Győr-Moson-Sopron - kisalfold.hu

Az unió jelenleg inkább a probléma forrása, és nem a megoldás, az ország azért nem tud kilábalni a problémáiból, mert „visszahúz minket az unió válsága" – értékelt napirend előtti felszólalásában a miniszterelnök hétfőn az Országgyűlés őszi nyitónapján.

Persze, értem én, mire gondolhatott a kormányfő, mégis bujkál bennem a kisördög és némi demagógiával lázasan keresem az osztrák, a német, a francia, az angol vagy az olasz polgárok mindennapi életéről szóló tudósítások között a legapróbb válságtüneteket.

Keresek üres éttermeket ábrázoló fotókat mondjuk Párizsból, vagy az elmaradozó német turisták miatt kihalt thaiföldi tengerpartokról. Keresek angol orvosokról szóló tudósítást, akik Magyarországon remélnek boldogulást. Keresem azt a hírt, ami arról szól, hogy már magasabb az életszínvonal hazánkban, mint Ausztriában, és a magyar egészségügyi intézmények Burgenlandban kénytelenek ápolókat keresni, mert itthon már senki sem vállalja el ezt a nehéz hivatást. Keresem a német nyugdíjasokat, akik méltatlankodnak amiatt, hogy a Magyarországról tömegével érkező szépkorúak kiszorítják őket a négy-öt csillagos wellnesshotelekből. Lázasan keresem a válságtüneteket a régi uniós országok polgárainak mindennapjaiban, olyan tüneteket, amik azt jelezhetnék, hogy visszahúznak bennünket, mert itt már jobb, mert mi már mehetnénk tovább... Keresem, de nem találom.

Tegnap a legnegatívabb hír arról szólt Angliával kapcsolatban, hogy a britek 40 százaléka unja életvitelét, úgy érzi, mókuskerékben raboskodik. A szabadidejének eltöltéséről megkérdezett kétezer felnőtt háromnegyede érzi úgy, hogy mindig ugyanaz a heti „verkli".

Háromnegyedes azoknak a hányada, akik állandóan ugyanazokban a vendéglőkben étkeznek, ezeknek az éttermeknek a száma 2 és 5 között van. És a megkérdezettek fele szeretné, ha izgalmasabb lenne az élete.
Nem tudom, ha nálunk kérdeznék az embereket arról, hogy unják-e már az éttermeket, amelyekben rendszeresen étkeznek, mennyien válaszolnák azt, hogy az utóbbi hónapokban nem is voltak étteremben. Valószínűleg sokan.

Vagyis nagyon szívesen élnék itthon azon az uniós válságszínvonalon, ami most állítólag visszahúz bennünket.

Persze az is kérdés, hogy éppen milyen irányba megyünk, felfelé vagy talán lefelé tartunk. Mert ha esetleg az utóbbiról van szó, amúgy sem bánom, ha visszahúznak.