Kisalföld logö

2017. 07. 23. vasárnap - Lenke 20°C | 33°C Még több cikk.

Risztov Éva olimpiai bajnok 10 ezer méteren!

Olimpiai bajnok lett tízezer méteren a vásárhelyi-mártélyi Risztov Éva, aki szinte rajt-cél győzelmet aratott!
A magyar úszó a medence után a Szerpentin-tóba ugrott, ahol a nők maratonszámát, a 10 km-t rendezték. Risztov a medencében 800 méteren 13. lett.

Risztov Éva olimpiai bajnok 10 ezer méteren! Fotó: MTI/llyés Tibor (galéria)

A magyar úszó végig vezetett minden kört 19 perc 40 másodperc és 20 perc között teljesített. Az utolsó előtti ellenőrző pontnál 1 másodperc volt az előnye, az utolsónál viszont jóval több volt. Martina Grimaldi, Haley Anderson, Angela Maurer és Keri-anne Payne követte a magyar lányt, aki elképesztő iramot produkált, amit végig is bírt tízezer méteren, és 1:57:38-cal nyert meg. Az amerikai Anderon nem bírta befogni, mindössze 4 tizeddel maradt le a magyar lánytól, de ezzel nem kell foglalkozni. Talán a legszebb aranyérmünket ünnepelhetjük ma!

Risztov Éva olimpiai bajnok 10 ezer méteren! Fotó: MTI/llyés Tibor (galéria)

Az utolsó körben Évi kezdett ellépni a többiektől, 8300-nél kialakult 5-6 fős vezető boly, amelytől a magyar úszó előbb egy, majd lassan 3 testhosszal lépett el. A célegyenesben csak az amerikai tartotta vele a lépést, félő volt, hogy "csak" az ezüst lesz meg. De hogy örültünk volna mi annak is. Sőt, Évi is, aki "mindössze" a pontszerzést célozta meg. Így tökéletesebb a délután!

Risztov Éva Hódmezővásárhelyen, a Hód Úszó SE-ben kezdett el úszni, itt tanulta meg a sportág alapjait. Kezdetben Oskovics Katalin, Ferenczi Pál és Csókay Miklós foglalkozott vele, majd Bán Sándornál lett belőle klasszis, olimpikon. 2004-ben, Athénben olimpiai negyedik lett 400 méter vegyesen. Aztán visszavonult, volt magyar bajnoki érmes motokrosszfutamokon, vízilabdázott is, mielőtt visszatért eredeti sportjához, az úszáshoz. Jól tette. 

- 11-től 15 éves koráig edzettem Évit, mellettem lett olimpikon, ifjúsági Európa-bajnok. Hamar meglátszott rajta, elképesztően céltudatos versenyző. A képességei már akkor is megvoltak a nagy sikerekhez, de ehhez az aranyhoz az is kellett, hogy lehiggadt, tulajdonképpen felnőtté érett, és fel tudott állni abból a gödörből, ahol néhány éve volt - mindez a sportemberi nagyságát bizonyítja. Bár nem vagyok sírós típus, nem tagadom, elérzékenyültem a győzelme után - mondta Bán Sándor.

Risztov Éva sikerével a vívó Juhász Katalin után Hódmezővásárhely második olimpiai bajnoka lett!

Végeredmény, női 10 ezer méteres úszás

1. Risztov Éva 1:57.38.2
2. Haley Anderson 1:57.6 (amerikai)
3. Martina Grimaldi 1:57.41 (olasz)

Olvasóink írták

  • 12. stug 2012. augusztus 09. 23:14
    „"Risztov Évát nem hordozta tenyerén a nagyközönség, Risztov Évát nem bíztatta sokszáz szurkoló a helyszínen, magányos versenyszám az övé.

    Risztov Éva egyszerűen csak a legnagyobb bajnok, aki valaha ide született Magyarországra."

    http://hvg.hu/sport/20120809_risztov_olimpia”
  • 11. vikri 2012. augusztus 09. 21:30
    „Minden nehézség ellenére...
    Még a saját, hazai szövetsége sem támogatta. A vetélytársak egy év alatt több ilyen távot (és versenyt) úsztak, mint Éva eddig összesen.. Így még értékesebb az eredmény! Őz IGAZI példakép.”
  • 10. Ambar 2012. augusztus 09. 20:29
    „Ez egyszerűen csodálatos volt.Nekem nagy meglepetés volt ,mert szinte erről nem is beszéltek hogy ebben lehet reménykedni!Pedig ez aztán igazi teljesítmény volt.Gratulálok!”
  • 9. öszödiböszme 2012. augusztus 09. 19:53
    „Basszus ez fenomenális volt!! Rajt cél győzelem, 10000 méter úszáson! Ilyen nincs és mégis van! Szép volt és köszönjük Évike!”
  • 8. Csetneky 2012. augusztus 09. 18:39
    „Fantasztikus volt, minden elismerésem!”
  • 7. IV.Béla 2012. augusztus 09. 18:24
    „Gyönyörűűűűűű!!!! Ez egy jó nap volt, na. :)”
  • 6. háté 2012. augusztus 09. 17:56
    „Csodálatos vagy Risztov Évike, - micsoda verseny volt, az anyját!”
  • 5. ktl 2012. augusztus 09. 17:44
    „Megfogadta, teljesítette, Egerszegi Krisztina várja a viszont-ajándékot! :)”
  • 4. Tibi1 2012. augusztus 09. 15:56
    „Ez csodálatos győzelem volt!
    Emberfeletti teljesítmény!
    Hatalmas gratula! :-)”
  • 3. demeter 2012. augusztus 09. 15:52
    „sose hittem volna, hogy egy hosszútávúszó verseny ilyen izgalmakat rejt. Nagyszerű volt!”
  • 2. acidrain 2012. augusztus 09. 15:44
    „Gratulálok és köszönjük Éva!

    Ti vagytok a hősök, akiket példának kéne állítani, nem a celebmajmok!”
  • 1. páctivald 2012. augusztus 09. 15:14
    „Csodálatos! Köszönjük!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kozák Danuta krokodilkajakban kezdte

Nyolcévesen, egy krokodil alakú kajakban ismerkedett meg a sportággal Kozák Danuta, aki immár… Tovább olvasom