az eredeti állapotot, a kegyeletsértés és a sírgyalázás felszámolását várjuk el a román hatóságoktól - mondta.

A Magyar Tudományos Akadémiát érintő törvényjavaslat

MSZP: aki az MTA-törvény ellen van, az a kutatás szabadsága mellett van


Hiller István (MSZP) a kormány által beterjesztett, a Magyar Tudományos Akadémiát érintő törvényjavaslatot úgy értékelte: a kutatóhálózatot elveszik az MTA-tól, megszüntetik az akadémia alapfinanszírozását és megfosztják vagyonától. Ezzel a tartalommal, függetlenül attól, hogy milyen kormány terjeszti elő, én soha nem fogok egyetérteni - jelentette ki.    

    

Hangsúlyozta: a javaslat nem az ország érdekét szolgálja. Értsék meg, hogy az MTA nem a kormányé, alapítása óta nem volt soha egyetlen kormányé volt, hanem Széchenyi Istváni értelemben vett közvagyon és a nemzeti identitás egyik nagyon fontos pillére - fordult a kormánytöbbség felé.

    

Hiller István arra a kormányzati érvre reagálva, hogy a módosítással a kutatás színvonalát kívánják emelni, idézte a minisztérium és az MTA közös bizottságának kutatóhálózatot értékelő jelentését, amely szerint a hálózat Európában a legjobbak közé tartozik, teljesítménye kiváló és gyökeres átalakítására nincsen szükség.

Itt a kutatás szabadságáról van szó! Aki a törvény ellen van, az a kutatás szabadsága mellett van"

- jelentette ki a volt kulturális miniszter        

    

Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára szerint a jelentésből citált idézett nincs ellenmondásban a törvénymódosítás szándékával. Hangsúlyozta: nemzetközi tudásközpontok, többek között az Európai Bizpttság is megerősítette, hogy a magyar tudományosság rendszere komoly kihívásokkal küszködik.    

    

Az államtitkár a hatékonyságot és a közpénz megfelelő felhasználását hangsúlyozva kijelentette: a kormány nem kevesebb, hanem több kutatást szeretne, illetve a kutatás szabadságát és függetlenségét sem akarja csorbítani senki, hanem éppen ezt szeretnék erősíteni. A cél az, hogy a hazai tudományos kutatásokra fordított milliárdok ne kézzelfogható eredmény nélkül tűnjenek el, hanem a magyar gazdaságot érdemben szolgáló szabadalmakban, találmányokban is hasznosuljanak  - tette hozzá az államtitkár, aki szerint az alapkutatásoknak is ugyanolyan fontos szerepet szánnak, mint eddig.

    

Hangsúlyozta: az akadémia, mint a magyar tudomány autonóm köztestülete, a magyar alkotmányosság alapvető jellegzetessége marad, az átalakítás pedig nem államosítást jelent, hiszen a kutatóhálózat jelenleg is állami kézben van és működését a központi költségvetés finanszírozza. Nem lehet államosítani azt, ami az államé és közpénzből finanszírozott - jegyezte meg.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában