Tisztelt Kollegina, Kedves Éva! Engedje meg, hogy személyes hangnemet is megütve tolmácsoljam nagyrabecsülésemet azért az áldozatos, Magyarország és az adómorál iránti elhivatottságát tükröző munkájáért, amit legutóbbi akciónk során elvállalt. Kétségkívül kevesen engednek betekintést a legintimebb szférájukba, s vállalják, hogy szépészeti beavatkozásra jelentkeznek. Éppen ezért Önt, kedves Éva, elnöki dicséretben részesítem. Munkájához további sok sikert kívánok.
Nyilván nem ilyen mondatokkal született meg a nemzeti adóhivatal elnökének gratulációja, de gratuláció volt, mégpedig azért a rátermettségért, amiért a revizor hagyta, hogy a mellét is megfogják – ezt tudjuk a hatóság szóvivőjétől. S azt is, hogy átfogó vizsgálat indult a közelmúltban. A NAV (akinek még így tetszik: az APEH) ezúttal biztosra ment, az orvosi magánpraxisokat és magánklinikákat szemelte ki. S bár jóindulatúan úgy fogalmaz a jelentésében, hogy „nagy arányban" titkolják el bevételeiket a magánorvosok, én azt gyanítom, 100 százalék körüli felderítési mutatóval zárhatta le a „dokiakciót".
A tisztességes adófizetők joggal kérhetik számon, hogy az adóhatóság mindenkit buktasson le, aki igyekszik kikerülni a közös teherviselés rá eső részét? Igen. Hogy ne legyen senki kivétel ez alól? Arra is az a válasz, hogy persze. A NAV mégis tabudöntögetésbe kezdett, hiszen olyan helyre küldte el Évát és a többi kollégát, ahol a revizoroknak már a szüleik, sőt, a nagyszüleik is fizettek – számla nélkül.
Kimondatlan alkunak tűnt nekem (eddig) ez a helyzet, amelyet a társadalom és az orvosok, illetve az állam és a doktorok köthettek valamikor. Mert igen: az orvosokat nem fizeti meg az állam, cserébe viszont eddig békén hagyta őket, hogy az iskolapadban és ügyeletekben töltött évtizedekért cserébe nagyjából negyvenéves korukra megteremtsék azokat a feltételeket, amelyek miatt a magyarok többségének mosoly ül az arcára a nyomorgó orvosokról hallva.
Szögezzük le, nem minden orvos tud magánpraxist indítani – már csak a szakmájából adódóan sem –; s ha a „nagyarányú" kifejezést is szó szerint értjük, akkor fogadjuk el: van, ahol számlát is adnak. A kivétel mindig tiszteletre méltó. A lényeg mégis az: az adóhatósági akció, amelynek eredménye az elnöki dicséret miatt a kelleténél nagyobb figyelmet kapott, üzenetértékű lett. Lehet, nem annak szánták, de mindez akkor történik, amikor az orvosok a bérharc újabb végkifejletéhez közelítenek.
Mielőtt azonban komolyan vennénk, hogy ezt a tabut ledöntötte néhány lelkes, bevállalós revizor, hadd ajánljak figyelmükbe egy játékot. Házibulik végén nagy sikert szokott aratni, amikor gyufával a szájban (a nyelv és a szájpadlás közé helyezve a darab fát) egy állat nevét kell kimondani. Aki még nem próbálta, annak ajánlom, próbálkozzon a „hód"-dal. S ugyanezt tehetné a fogorvosnál a páciens is, persze a helyzethez igazodva, a „számlát" mondja ki, ha tudja. Ritka pillanat szemtanúi lehetnénk, amikor orvos és beteg együtt nevet.
17°C
Hozzászólok! 
